blank

• 
• 

ipsumlorem ipsum {gallery}stories/sigm/gaga{/gallery} lorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsumlorem ipsum

akléajkgdjl

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
•  

 

 

 

A Gutengerg-galaxis vonzásában

• 
• 

Beszélgetés Szomju Lászlónéval négy évtizedkönyvtárosságáról, a matematika nehézségeiről és arról mit tekint a sors ajándékának

 

Több mint négy évtizedes könyvtárosi hivatás után 2005-ben vonult nyugalomba Szomju Lászlóné, a celldömölki városi könyvtár munkatársa. Reménytelen vállalkozás egy rövid interjúba beleszuszakolni e hosszú időszak akárcsak legfontosabb eseményeit, de – szó se róla – riporter és interjúalany oldott meg már együtt ennél nehezebb feladatokat is Kemenesalja fővárosának bibliotékájában.

- Mint egy körültekintő referensz-interjú kötelező, de nem mellékes kellékeiként essen szó először családi környezetedről, iskoláidről és első könyves emlékeidről.

- Édesapám vasúton dolgozott, édesanyám háztartásbeliként nevelt két testvéremmel együtt. Szülőfalumban, Nemeskocsban a második szomszédunkban lakott egy kitelepített házaspár, akiktől gyerekkorunkban gyakran kaptunk könyveket. Az ötvenes évek közepén így olvastam például Kosáryné Réz Lola regényeit. Az alsó tagozatot Nemeskocsban, a felsőt a mellettünk lévő faluban, Bobán jártam ki. Ezt követően közgazdasági technikumba jelentkeztem, hogy érettségi után rögtön kenyérkereső foglalkozásom legyen, mert nehéz körülmények között éltünk.

- Ha jól tudom, a szomszéd falu után egészen távolra kerültél…

- Vas megyeiek akkoriban nem kerülhettek kollégiumba, így a választást más tájakra is ki kellett terjeszteni. Egy általános iskolai diáktársam már Szekszárdon tanult, az ország négy SZÖVOSZ-iskolájának egyikében, az egyetlen dunántúliban. Az is számított, hogy a kötelező nyári gyakorlat mellett kereseti lehetőség is adódott az ott tanulók számára. Jól éreztem magamat Tolna megye székhelyén, csak a félévenként mindössze két alkalommal történő hazalátogatást keveselltük. Érdekelt a közgazdaság és a kereskedelem világa: szívesen tanultam volna tovább ezen a területen, csak a matematika ne nyomott volna olyan sokat a latban…

- Így nagy valószínűséggel le kellett számolnod közgazdasági karriereddel!

- Érettségi után egy Cellben működő kiváló szövetkezeti könyvesboltba kerültem, amely mintegy irodalmi kávéházként, a helyi értelmiség természetes találkozóhelyeként funkcionált. A magyar könyvkiadás valódi értékeket jelentetett meg a hatvanas évek első felében. A könyvek és az olvasók tisztelete és szeretete itt fogalmazódott meg bennem egy életre. Előbb elvégeztem a könyvesbolt-vezetői tanfolyamot, majd felvillant számomra a könyvtárosság, mint élethivatás lehetősége is, hiszen a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán az első népművelés-könyvtár szakos évfolyam hallgatója lettem 1963 őszén.

- Másfél évig dolgoztam a könyvesboltban és 1964 decemberében kerültem a celldömölki könyvtárba. Részben Káldos Gyula hívására ekkor adódott elhelyezkedési lehetőség, részben pedig számomra a tanulmányaimban nagy könnyebbséget jelentett a könyvtáros szakmával való gyakorlati megismerkedés. A gyermekkönyvtárba kerültem – a gyermekrészleg nyitvatartási idejéhez igazodva – 5 órás alkalmazottként a jól fizető 8 órás eladói állás helyett feleannyiért.

- A kemenesaljai könyvtárügy nagy nyeresége, hogy nem kezdtél el túlságosan számolgatni a munkahelyváltás idején.

- Egy pici helyiségben hatalmas forgalmat bonyolítottunk le, egyetlen katalógusunk sem volt és az első állományellenőrzést úgy szerveztük meg, hogy a könyveket leltári szám alapján raktuk sorba. 3-4 nagy zsák katalóguscédulánk volt és akkor kezdtük összegyűjtögetni a raktári kartonokat és a szolgálati katalógust építeni.

- Több helyen működtünk és az új könyvtárépület átadásáig gyermekkönyvtárosi munkát végeztem, amit nagyon szerettem. 1972 augusztusától lettem a felnőtt olvasószolgálat munkatársa. Szeretettel és alázattal szolgáltam az olvasókat a könyvtárban és magánéle-temben egyaránt. Soha nem hoztam haza a munkahelyi konfliktusokat. A legszebb időszak talán az volt, amikor rengeteg főiskolás hallgató vett részt könyvtári gyakorlaton a hetvenes – nyolvanas évek fordulóján, ráadásul ebben az időszakban volt a leghosszabb a nyitvatartási időszak is, egészen este 8 óráig.

- Ne feledkezzünk el tanulmányaidról sem!

- 1976-ban végeztem el a kétéves kiegészítő magyar szakot a szombathelyi főiskolán. Egy nappal korábban államvizsgáztam, mint amire második gyermekemmel tervezve volt a szülés. Szerencsére mindkettő simán lezajlott: a vizsga is jól sikerült, ráadásul Tamás fiam is várt még egy hónapot… Folyamatosan, rendszeresen zajlottak a különféle rendezvények, amelyeken dugig volt a könyvtár. A középiskolások a könyvtárat tényleg tanulószobaként használták, amihez persze a helyi középfokú iskolák tanárainak ösztönző, a többkönyvű oktatásra építő hatása is jelentősen hozzájárult.

- Igényes munkád évtizedekre meghatározta a könyvtár gyűjteményének minőségét…

- Büszke vagyok arra, hogy olyan állományt sikerült évtizedek alatt kiépítenünk, ami bázisa lehetett a felsőoktatásban tanulók szellemi igényeinek is. Az állománygondozást mindig szívügyemnek tekintettem, élő állományt igyekeztünk a polcokon tartani. A könyvtárközi kölcsönzés lehetőségével is gyakran éltünk. Szinte hihetetlen, ha a mai technikai körülmények között visszagondolok arra, hogy minden tételt könyvészetileg be kellett azonosítani és a kérőlapokat lekopogni az írógépen… Ennek ellenére akkor is működőképes volt a rendszer és 5-600 kérést teljesítettünk évente.

- Négy évtized alatt számos egyéni és kollektív elismerésben részesültél.

- „Kiváló könyvtár” elismerést kapott a könyvtárunk, személyesen a „Szocialista Kultúráért” elismerésben részesültem 1979-ben és 1997-ben „Celldömölk városért” emléklapot kaptam. Életem legnagyobb élménye a 2003-ban átvett „Kiss Gyula Emlékérem”, hiszen főiskolai felvételimen ő vizsgáztatott, szakmailag és emberileg nagyon sokat tanultunk tőle és nála írtam a szakdolgozatomat a járási könyvtár történetéről. 2004-ben a Vas Megyei Közgyűlés „Vas Megye Közgyűlése Szolgálatáért Kulturális Tagozata” kitüntetést. Öt évet nyugdíj mellett dolgoztam, amit a sors ajándékának tekintek. Jó érzés visszagondolni arra, hogy már ebben az időszakban egy év alatt megszereztem a hétéves továbbképzési időszak 120 kreditpontját – egy részét ráadásul a számítógépes ismeretek elsajátítása révén.

- A zsákokban lévő céduláktól hosszú volt az út az internetig…

- Nyugdíjba kerülve az egyik helyi bolt könyves részlegében kaptam lehetőséget visszatérni a könyvesbolti szakmához. Nem tudtam megtagadni magamat, a kínálatot a klasszikusok irányában bővítettem és örömmel tapasztaltam, hogy van rá kereslet. Az élet furcsa, számomra örömteli keretjátéka, hogy első munkahelyem könyvesbolt volt és hosszú könyvtárosi évtizedek után ismét ugyanabban a közegben fejezhetem be aktív pályafutásomat.

- Jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánok Vas megye könyvtáros társadalma nevében!

Németh Tibor

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárosok Értesítője. 2006. 1. sz. p. 59-61.

A könyvtár Celldömölk életének mindig egyik központja volt

• 
• 

Beszélgetés Káldos Gyulával, a városi könyvtár nyugdíjba vonult igazgatójával

- Először pillantsunk a múltba, hiszen Ön egyetemi szakdolgozatát Kemenesalja könyvtártörténetéről írta. Milyen előzményekre, hagyományokra támaszkodhatott a környék könyvtárügye az 1945 előtti időszakból?

- Egyrészt a szakdolgozatírás kötelezettségéből, másrészt helytörténeti érdeklődésemből fakadt a témaválasztás. Személyes élményeim is voltak, mert szülőfalumban, Kemenespálfán két egyesület működött az 1930-as évek végén. Elemistaként használtuk az egyesület könyvtárát, amely az iskolában működött. A „könyvtár” anyagának rendezésével a tanító úr több alkalommal is engem bízott meg. Az egyesület kulturális életébe egészen fiatalon belepillanthattam, hiszen évenként 2-3 színdarabot is előadtak. Apám cipész volt, több hangszeren is játszott, zenével kísérte a műsort, így családunk ingyen vehetett részt az előadásokon.

- A művelődéstörténethez visszatérve: Az egyesületek az 1870-es évektől kezdve gombamódra szaporodtak a Kemenesalján. Felekezeti alapon /általában katolikus és evangélikus/ működtek s szinte minden községben létrehoztak egy-egy olvasókört. Számos dokumentumot tanulmányoztam ezzel kapcsolatban. E források azért jelentősek, mert irattári anyaguk nem került a levéltárakba. Az 1950-es években megszüntették őket, mint nem kívánatos művelődési formákat, a még meglévő irattáraikat elégették. Szakdolgozatomban megállapíthattam, hogy az egyesületek Celldömölkön és valamennyi községben a nevelés fontos eszközei és a közélet fórumai voltak. Újabb kutatásaim alapján sikerült bizonyítani, hogy Kis János és köre a XIX. század elején már gyakorlatilag olvasóegyletként működött.

- Vissza tudna Ön emlékezni arra a pillanatra, amikor elhatározta, illetve eldöntetett, hogy könyvtáros lesz?

- Elemi iskolában kitűnő tanuló voltam. Az akkori rendszernek megfelelően minden év végén vizsgát kellett tenni a tanító úr, a lelkész és a presbitérium előtt. Garam Zoltán „nagytiszteletű úr” két bizonyítványt kivett a többi közül és elvitte Jánosházára azzal, hogy ezeket a gyerekeket be kell íratni polgári iskolába. Így lettem 1943-ban polgári iskolai diák. Amikor végeztem 1947-ben éppen indult a celli gimnázium, amelynek különbözeti vizsgával válhattam tanulójává. Ha a lelkész úr nem emeli ki a bizonyítványomat, valószínűleg egészen máshogy alakult volna a sorsom…

- Kor- és kórtörténeti adalék felvételi kálváriám. 1951-ben érettségiztem, s nem tűnt túl nehéznek, hogy bejussak az egyetemre. A gondot az jelentette, hogy sokakat – népgazdasági érdekre hivatkozva – nem oda vettek fel, ahova szeretett volna menni.

- A tervgazdasághoz szorosan kapcsolódva „előirányozták” a felvételiket…

- Amit az iskolaigazgató megtehetett: megpróbálta az ismerős intézményekkel egyeztetni a felvételizők diszpozícióját. Én a Veszprémi Nehézipari Műszaki Egyetemre felvételiztem, áttették a papírjaimat az ELTE matematika-fizika szakára. Megírtam, hogy ez nekem nem felel meg. Jött egy másik levél, hogy Pécsre, a jogi karra felvételt nyertem. Erre már nem is válaszoltam, csak nem mentem el… Annak idején három helyre is mehettem volna, később nagyon kellett igyekeznem, hogy 1968-ban felvegyenek az ELTE történelem-könyvtár levelező szakára, ahol 1974-ben végeztem.

- Az, hogy könyvtáros lettem, tulajdonképpen a véletlenen múlt. 1954 decemberében az egyik katonatársam (akinek falubelije a celld.-i járási könyvtárban dolgozott) üzenetet kapott, hogy szükség volna egy fiatalemberre a könyvtárban, próbáljon szerezni valakit. Őri Dezső engem javasolt. Bementem a művelődési osztályra, ahol Kapiller László osztályvezető kedvesen fogadott. Örült, hogy végre van jelentkező az állásra. Két feltételt szabtak: legyen érettségije - mivel segédkönyvtárosi (módszertanos) státuszba kerültem – tudjon kerékpárt vezetni. Fizetésem 960 Ft lett, amely nem lebecsülendő összeg volt akkortájt. A könyvtár a ma „Füstös”-nek nevezett presszó helyén állt. Amikor beléptem olyan szép rendet találtam a könyvek között, s annyira megragadott a látvány, hogy rögtön elfogadtam az állást.

- Az ötvenes évek a könyvtár- és könyvtárhálózatszervezés, a „jó könyv” szocializmust építő erejébe vetett hit időszaka. Hogyan élte meg ezt a kort ifjú könyvtárosként?

- A járási könyvtárat 1953. február 8-án avatták fel 1.524 kötetnyi állománnyal. Sajnos, ebbe nem sikerült beépíteni a korábban megszűnt egyesületi könyvtárakat és a nagyon jelentős apátsági könyvtárat, amely a háború idején elpusztult. Az első évben olyan állapotok uralkodtak, hogy a megyei könyvtár 1953-as jelentése szerint: „a személyi nehézségek oka a helytelen káderpolitika, sógorság-komaság. A vezető betegsége miatt a dukai népkönyvtárost, Boros Ernőt állították be, akinek odaadó munkája, fiatalos lelkesedése indította meg a celldömölki járás könyvtári életét.” Boros Ernő 1953-ban már a harmadik vezető volt az intézmény élén. A jelentést író bátorságát jelzi, hogy az összefonódásokra rámutatott (az egyik könyvtáros hölgy egy magas beosztású állami funkcionárius felesége volt), s ez nem volt divat az akkori időkben.

- 1955-ben a járási könyvtár háromszemélyes volt: vezető, segédkönyvtáros és kölcsönző könyvtáros. Közülük az elődöm katona lett, a két hölgy egyike hosszabb ideig beteg volt, a másik pedig éppen szült. 1955. január 24-én kerültem oda és néhány nappal később nekem kellett megírnom az 1954-ről szóló beszámolót. Ez ma is megtalálható és nem is kell röstellkednem miatta. Csak azon csodálkozom: hogy tudtam úgy megírni?!

- A könyvtári munka alapelemeiről szóló ún. „minivizsga” letétele után álltam munkába. Erre az időszakra kialakult a járási könyvtár hálózati alközpont szerepe, s már csak az utolsó simításokat kellett elvégeznem. Köcsk II. községi könyvtárának átadásával minden faluban működött kölcsönzőhely. 1958-ban az OSZK szervezésében kétéves középfokú könyvtárosi tanfolyamot végeztem el a megyei könyvtárban. 1953-ban még a Népkönyvtári Központ látta el a településeket állománnyal. A járási könyvtár először 1954-ben kötött szerződést a Könyvértékesítővel és ettől kezdve beszélhetünk tervszerű állománygyarapításról. Ezzel egy időben meg kellett tisztítani a könyvtárakat attól a sok felesleges könyvtől, amit felhalmoztak bennük.

- Milyen jellegű kötetek tartoztak ebbe a körbe?

- Azsajev „Távol Moszkvától” és ehhez hasonló sematikus irodalom, valamint a „Természettudományos Kiskönyvtár” sorozat tagjai: pl. „Minden kocától 21 malac” stb. Kis túlzással a kivonások után a járási könyvtár állománya néhány ruháskosárban elfért volna. Talán itt érdemes megemlíteni azt is, hogy a 60-as évek elején kezdtük el a mezőgazdasági oktatásokat: részben a lakosság, részben a nagyüzemek vezetői számára. Emlékezetes maradt, amikor az egyik előadó dániai élményeiről beszámolva elmondta, hogy 30 mázsás termésátlagot értek el búzából. Ott senki sem szólt, de másnap a helyi agronómus bement a járási párttitkárhoz, hogy állítsák le ezt az embert, mert megzavarja a dolgozókat!

- Az állomány selejtezése gyakran járt könyvtárátadásokkal is a falvakban. Érdekességként megemlítem, hogy akkoriban azok a könyvtárosok, akiknek hiányuk volt az alábbi összegeket fizették be a jegyzőkönyvek tanúsága szerint: Keléd 828 Ft, Izsákfa 1.062 Ft. Ezek az emberek munkájukért akkor még nem kaptak egyetlen fillért sem…

- Próbáljuk meg felidézni az ún. könyvtári hőskorszak mindennapjait!

- Mikor idekerültem rögtön egyedül maradtam, s ez később is többször előfordult. Ilyen esetben reggel 6 órakor, miután beért a vonatom, bejöttem a könyvtárba. 8-kor elmentem a postáért, s ha kellett, elhoztam a könyvcsomagot is. Majd beleltároztam, motorra tettem és kivittem a községekbe. 1 órára visszaértem és 6-ig kölcsönöztem a város lakosságának. (Kétkártyás kölcsönzési rendszerrel dolgoztunk akkoriban, amelynek sok előnye is volt az adminisztrációs többlet mellett.)

- Ha tél volt és mindhárman dolgoztunk, akkor másképp alakult a munka. Buszjárat vidékre csak hajnalban ment és este későn jött vissza. Összeállítottunk 5-6 csomagot és megbeszéltük a postásokkal, hogy vigyék el őket. Mi pedig a buszról leszálltunk és egyik falutól a másikig gyalogolva felvettük a postán a könyveket és elvittük a községi könyvtárosnak. Abban a faluban, ahol éppen végeztünk, felszálltunk az esti buszra. Nem volt ritka, hogy 12 órát dolgoztunk, de eszünkbe se jutott, hogy emiatt méltatlankodjunk.

- 1956 forró őszének politikai indulatai mennyire érintették a könyvtárat?

- A járási könyvtár a zavaros időkben folyamatosan működött. A közlekedés viszont rendkívül nehéz volt s ezért Pálfáról beköltöztem Celldömölkre. Akadt néhány község, (pl. Kissomlyó, Nemeskeresztúr, Pápoc) ahol a könyvek jelentős részét elégették, de a legtöbb helyen a könyvtár változatlanul végezte a dolgát.

- Nagyon kevesen mondhatják el magukról hivatásunkban, hogy három évtizedig irányították egy járás-városkörnyék könyvtárügyét. E hosszú időt hogyan lehetne szakaszolni? A könyvtárügyi változások miként hatottak a celli városi könyvtárra?

- Bizonyára meglepő, de 1953 óta én már a kilencedik vezetője vagyok az intézménynek. 1955-ben Berki Imre friss egyetemi diplomával a zsebében került ide, majd utóda, Nagy Zsuzsanna főiskolai könyvtári végzettséggel vezette a könyvtárat. Mindketten családi okok miatt távoztak. 1961. április 1-től bíztak meg az intézmény irányításával. Akkor a megyei művelődési osztály nevezte ki a járási könyvtárak vezetőit, a megyei könyvtár igazgatójának véleménye alapján. A megbízási papíromnak külön érdekessége, hogy 25 év után jutottam jogos tulajdonomhoz, mert a hivatal irattárának legutóbbi selejtezésekor derült ki, hogy az iratnak négy példányát „birtokolták”, csak az illetményhivatalé került az illetékesekhez.

- A legelső jelentős ténykedésem a szabadpolcos kölcsönzésre való áttérés volt. Ehhez mindössze a három, szobányi nagyságú teret kellett egybenyitnunk. Ezután nagy munkaként a korábban letéti ellátásban részesülő könyvtárak tanácsi kezelésbe adása következett. Később kiderültek az önállóság hátrányai is, ezért a körzeti ellátás, majd az ebből kifejlődő központi ellátórendszerek lettek az újra meginduló átszervezések eredményei. Városi vonatkozásban a fiókkönyvtári leépülése illetve önállósodása (Alsóság) figyelhető meg. Vidéken ma annak vagyunk tanúi, hogy az ellátórendszerből kiválva a községek egy része újra az önálló állománygyarapítás útjára lépett.

- Talán ez abból is adódhat, hogy az egyen-megoldások (csak önállóság vagy csak központi ellátás) igazán sosem jók mindenki számára. Az egyedi feltételektől függően – ugyanúgy minta a piacgazdaság területén a vegyes tulajdon esetében – lehet az ellátási formákat kialakítani, amelyben a városi könyvtárnak a szervező-szolgáltató szerepe a hangsúlyos. Visszatérve a történeti vonalra: bizonyára mérföldkőnek számított az új könyvtárépület átadása 1972-ben.

- Már a tervezés időszakában sok probléma felmerült. Az 1968-ban elkészült terven már nem lehetett változtatni, pedig szerettünk volna alagsori raktárakat kialakítani. Akkor ugyan pénzhiányra hivatkoztak, de abban az időben ezt nem kellett komolyan venni… Az új építési normák nem sokkal később jelentek meg. Lehet, hogy ha egy évet csúszik a könyvtár építése, ma sokkal kedvezőbb körülmények között folyhatna a munka.

- Milyen személyi feltételekkel rendelkezett a könyvtár ezekben az évtizedekben?

A három fős könyvtártól folyamatosan növekedve eljutottunk oda, hogy 12 könyvtáros dolgozott az új könyvtárban az 1970-es évek közepén. A létszám emelkedése mindig egyúttal feladatmódosulást is jelentett: pl. a gyermekkönyvtárat választottuk le, majd a feldolgozói munkakör megteremtésével hozzákezdtünk az állomány feltárásához. E hosszú időszak alatt nagyon sok könyvtárossal dolgoztam együtt vidéken és helyben egyaránt. Közülük többen 20-25 év óta végzik áldásos tevékenységüket. Szeretném nekik megköszönni azt a támogatást, amit évtizedeken keresztül tőlük kaptam.

- Három évtized távlatából visszatekintve: a városi könyvtárnak sikerült-e szolgáltatásai révén szervesen beépülnie a helyi társadalomba?

- Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy a könyvtár mindig a város életének egyik központja volt. Az itt dolgozó emberek a helyi közélet aktív szereplői, formálói voltak. A beiratkozott olvasók száma jelentősen megnövekedett és a könyvtárhasználók köre minőségileg kibővült az új könyvtár átadása után. 1973-ban az olvasók száma 2.000 fölé emelkedett s ez immáron lassan két évtizede állandónak mondható.

- Szabadidejében Ön mivel foglalkozott a legszívesebben?

- Három területet szeretnék kiemelni. Közel 30 éve gyűjtök bélyeget, s ha fáradt vagyok, pihenésként gyakran szoktam rendezgetni-nézegetni őket. A másik érdeklődési köröm a honismereti-helytörténeti kutatás és annak szervezése. Büszke vagyok arra, hogy 1973 óta rendszeresen működik a helytörténeti munkaközösség, amelynek a könyvtár ad helyet. A harmadik, időrabló tevékenység a szőlőtermesztéshez kapcsolódik. Már gyermekkoromban szerettem nagyanyám szőlőjében lenni a Somló-hegyen, s mindig elvarázsolt a szőlő művelése. Nem gondoltam volna, hogy egyszer majd nekem is részem lehet a Sághegy arculatának alakításában. A könyvtár az évek folyamán nagyon sok népszerű előadásnak adott teret, amelyeken a szőlősgazdák mindig szép számban megjelentek. Ha valami „korán megtérülő” eredményt mondhatok – mivel az olvasás lassabban hat -, akkor a szőlőművelés, a fajtakiválasztás az, amihez az előadások révén hozzájárulhattam.

- Tudom, hogy nagyon nehéz röviden megfogalmazni, de mégis fel kell tennem a kérdést: mit üzenne utódjának?

- Vannak elhelyezési problémák, de az utód egy szakmailag jó állapotban lévő könyvtárat vehet át, amibe természetesen beleértendő az itt dolgozó könyvtárosok szakmai tudása és az a sok-sok apró munka, amelyet évtizedek alatt közösen elvégeztünk. Vallom, hogy értéket csak munka teremthet.

- Köszönöm a beszélgetést! Jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánok!

Németh Tibor

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárak Értesítője. 1991. 3. sz. p. 27-32.

A nem látványos dolgok fontossága

• 
• 

Keze nyomát őrizni fogja a könyvtár állománya

Dörnyei Lászlóné Király Márta, a celldömölki Kresznerics Ferenc könyvtár feldolgozó könyvtárosa közel négy évtizednyi szolgálat után 2002 végén nyugdíjba vonult. Az alábbi beszélgetés felidézi az életút legfontosabb állomásait, a könyvtárosi lét sokoldalúságát. A beszélgetőtársak két évtizede egymás kollégái, ezért szerepel tegeződés az interjú szóhasználatában.

- A családból nem egyedüliként lettél könyvtáros, hiszen nővéred is éppen ebben az időszakban lesz nyugdíjas, aki a főiskola könyvtárának volt hosszú ideig vezetője. Honnan ered családotokban ez a „királyi” pályaorientáció?

- Szüleink egyszerű emberek voltak, akiknek becsületes, szorgalmas, munkával töltött életéből soha nem hiányzott az olvasás, a könyv szeretete. Olvasó emberek voltak, s a személyes példa ránk is hatott. Nővérem pályaválasztása biztosan hatott rám. Ő egyetemista lett és 1958-ban az ELTE magyar-könyvtár szakos hallgatójaként kezdte felsőfokú tanulmányait. Kötelező olvasmányainak egy részét a szombathelyi könyvtárakból kölcsönöztem számára.

- Lakásunkhoz közel, a vasúttal szemben volt az Építők Művelődési Otthona, amely – mai ismereteim szerint – területi feladatokat is ellátó könyvtárként működött. Benke Éva volt a könyvtáros, aki akkor kezdte a pályáját. Gyakori látogatóként személyes kapcsolatba kerültünk és bevont a munkába is: először csak a polcra osztottam vissza a könyveket, majd a leltározásba is besegíthettem. Humán érdeklődésem révén pedagógusnak készültem. Ebben nagy szerepe volt gimnáziumi magyartanáromnak, Farkas Miklósnénak, aki egyúttal osztályfőnököm is volt a Savaria Gimnáziumban és nővéremet is tanította. Megtudtam, hogy Szombathelyen pár éve népművelő-könyvtáros képzés indult. Mivel szüleim akkor már nyugdíj előtt álltak, úgy döntöttem, hogy itthon tanulok tovább népművelő-könyvtárosnak, így szüleim mellett maradhatok.

- Kik voltak azok a tanár egyéniségek, akik meghatározóakká váltak a képzés során?

Örömmel fedeztem fel Benke Évát, aki csoportvezető tanárom lett, s az általa vezetett irodalmi színpadnak is tagja lettem. Kiss Gyula személyisége és művelődéstörténeti stúdiumai meghatározó jelentőségűek voltak. Gróf Ervin címleírást és osztályozást oktatott, Káldi János könyvismeretre tanított bennünket. Kuntár Lajos és Takács Miklós órái szintén emlékezetesek számomra. Be kell vallanom, hogy valójában végig népművelői pályára készültem. Érdekességként említem, hogy a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárhoz tartozva két nyáron át strandkönyvtáros voltam Szombathelyen. Rossz idő esetén könyvtártechnikusi, zömében könyvrakodási feladatokat láttam el a megyei könyvtárban. Ekkor sikerült elég jól megismernem az állományt, kollégáim pedig felelősségérzetre szoktattak: a nem látványos dolgok fontosságára.

- Új idők szelei fújnak: ma már szinte kikopott a gyakorlatból és ódivatúvá vált, hogy a könyvek állandó kézbevételével fizikailag is birtokba vegyük a művet és apparátusát, nem csak számítógépes katalógusok bináris kódjain keresztül. A diploma megszerzése után hol kezdted el a pályádat?

- Utolsó féléves voltam, amikor Takács Miklós könyvtárigazgató szólt, hogy Gencsapátiba 6 órás könyvtárost keresnek 1060 forintos bérrel, ami mellett a kötelezően előírt népművelési gyakorlatomat is el tudnám látni. Éltem a lehetőséggel, de magamra maradva mindent nekem kellett volna intéznem. A megyei könyvtár módszertanosainál azonban helyet kaptam és a gencsapáti katalógus építését délelőttönként a feldolgozókkal konzultálva végeztem. Egyéniségük, szakmai hozzáállásuk alapján példaképemmé vált Krajevszky Gizella, Bánó Zsuzsa, Dénes Pálné, Dalmi Kálmánné. Délutánonként indultam a gencsapáti könyvtárba, ahol közben moziüzem-vezetéssel is megbíztak. Nagyon sok hétvégét töltöttem el rendezvényekkel, vetítésekkel a faluban.

- Személyes tapasztalatom alig van arról a korról, de a könyvtárügynek és a mozinak nagy közönsége volt, szinte akkor élte aranykorát Magyarországon.

- Valóban így volt és rengeteg személyes élményem kötődik ehhez az időszakhoz: sikerült irodalmi színpadot létrehoznom és jól működő ifjúsági klubot kialakítani. 1967-ben államvizsgáztam. „Vas megye könyvtárhálózatának fejlődése a sajtó tükrében” címmel készítettem el szakdolgozatomat, amelynek során az összegyűjtött nagy anyag feldolgozásának módszertani kérdéseiben nővérem és sógorom sokat segített. Gencsapátiban jól éreztem magam, de közel két év után búcsút vettem a településtől, mert megismerkedtem későbbi férjemmel, aki magyar-orosz szakos tanár volt. 1968 tavaszán Celldömölkön járási úttörőtitkári állást kapott, három év múlva pedig az Eötvös Loránd Általános Iskola magyar tanára lett. Jelenleg is ott tanít.

- Én az alsósági művelődési otthon és könyvtár tiszteletdíjas vezetőjeként kaptam állást 1968 szeptemberétől. Ekkor már a járási könyvtárhoz közel kerültem, hiszen fiókkönyvtárként működött az intézmény. A sors kegye itt is közrejátszott: Schandl Katalin volt akkor a feldolgozó könyvtáros, aki jelezte, hogy férjhez megy, ezért elköltözik Celldömölkről. Káldos Gyula számomra ajánlotta fel az álláslehetőséget, amivel örömmel éltem. 1968. november 1-től lettem főfoglalkozású könyvtáros: feldolgozó és olvasó-szolgálatos munkakört töltöttem be. Kevesen voltunk, ezért mindegyikünk belekóstolt szinte valamennyi munkaterületbe. Ekkor tudatosodott igazán bennem, hogy a feldolgozó könyvtárosnak az olvasószolgálati és a tájékoztató munkát kell segítenie, hiszen ez az alapja a könyvtáros és az olvasó tájékozódásának. 1969-ben született meg Balázs fiúnk, aki mára önálló családot alapított, és szociális munkásként dolgozik a benne mindig is meglévő segítő, jobbító szándéka szerint.

- A gyesről való visszatérésed a mai, új épületbe költözéssel lehetett nagyjából egyidőben.

Egy picit előbb jöttem vissza dolgozni, de nagy változást hozott a Kemenesaljai Művelődési Központ 1972 augusztusában történt átadása mindennapjainkban, hiszen a megnövekedett lehetőségek mellett például jobban elkülönültek az egyes munkakörök. A hetvenes évek közepétől a helyismereti könyvtárosi tevékenységgel, sajtófigyeléssel gazdagodott a szűkebben vett munkaköröm. A szabványok megjelenése és a mindig újabb dokumentumtípusok feltűnése, az analitikus feltárás igénye, a katalógusok integrált szerkesztése állandó képzést/önképzést igényelt ahhoz, hogy a változó környezethez alkalmazkodni tudjak. Szerettem volna az egyetemi végzettséget is megszerezni, de több kollégám is ekkor tanult és a döntéshozók úgy vélték, hogy a munkakörömhöz sem szükséges az egyetemi diploma… Eléggé elkeseredtem, majd úgy döntöttem, hogy elvégzem a magyar kiegészítő szakot Szombathelyen és elmegyek tanítani. Végül mindent mérlegre téve, az évtizedes munkát nem akartam félbehagyni, mert mindig értékként emlegették szakmai körökben is a következetességet. Látszott a könyvtárunkban, hogy egy ember keze nyomán épült a katalógusok rendszere.

- A sok feladatot kézzel kellett elvégezni, később a Robotron írógép már forradalmi újításnak számított. Fontosnak tartom a „tanítva tanulás” jelentőségét, hiszen nagyon sok főiskolás volt gyakorlaton nálunk, akikkel meg kellett értetni a feldolgozó folyamatok gyakorlati fontosságát. Talán többségükkel sikerült megszerettetni a könyvtárosi pályát a feldolgozó munka szépségének bemutatásával. Az utolsó évtizedben megjelent a számítógép a feldolgozó munkában. Bevallom, eleinte idegenkedtem tőle, de beláttam a hasznosságát. Ma már tudom, hogy egyszer majd megszűnnek a cédulakatalógusok.

- Szerintem csak átalakulnak, hiszen kizárólag ugyanazok az adatok lesznek hozzáférhetők, amik a cédulákon is fel lettek tárva… Tanulmányaidra visszatérve: a magyar szaknak a népművelőivel együtt később a könyvtári pályán is komoly hasznát vetted.

- Az író-olvasó találkozók törzsközönségéből kollégáimmal a nyolcvanas évek második felére sikerült egy olyan magot kialakítanunk, amelyre alapozva létrejöhetett a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság helyi csoportja, a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaság, amelynek képviseletében az országos elnökség tagja lehettem. Ebben a munkában mindig számíthattam a könyvtár igazgatónőjére, aki bámulatos energiával és igényességgel vetette magát az egyre újabb feladatokba. A kilencvenes évek elejétől a férjemmel együtt aktívan részt vettünk a Kresznerics Ferenc Országos Anyanyelvi Verseny megszervezésében és lebonyolításában. Örülök annak, hogy részese lehettem az „Év könyvtára” cím 2001-es elnyerésének.

- Fiatalos nyugdíjasként mik a terveid?

- Boldog lennék, ha nyugodt légkörben élhetnénk továbbra is. Munkatársaimtól a nyugdíjas-búcsúztatóra kaptam az illusztrációként szereplő ex librist, ami nagyon meghatott: mindig emlékeztetni fog az itt eltöltött évtizedekre. Naptáramban mindig helyet kapnak ezután is a könyvtári rendezvények.

- Szeretném, ha minél több időt tudnék fordítani az olvasásra, unokáimra. Biztos háttér szeretnék maradni családom számára. Ság hegyi birtokunkon is van mindig tennivaló. Oda kerékpárral járunk - remélem még sokáig.

- Szívesen hallgatok zenét, és szeretek szőni. Szabadidőm növekedésével egyelőre csak álmokat szövök arról, hogy zenehallgatás közben szép szőnyegeket készítek.

- Vas megye könyvtáros társadalma nevében boldog nyugdíjas éveket kívánok!

Németh Tibor

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárosok Értesítője. 2002. 2-3. sz. p. 48-51.

Vezetőnek lenni nem mindig magányos dolog

• 
• 

A celldömölki Kresznerics Ferenc Könyvtár igazgatója a közelmúltban magas szakmai kitüntetésben részesült. Vezetése alatt az intézménynek többszörösen sikerült szakmai és társadalmi elismerést kivívnia. Az eredményesség titka a nagyszerű munkatársi közösség. Legalábbis részben. Erről és még sok minden másról mesél nekünk dr. Bellérné Horváth Cecília könyvtárigazgató.

- Milyen díjjal jutalmaztak?

- Szinnyei József díjat vehettem át államalapító Szent Istvánunk ünnepén. Meglepetésként ért a kitüntetés, mivel mindig úgy képzeltem, hogy a Szinnyei-díjat csak a könyvtáros szakmának valóban közismert és elismert személyiségei nyerhetik el; nagy könyvtárak vezetői, és olyan kollégák, akik aktív publikációs tevékenységet folytatnak. Nekem Szinnyei József személye, a modern magyar bibliográfiaírás megteremtőjeként a tudós könyvtárost jelenti, így „gyalogos” könyvtárosként úgy véltem, hogy ez az elismerés a tudományos munkát díjazza. Amikor érintett lettem utánanéztem a hivatalos indoklásnak, amiből számomra is kiderült, hogy ez a díj a fejlesztő tevékenységért jár, és azok kapják, akik hosszú időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel a szakma fejlődését segítik elő.

- Kik terjesztettek fel a kitüntetésre?

- A közvetlen munkatársaim voltak az ötletgazdák, akik nagyon nagy titokban szedték össze azokat az érveket, amelyek miatt engem erre a díjra javasoltak, és elnyerték a megyei könyvtár igazgatójának Pallósiné dr. Toldi Mártának a támogatását is. Az a pillanat, amikor elolvastam az általuk gondosan összeállított javaslatot felért egy kitüntetéssel. Úgy éreztem, ha nem is kapom meg ezt a díjat – hiszen nagyon sokan megérdemlik a szakmában – akkor is életem egyik legszebb ajándéka, hogy így látnak engem azok, akikkel nap mint nap együtt dolgozom.

- A javaslatban felsorolt indokok mögött szerinted mi rejtőzik még?

- A Szinnyei-díj egyéni díj, de jól tudjuk mindannyian, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Hiába lennének a legragyogóbb ötleteim, ha nem lennének hozzá partnerek. A munkatársi közösségünk meglehetősen ambiciózus, ebben a kis közösségben mindenkinek megvan az értékes oldala. Van tudós könyvtárosunk, aki kiváló gyakorlati szakember is, és van nagyon ügyes informatikusunk, aki jól ismeri a mostani technikában rejlő lehetőségeket. A feldolgozó munkatársunk nagy precizitással és következetességgel dolgozik, az ügyviteli munkatárs pedig odafigyeléssel intézi a pályázati elszámolásokat és a könyvtári munkában is kreatívan részt vesz. A gyermekkönyvtáros kiválóan tud pályázatokat írni, különösen a kamasz korosztály igényeire érez rá ügyesen és vannak nagyon gyakorlott olvasószolgálati munkatársaink. Nem szeretnék senkit sem kihagyni, mert azok, akik itt Celldömölkön megmaradtak ezen a pályán, mindannyian mély hivatástudattal rendelkeznek, és nem sajnálják beleadni a munkájukba a pluszt, ami személyiségükben rejlik. Sosem kértem olyan munkát egy munkatársamtól sem, ami tőle idegen, s ez a hozzáállás meghálálta önmagát. Az eredményesség mögött ott van a rengeteg külön-külön egyéni teljesítmény, amit egy közös cél érdekében össze tudtunk hangolni. Azt mondják, hogy vezetőnek lenni magányos dolog, de ez nem mindig igaz. Sikerült egy nagyon jó csapatot összehoznunk, ezt bizonyítja az is, hogy 2001-ben megkaptuk a legnagyobb kollektív díjat, „Az év könyvtára” lettünk, s ezt bizonyítja a mostani kitüntetés is, amin én vagyok nevesítve, de a mellettem állók nélkül sohasem kaptam volna meg. Az, hogy eredményeket tudunk produkálni, a társadalmi és szakmai kapcsolatoknak is köszönhető. A Berzsenyi Dániel Főiskola könyvtár tanszékével és a TIT-tel nagyon jó a kapcsolatunk, a megyei könyvtár pedig kiváló partner a tervek megvalósításában. A munkatársaimmal szeretjük a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett továbbképzéseket, sok barátot szereztünk az egyesületi összejöveteleken. A kapcsolatokat igyekszünk olyan irányba terelni, hogy terveinek megvalósítását elősegítsék, de arra is törekszünk, hogy a támogatás kölcsönös legyen, hogy mi is nyújtsuk azt, amit nyújthatunk.

- Mi a hitvallásod a munkában?

- Bárki bármilyen munkát végez, eredményességében meghatározó az otthoni indíttatás. Hálás vagyok a szüleimnek, akik kötelességtudónak neveltek. Ha kapok egy feladatot, akkor minden képességemet latba vetem, hogy a lehető legjobban teljesítsem. Ha azt mondanák, hogy meg kell tanulnom kötélen táncolni, lehet, hogy megpróbálnám.

- Mesélnél az indulásodról, a szakmai pályádról?

- Megint a gyerekkorig mennék vissza. Szülőhelyem szelleme és az értékrend, ami körülvett, számomra nagyon meghatározó volt. Kiskőrösön nőttem fel, házunk egy oldalról a Petőfi-házzal, más oldalról a könyvtárral volt határos. Ilyen szomszédsággal nem meglepő, hogy vonzott a kultúra. A szüleim polgári értékek mentén élő, könyv- és irodalomszerető emberek voltak. Ha valaki megkérdezte tőlem, hogy mi szeretnék lenni, már gyermekként azt feleltem, hogy könyvtáros, jóllehet azt sem tudtam, hol és miként lehet kitanulni ezt a szakmát. Korai indíttatásom ellenére voltak vargabetűim. A főiskolán a matematika-fizika szakot választottam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem nekem való. Másfél év után abbahagytam a főiskolát és gyermeket vállaltam. Szerettem volna tanítani, de képesítés nélkül nem tudtam elhelyezkedni. Ekkor Kiskőrösről egy másik nevezetes, nagyhagyományú alföldi városba, Nagykőrösre kerültem. A levéltárba vettek fel dolgozni, így belekeveredtem egyfajta közgyűjteménybe. Csak ezt követően végeztem el a népművelő-könyvtár szakot levelező tagozaton. A diploma kézhezvétele után rögtön közkönyvtárba helyezkedem el, a Vershegy Ferenc Könyvtárban lettem feldolgozó Szolnokon.

- Ezt követően hű maradtál a könyvtáros szakmához?

- Nem, további vargabetűk, és ezzel együtt további költözések következtek, de ezt egyáltalán nem bánom, mert így sokkal színesebb, érdekesebb lett az életem. Soha nem féltünk a változástól, a költözködéstől. Ez egyfajta optimizmus, az ember mindig azt hiszi, hogy másutt jobb lesz. Így kerültem Tápiószelére a Blaskovich Múzeumba, amelynek öt évig voltam a vezetője. Visszatérve Nagykőrösre a városi könyvtárnak lettem feldolgozó munkatársa, majd újra tettem egy kis kiruccanást a múzeumi területre. A kecskeméti Cifrapalotában, mint múzeumpedagógus népművelő jellegű tevékenységet folytathattam. Pályám következő állomása a nagykőrösi önkormányzat volt, ahol közigazgatási munkatársként rendezvényeket szerveztem. Eközben közigazgatási vizsgát tettem, zenei könyvtárosi tanfolyamot végeztem, nyelvvizsgáztam és elvégeztem az ELTE felsőfokú kulturális menedzser képzését.

- Miért éppen Celldömölköt választottad a családoddal együtt?

- Több dolog motivált minket. Egyrészt az alföldi emberek azt hiszik, hogy a Dunán túl egy fejlettebb Magyarország van, másrészt a szép dombos Pannóniának van egy különleges vonzása. Az ideköltözésünknek családi vonatkozása, hogy a férjem egészsége megromlott, ezért részmunkaidős állást keresett magának, amit itt talált meg. Szerencsés egybeesésnek köszönhetően épp ekkor, 1991-ben hirdették meg a pályázatot a nyugdíjazás miatt megüresedő könyvtárigazgatói székre. Kis hittel ugyan, de más lehetőség híján próbát tettem, sikerült és végül ez lett az a munkahely, ahol a legtöbb és legeredményesebb időt töltöttem.

- Hogyan emlékszel az itt töltött első időszakra?

- Pályám során ötéves váltással a kultúra különböző területein dolgoztam. Egyikben sem tudtam igazán elmélyülni, de valamennyit megismertem, s közülük számomra a könyvtárosság lett a legérdekesebb és a legizgalmasabb. Gyors változásával a könyvtáros szakma igazi kihívás. A könyvtári munka során nem csak a múlt ismereteinek megszerzése fontos, hanem a jövőre vonatkozó információk begyűjtése és ezeknek az olvasók érdekében történő gyors gyakorlati alkalmazása is. Amikor a celldömölki könyvtárba kerültem, tapasztalataimat ötvözni tudtam a 20-30 éve itt dolgozó munkatársak mély szakmai tudásával. A kilencvenes évek változásaival, az információs robbanással járó lehetőségeket nagyon izgalmasnak találtam. Igyekeztem megismerni a szakmát, sok szakirodalmat olvastam, eljártam mindenféle továbbképzésre és ez utóbbira a munkatársaimat is ösztönöztem.

- Milyen értékeket találtál itt, amelyeknek megőrzését a céljaid közé emelted?

- Miután „közművelődési befolyásoltság alatt álló személy” vagyok, rögtön felfigyeltem a Honismereti munkaközösség és a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaság munkájára. Sajnos, értékes tevékenységük sokáig a ház négy fala közé szorult. A sok munkával, lelkiismeretesen és gondosan előkészített, érdekes programjaikról csak a tagokat értesítették, működésükről csak a beiratkozott olvasók értesültek. Célul tűztem ki ezeknek a közösségeknek a népszerűsítését, és fontosnak éreztem felhívni a figyelmet arra, hogy a városban van egy jól működő könyvtár. A kifelé nyitás az óta is szerves része a munkánknak, folyamatosan tájékoztatjuk a lehető legszélesebb közönséget arról, hogy mi minden történik a könyvtárban.

- Mi volt az, amin már az első perctől kezdve változtatni szerettél volna?

- A technológiaváltás szükségessége hamar megfogalmazódott bennem. A kilencvenes évek elején még úgy tűnt, hogy 1.800-2.000 olvasó nyilvántartható a hagyományos rendszerben is, mégis úgy éreztem, hogy itt az ideje a gépesítésnek. Fantáziát láttam az egyszeri feldolgozáson alapuló sokszori felhasználásban, amit csak a számítástechnikai rendszerek tehettek lehetővé. Folyamatosan tájékozódtam a könyvtári szoftverekről, feldolgozó kolléganőimmel együtt részt vettünk képzéseken, elmentünk tapasztalatokat cserélni más könyvtárakba, végül a SZIRÉN, illetve ma már így nevezzük a SZIKLA mellett döntöttünk, s a megyében elsőként megvásároltuk. Az, hogy később nem tudtunk olyan gyorsan haladni a megkezdett úton, ahogy szerettem volna, annak az anyagi feltételek hiánya volt az oka.

- Hogyan tudjátok legyőzni ezt a már állandósult problémát?

- Az évek során a pályázatok váltak a túlélésünk zálogává. Hátrányos helyzetű önkormányzat intézményeként a technológiaváltást teljes egészében pályázati pénzekből valósítottuk meg. Lépésről lépésre szereztük meg az eszközöket, így mire meglett a kellő számú munkaállomás, arra az első számítógép elavult. De a kitűzött célt elértük. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy egy ekkora léptékű könyvtárban is fontos a gépi feldolgozás. A vasi városi könyvtárak közül nekünk a legalacsonyabb a beszerzési keretünk, így gyűjteményünk is hiányos. A fejlesztések fontos célja volt, hogy alkalmasak legyünk az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer szolgáltatásainak igénybevételére. 2001-ben már működött nálunk ez a szolgáltatás, és harmadikak lettünk az igénybevevő könyvtárak között. Egyik eredmény hozza a másikat: hamarosan megkaphattunk az ARIEL szoftvert amivel a teljes szövegű dokumentumtovábbításra kaptunk lehetőséget. Miután a TIT-tel nagyon jó kapcsolatot ápolunk segítségünkre voltak pályázati szövegek lefordításában. A közreműködésnek köszönhetően a Nyitott Társadalmak Szövetségétől 5200 dolláros támogatást nyertünk, amit a Berzsenyi Dániel Főiskola tanárai által tartott helyi továbbképzésre fordítottunk. Egységes szemlélettel minden munkatárs megtanulta az internetes tartalomszolgáltatást, a CD-ROM-ok használatát és a weblapszerkesztés alapelemeit. Ez az egész csapatnak magabiztosságot adott a jobb munkavégzéshez. Sajnos a pályázati lehetőségek beszűkültek, s a fenntartó még nehezebb helyzetben van, mint korábban, ez a mi jövőnkre is rányomja a bélyegét.

- Úgy tudom nagy változás előtt áll az intézmény. Mi vár rátok a jövőben?

- Mi könyvtárosok soha nem érezhetjük azt, hogy elkészült a mű, már minden működik, s jöhet az üldögélés és a malmozás időszaka. A lépéstartás is nehéz, hát még az előrehaladás, egyik változás után jön a másik. A celldömölki városi könyvtár most is óriási átalakulás előtt áll, hiszen szeptember elsejétől integrálták a művelődési központtal. Nagy kétségek között vagyunk, úgy érezzük, hogy ez a szervezeti változás nincs kellőképpen előkészítve. Nem látjuk, hogy a fenntartó mit szeretne tőlünk, azt viszont tudjuk, hogy mi mit akarunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a stratégiai céljaink között megfogalmazott törekvéseinkről nem szabad lemondanunk, de az oda vezető út biztos, hogy meg fog változni. A könyvtáros szakmát mindig is a precizitás jellemezte. Ennek a precizitásnak ma szép új neve van, minőségbiztosításnak hívják, a minőségbiztosítás pedig magában foglalja a változásokhoz való alkalmazkodás szükségességét, úgy, hogy közben a szolgáltatások színvonala ne csökkenjen. Nekünk most az a dolgunk, hogy az új helyzetben megtaláljuk azokat a módszereket, amelyek segítségével lépést tudunk majd tartani a szakmánk fejlődésével, figyelve arra, hogy az olvasók hátrányba ne kerüljenek. Identitástudatunk az új intézményhez még nem alakult ki, a Kresznerics Ferenc Könyvtárhoz viszont erősen kötődünk. Fájdalmasan érintett minket, hogy a Kresznerics névért – amellyel ismertté váltunk – meg kell harcolnunk, mivel nekünk a névfelvétel egyfajta programot jelentett. Munkánkban a rendszerező szellemként ismert Kresznerics eszmeisége köszönt vissza, és az ő nevével azonosítjuk magunkat a városi könyvtárak rendszerében.

- A belső változás mellett egy külső megújulás is vár rátok? Mit lehet erről tudni?

- Ha valaki belép a könyvtárunkba, talán most is csinosnak látja, de kétségtelen, hogy a mai színvonalnak nem felel meg. A minőségi munkához minőségi feltételek kellenek, ezért igyekeztem a fenntartót arra ösztönözni, hogy pályázza meg az épület megújulásához szükséges címzett támogatást, amit végül nagy örömünkre a város meg is nyert. A költözködések embert próbáló viszontagságaiért, a várható nehézségekért az új körülmények fognak kárpótolni minket és az olvasókat egyaránt. A változás biztos, hogy inspiráló lesz, egy felújított, szép és korszerű könyvtárban próbálhatjuk majd megvalósítani a terveinket. A szeretnivaló környezetet a munkatársak meg tudják majd tölteni úgy élettel, hogy a könyvtárhasználók szívesen járjanak ide.

- Hogyan érintenek Téged személyesen a változások?

- Nagyon szeretek dolgozni, és főleg most, hogy elérhető közelségbe került az új könyvtár képe, megvan bennem a vágy, hogy az elkezdett munkát végigvigyem. Egy könyvtárosnak nagyszerű dolog egy ilyen munkát részben vagy egészében magáénak tudni. Sajnos még nem derült ki, hogy a fenntartónak milyen tervei vannak velem, nem tudom, hogy az új felállásban milyen munkakört szánnak nekem. Az is lehet, hogy le kell győznöm a munka elindításával kapcsolatos hiúságomat, mondván, lesz más, aki befejezi. Ha el találnék menni nyugdíjba, akkor is megkeresném azokat a területeket, ahonnan egy kicsit dolgozhatnék még. Rengeteg energiát érzek magamban erre, bár szép és izgalmas dolognak tartom azt is, ha az ember ezt az egy-két jó évét a családjával, az unokáival töltheti, ha nekik adhat át valamit, amiről azt hiszi, hogy át tud adni.

- Mire gondolsz vissza legbüszkébben az elmúlt tizenöt évből?

- Örülök, hogy a vezetésem alatt „Az év könyvtára” lett az intézmény, és hogy több kollégám magas városi és megyei kitüntetésben részesült, de arra vagyok a legbüszkébb, hogy a munkatársaim és az olvasók szeretnek. Mindig úgy igyekeztem dolgozni, mintha nem vezető lennék, hanem egy a többi munkatárs közül, hogy bármikor együtt lehessek a kollégáimmal.

Bozzai Judit

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárosok Értesítője. 2005. 2. sz. p. 39-44.

Legújabbak

• 
• 

2021. május 29.

Németh Lajos (1916-2015) pedagógus, a celldömölki gimnázium igazgató-helyettese (1953-1977)

 

2021. május 12.

Rátz Sándor (1813-?, 1855 után) honvéd őrnagy (1848/49)

Simon András (1794-1849) honvéd alezredes (1848/49)

Újvári István (1796-1873) honvéd alezredes (1848/49), a szabadságharc tábori kórházainak főfelügyelője 

 

2021. május 7.

Géfin Lajos (1849-1914) Vasvármegye tiszteletbeli főorvosa, korházigazgató-főorvos

 

2020. jűlius 3.

Nádasdy Lajos (1913-2014) helytörténész, református lelkész

Reicher István (1881-1962) pedagógus, a polgári fiúiskola igazgatója (1926-1945)

Seregély Pál (1920-1989) laboratóriumi szakorvos, a Veszprém Megyei Kórház igazgatója

Sík Csaba (1934-1997) könyvkiadó, kritikus, művészettörténész, szerkesztő

Zrínyi Miklós (1620-1664) horvát bán, koltő, nagybirtokos, politikus, tábornok

 

2020. június 24.

Dorffmeister István (1729-1797) festőművész

Gersei Margit (1310-1372) a pápoci prépostság alapítója

Gyömörey György (1873-1949) főispán, gépészmérnök, ogy. képviselő

Magasi Artúr Ernő (1903-1959) bencés szerzetes, irodalomtörténész, költő pedagógus

Szerdahelyi Pál (1922-1999) ev. lelkész, helytörténész

Tóth II. József (1929-2017) világbajnoki ezüstérmes és magyar bajnok, 12-szeres válogatott labdarúgó, az Aranycsapat tagja

 

2020. június 11.

Koloszár Zoltán  (1940-1956) ipari tanuló, a forradalom és szabadságharc mártírja (1956)

Mór József (1908-1988) festőművész, grafikus

Sükösd József (1928-2013) helytörténész, játékvezető, vizsgáló főkalauz

 

2020. június 4.

Jánossy Gábor (1870-1945) árvaszéki elnök, ogy. képviselő

Kóbor Jenő (1923-1983) pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz, 2005)

Németh Ferenc (1952-2013) sportfotóriporter

 

2020. május 18.

Mikolás Miklós (1923-2001) matematikus, tudománytörténész, egyetemi tanár

Sárközy Pál Endre (1884-1957) matematikus, egyetemi tanár, pannonhalmi főapát

 

2020. április 28.

László Ernő (1939-2006) költő, pedagógus

Pintér József (1891-1964) jogász, Celldömölk főjegyzője

 

2019. április 16.

Kotz Tivadar (1925-2017) agrármérnök, agrokémikus

 

2019. január 4.

Banyó Gyula (1944-2013) festőművész, pedagógus

Bartos Attila István (1938-2000) agrármérnök, matematikus, egy. tanár

Linka Ödön (1925-2017) bencés szerzetes, a São Pauloi Szent Gellért Monostor apátja

 

2016. december 22.

Szabó Károly (1925-2012) villamosmérnök

 

2015. augusztus 14.

Ács Mihály (1672-1710) evangélikus lelkész, teológus

Bakonyi Károly (1921-2010) kertészmérnök, szőlőnemesítő

Bedy Zoltán (1925-2003) erdőmérnök, helytörténész

Mesterházy Gábor (1937-2010) orvos

Simonffy András (1941-1995) író

Szenes Béláné (1896-1992) Szenes Hanna, Izrael és nagy-Britannia nemzeti hősének édesanyja

 

2015. június 19.

Hollán Sándor (1846-1919) államtitkár, a vörösterror áldozata

Kustos Lajos (1929-2009) Zalaegerszeg tanácselnöke (1965-1990)

Maráczi Jenő (1901-1948) belgyógyász

Szabó Lajos (1929-1999) belgyógyász

Szomraky Zoltán (1889-1938) sebész

Varga László Csaba (1957-2007) gépészmérnök, Celldömölk alpolgármestere (1990/1994)

Foglalkozások mutatója

• 
• 

Foglalkozások mutatója

 

agrármérnök: Bartos Attila István, Győrffy Béla, Győrffy László, Kotz Tivadar

agrokémikus: Kotz Tivadar

alispán: Vidos József

alkancellár: Medgyesi Somogyi János

államtitkár: Hollán Sándor

állatorvos: Guoth György Endre

alpolgármester: Tima László, Varga László Csaba

altábornagy: Takách-Tolvay József

apáca: Berecz Skolasztika

apát: Hollósy Jusztinián, Jándi Bernardin György, Koptik Odó, Vajda Sámuel

árvaszéki elnök: Jánossy Gábor

asztaliteniszező: Mercz Gábor

atléta: Tima Ferenc

balneotechnikus: Cziráky József

belgyógyász: Maráczi Jenő, Szabó Lajos

bencés szerzetes: Hollósy Jusztinián, Jándi Bernardin György, Koptik Odó, Linka Ödön, Kühár Flóris Ferenc, Lancsics Bonifác, Magasi Artúr Ernő, Pacher Donát

betyár: Savanyú Jóska

borász: Szakály Dezső

botanikus: Gáyer Gyula

csendőrtiszt: Göttmann Bódog, Kovács Jenő

csillagász: Hollósy Jusztinián

dalszerző: Mihola Gyula

dalszövegíró: Balogh József

diplomata: Takách-Tolvay József, Uranovicz Imre

egyetemi tanár: Bartos Attila István, Mikolás Miklós, Sárközy Pál Endre

egyháztörténész: Géfin Gyula, Pacher Donát

egyházzenész: Werner Alajos

emlékiratíró: Böröcz Sándor, Martonfalvay Imre

építészmérnök: Körmendy Nándor, Lőrincz József, Mikolás Tibor

építőmérnök: Berzsenyi-Janosits Miklós,

erdőmérnök: Bedy Zoltán, Jenei Jankó Sándor

éremművész: Esseő Erzsébet

evangélikus lelkész: Ács Mihály, Böröcz Sándor, Edvi Illés Pál, Horváth Zsigmond, Kirchner Elek, Kovács Imre, Mesterházy Sándor, Szerdahelyi Pál

evangélikus püspök: Kis János

festőművész: Banyó Gyula, Csapó Jenő, Csorba Tibor, Czencz János, Dénes Lajos Szilveszter, Dorffmeister István, Hadnagy Gábor, Illés Árpád, Karczag Zoltán, Kelemen Etelka, Mikus Gyula, Mór József, Móritz Sándor, Nagy István, Rács-Reich Imre

filológus: Csorba Tibor

filozófus: Lancsics Bonifác

fizikus: Eötvös Loránd

fogorvos: Gömbös Ferenc

forradalom és szabadságharc mártírja (1956): Fehér Ernő, Koloszár Zoltán

fotóművész: Haller Frigyes Gusztáv

főapát: Sárközy Pál Endre

főispán: Gyömörey György

főkalauz: Sükösd József

főiskolai tanár: Mikolás Tibor

földbirtokos: Cziráky György, Gersei Margit, Gömbös Antal, Ostffy Lajos, Zrínyi Miklós

főiskolai docens: Tungli Gyula

főispán: Ostffy Lajos

főorvos: Géfin Lajos

geográfus: Lasz Samu

gépészmérnök: Gyömörey György, Kiss Péter, Varga László Csaba

grafikus: Illés Árpád, Mór József, Nagy István

gyártásvezető: Fogarasi István

hegedűtanár: Horváth Marietta

helytörténész: Bedy Zoltán, Dala József, Horváth István, Horváth Lajos, Kovács Jenő, Lengyel Pál, Mesterházy Sándor, Molnár Dezső, Nádasdy Lajos, Sükösd József, Szerdahelyi Pál, Tungli Gyula, Zongor Ferenc

hidrogeológus mérnök: Cziráky József

honvéd alezredes: Simon András, Újvári István

honvéd ezredes (1848/49): Berzsenyi Lénárd

honvéd őrnagy (1848/49): Széll József, Rátz Sándor, 

honvéd százados (1848/49): Éberhardt Károly, Virághalmi Ferenc

horváth bán: Zrínyi Miklós

igazságügyi orvosszakértő: Tamás Endre

ipari tanuló: Koloszár Zoltán

író: Benedek István, Bertha Bulcsu, Boross Mihály, Csorba Tibor, Döbrentey Gábor, Horváth Marietta, Horváth Zsigmond, Kisfaludy Károly, Nagy Méda, Németh Andor, Simonffy András, Virághalmi Ferenc, Weöres Sándor, Zádor György

irodalomtörténész: Döbrentey Gábor, Magasi Artúr Ernő, Papp Ferenc, Zádor György 

játékvezető: Sükösd József, Tarrósy Imre

jegyző: Fehér Ernő, Pintér József

jogász: Atzél Elemér, Gáyer Gyula, Kovács Jenő, Pintér József, Tömböly Tamás

kanonok: Horváth István

kántor: Uhlár Gyula

karnagy: Kirchner Elek, Molnár Dezső, Uhlár Gyula

katolikus plébános: Csoma János, Kresznerics Ferenc, Nemes Vazul

katolikus püspök: Hetyey Sámuel, Zsolnay Dávid

kávéháztulajdonos: Steuer Jónás Gyula

keramikus: Szilágyi Mária

kereskedő: Dinkgreve Nándor

kertészmérnök: Bakonyi Károly, Elek László

kórházigazgató: Géfin Lajos

kormánybiztos (1848/49): Vidos József

koronaőr: Kocsis József

költő: Balogh József, Berzsenyi Dániel, Dukai Takács Judit, Edvi Illés Pál, Gömbös Antal, Kis János, Kunoss Endre, László Ernő, Magasi Artúr Ernő, Nagy Méda, Németh Andor, Petőfi Sándor, Weöres Sándor, Zrínyi Miklós

könnyűipari miniszter: Nagy Józsefné

könyvkiadó: Sík Csaba

könyvtáros: Györke József, Kiss Jenő, Ughy Jenő

közgazdász: Limpár József, Nagy Józsefné

közigazgatási szakjogász: Németh Jenő

kritikus: Németh Andor, Sík Csaba

labdarúgó: Tarrósy Imre, Tóth II. József

levéltáros: Guoth Kálmán

matematikus: Bartos Attila István, Mikolás Miklós, Sárközy Pál Endre

mérnök: Boross Mihály, Lázár Jenő

miniszterelnök: Batthyány Lajos

műfordító: Csorba Tibor, Horváth Zsigmond, Kis János, Salgó Ernő, Virághalmi Ferenc, Weöres Sándor

művelődéspolitikus: Gosztonyi János, Nagy Iván

művelődéstörténész: Benedek István, Sík Csaba

nándorfehérvári hős: Dugovics Titusz

népköltésgyűjtő: Sándor József

népművelő: Laky Rezső

nótaszerző: Mihola Gyula

növénynemesítő: Győrffy Béla

numizmatikus: Tasnádi Géza

nyelvész: Beke Ödön, Györke József, Kresznerics Ferenc, Tungli Gyula

nyomdász: Dinkgreve Nándor, Lencz Géza

ókorkutató: Lázár Jenő

olvasásszociológus: Ughy Jenő

országbíró: Köcski Sándor

országgyűlési képviselő: Cziráky György, Gosztonyi János, Gyömörey György, Győrffy László, Horváth Elek, Jánossy Gábor, Kiss Péter, Nagy Józsefné, Ostffy Lajos,  Porkoláb Mihály

orvos: Atzél Elemér, Benedek István, Holéczy Zoltán, Mesterházy Gábor, Salgó Ernő, Seregély Pál

pápai prelátus: Géfin Gyula

pápoci prépostság alapítója: Gersei Margit

párbajtőrvívó: Berzsenyi Barnabás

pedagógus: Balogh József, Banyó Gyula, Dénes Lajos Szilveszter, Horváth Lajos, Jónás Márton, Kelemen Etelka, Kóbor Jenő, Kresznerics Ferenc, Laky Rezső, László Ernő, Lengyel Pál, Léránt Ferenc, Magasi Artúr Ernő, Nemes Vazul, Németh Lajos, Papp Ferenc, Reicher István, Remport Elek, Sándor József, Szakály Dezső, Tima László, Tungli Gyula, Vas Károly, Zongor Ferenc

polgármester: Gömbös Ferenc, Kiskos István

politikus: Kiss Péter, Zrínyi Miklós

rajzpedagógus: Nagy István

református lelkész: Nádasdy Lajos

régész: Holéczy Zoltán, Lázár Jenő

rendező: Soltis Lajos

rendőrkapitány: Boda Dezső

sebész: Szomraky Zoltán, Tamás Endre

sportfotó-riporter: Németh Ferenc

sportvezető: Tarrósy Imre

szerkesztő: Géfin Lajos, Kunoss Endre, Politzer Csapó Zsigmond, Sík Csaba

színész: Géfin Lajos, Soltis Lajos

szobrász: Antal Károly, Esseő Erzsébet, Horváth Marietta

szőlőnemesítő: Bakonyi Károly

táblabíró: Gömbös Antal

tábornok: Éberhardt Károly, Zrínyi Miklós

tanácselnök: Dala József, Kustos Lajos, Limpár József

televíziós bemondó: Hajas Ilona

teológus: Ács Mihály, Lancsics Bonifác, Nemes Vazul

történész: Guoth Kálmán, Horváth Elek, Mód Aladár, Révész Mihály,

termelőszövetkezeti elnök: Győrffy László, Tőke János

tudománytörténész: Mikolás Miklós

újságíró: Bertha Bulcsu, Boross Mihály, Géfin Lajos, Lencz Géza, Mende Bódog, Nagy Iván, Politzer Csapó Zsigmond, Révész Mihály, Salgó Ernő

ügyvéd: Horváth Elek, Kiskos István, Kunoss Endre, Porkoláb Mihály, Zádor György

vallástörténész: Kühár Flóris Ferenc

Vasvármegye tiszteletbeli főorvosa: Géfin Lajos

vegyészmérnök: Fodor Lajos

villamosmérnök: Szabó Károly

zenepedagógus: Molnár Dezső, Werner Alajos

zeneszerző: Kirchner Elek, Kodály Zoltán

 

Módosítva: (2021. május 7.)

Helynévmutató

• 
• 

Helynévmutató

 

Alsómesteri: Szabó József

Alsóság: Berecz Skolasztika, Kresznerics Ferenc, Molnár Dezső, Remport Elek, Szakály Dezső, Tasnádi Géza, Újvári István, Varga László Csaba, Zongor Ferenc

Barcs: Németh Jenő

Boba: Döbrentey Gábor, Győrffy László, Porkoláb Mihály

Borgáta: Böröcz Sándor, Tima Ferenc

Celldömölk: Antal Károly, Banyó Gyula, Bartos Attila István, Bedy Zoltán, Berzsenyi-Janosits Miklós, Csoma János, Csorba Tibor, Cziráky József, Dala József, Dénes Lajos Szilveszter, Dinkgreve Nándor, Dorffmeister István, Fodor Lajos, Géfin Lajos (1849-1914), Gosztonyi János, Göttmann Bódog, Gyömörey György, Győrffy László, Györke József, Holéczy Zoltán, Jándi Bernardin György, Jónás Márton, Kirchner Elek, Kiss Péter, Koloszár Zoltán, Kotz Tivadar, Körmendy Nándor, Kühár Flóris Ferenc, Laky Rezső, Lencz Géza, Lengyel Pál, Léránt Ferenc, Limpár József, Maráczi Jenő, Mercz Gábor, Mihola Gyula, Mikolás Miklós, Mikolás Tibor, Mikus Gyula, Molnár Dezső, Mór József, Móritz Sándor, Nádasdy Lajos, Nagy István, Nemes Vazul, Németh Andor, Németh Ferenc, Németh Lajos, Pintér József, Rács-Reich Imre, Reicher István, Seregély Pál, Sík Csaba, Soltis Lajos, Sükösd József, Szabó Lajos, Szilágyi Mária, Szomraky Zoltán, Tamás Endre, Tarrósy Imre, Tima László, Ughy Jenő, Uhlár Gyula, Uranovicz Imre, Varga László Csaba, Vas Károly, Werner Alajos, Zongor Ferenc

Celldömölk ld. még: Alsóság, Izsákfa, Kiscell, Nemesdömölk

Csönge: Fogarasi István, Horváth Elek, Horváth Zsigmond, Kelemen Etelka, Kisfaludy Károly, Kóbor Jenő, Kodály Zoltán, Lőrincz József, Mesterházy Gábor, Molnár Dezső, Szerdahelyi Pál, Weöres Sándor

Dénesfa: Cziráky György

Dömölk: Zrínyi Miklós

Duka: Dukai Takács Judit, Simonffy András, Zádor György

Egyházashetye: Antal Károly, Berzsenyi Dániel, Hetyey Sámuel, Kunoss Endre, Németh Jenő

Izsákfa: Medgyesi Somogyi János, Savanyú Jóska, Tungli Gyula

Intapuszta: Benedek István

Jánosháza: Esseő Erzsébet, Gömbös Ferenc, Limpár József, Mende Bódog, Salgó Ernő, Sárközi Pál Endre, Szenes Béláné, Vajda Sámuel, Zsolnay Dávid

Karakó: Horváth Lajos, Mód Aladár

Kemenesmagasi: Atzél Elemér, Berzsenyi Lénárd, Guoth Kálmán, Győrffy Béla, Kustos Lajos, Sándor József

Kemenesmihályfa: Dorffmeister István, Elek László, Kiss Jenő, Mesterházy Sándor, Révész Mihály, Szabó Károly, Vidos József

Kemenessömjén: Berzsenyi Barnabás, Berzsenyi Dániel, Steuer Jónás Gyula

Kemenespálfa ld. Martonfalva

Kemenesszentmárton: Ács Mihály, Guoth György Endre, Tőke János

Kenyeri: Cziráky György, Horváth István

Kiscell: Batthyány Lajos, Boross Mihály, Csapó Jenő, Dorffmeister István, Gáyer Gyula, Géfin Gyula, Géfin Lajos (1849-1914), Géfin Lajos (1888-1925), Hollán Sándor, Hollósy Jusztinián, Horváth Elek, Karczag Zoltán, Koptik Odó, Magasi Artúr Ernő, Nagy Iván, Nagy Méda, Politzer Csapó Zsigmond, Porkoláb Mihály, Simon András, Takách-Tolvay József, Virághalmi Ferenc

Kisköcsk: Horváth Zsigmond, Illés Árpád

Köcsk: Hajas Ilona, Köcski Sándor

Martonfalva: Linka Ödön, Martonfalvay Imre

Mersevát: Kovács Jenő, Tóth II. József, Vidos József, Zrínyi Miklós

Mesteri: László Ernő

Mesteri: ld. még Alsómesteri

Nagysimonyi: Balogh József, Dugovics Titusz, Hajas Ilona, Kocsis József, Laky Rezső, Nagy Józsefné

Nemesdömölk: Edvi Illés Pál, Kis János, Lancsics Bonifác, Rátz Sándor, Széll József

Nemesmagasi: Jánossy Gábor

Nemesmagasi ld. még Kemenesmagasi

Nemeskeresztúr: Bertha Bulcsu

Ostffyasszonyfa: Antal Károly, Czencz János, Fehér Ernő, Gömbös Antal, Győrffy László, Kelemen Etelka, Laky Rezső, Mesterházy Gábor, Mesterházy Sándor, Ostffy Lajos, Petőfi Sándor

Pápoc: Éberhardt Károly, Gersei Margit

Ság hegy: Bakonyi Károly, Eötvös Loránd, Holéczy Zoltán, Lázár Jenő, Lengyel Pál, Szakály Dezső

Sopron: Hadnagy Gábor, Horváth Marietta

Sömjénmihályfa: Banyó Gyula

Szentmiklósfa: Hadnagy Gábor

Szergény: Kiskos István, Lasz Samu

Vönöck: Boda Dezső, Haller Frigyes Gusztáv, Jenei Jankó Sándor, Kisfaludy Károly, Kovács Imre, Sándor József

Eragon

• 
• 

eragon