Kresznerics Ferenc Könyvtár

Rendezvény

1szazalekKöszönjük azoknak, akik az 1996. évi CXXVI. tv. alapján adójuk 1%-át könyvtárunknak ajánlották fel. A támogatásokat a  szolgáltatások fejlesztésére használtuk fel. Kérjük, hogy Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár néven 2012. évi jövedelemadója 1%-ával továbbra is segítse mintegy 2000 regisztrált használónk színvonalas kiszolgálását. 

Adószámunk: 15574778-2-18. Választhatja a Kresznerics Ferenc Könyvtári Kultúráért Alapítvány céljainak megvalósítását is, melynek adószáma: 18138117-1-18.

Letölthető: PDFWord

 


Nemzeti ünnepünk alkalmából 2013. március 15-én Magyarország köztársasági elnöke - a miniszterelnök előterjesztésére - a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar gyógyszeripar vállalataival folytatott több évtizedes eredményes együttműködéséért, eredményes kutatómunkájáért, a gyógyszerkémiai oktatás megújításáért, továbbá a magas szintű ismeretekkel rendelkező szakmai utánpótlást biztosító oktatói tevékenységéért TŐKE LÁSZLÓ Állami-díjas vegyészmérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerveskémia és Technológia Tanszékének professor emeritusa részére. 

 

 

toke_kozepk

A magas elismeréshez a szülőföld nevében is gratulálunk, hiszen Tőke professzor úr Vönöckről indult el meghódítani a tudomány csúcsait. Életútjáról az Új Kemenesalja 1997. május 22-i számában megjelent hosszabb interjúban olvashatunk. (tovább)


nadasdy_lajos

NÁDASDY LAJOS - 100!

Nádasdy Lajos nyugalmazott református lelkész, a celldömölki helytörténetírás doyenje 2013. január 28-án lett 100 esztendős. Könyvtárunk Örökös Tagja a 2009-ben megjelent, "Dömölk és apátsága az Árpád-házi uralkodók korában" című művét jelölte meg, aminek közkinccsé tételét fontosnak tartotta a világhálón is. Centenáriumi születésnapja alkalmából e kötet digitalizálásával tisztelgünk életműve előtt és kívánunk szellemi frissességben eltöltendő további éveket! Életutat bemutató interjú Nádasdy Lajossal a 95. születésnapjára megjelent emlékkönyv alapján: tovább!



A Kresznerics Ferenc-díj átadása - 2013. január 21.(képgaléria



digitalis_konyvtar

Gálházi Gyula tanár úr jóvoltából igazi kuriózummal gazdagodott a Kemenesaljai Digitális Könyvtár. A celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium nyugalmazott testnevelő tanára a tanintézmény sportkörének közel négy és fél évtizedre visszatekintő kéziratos históriáját és eredménysorait teszi közzé elektronikus könyvtárunkban. Rengeteg olyan család él a környékünkön vagy a nagyvilágban, akiknek hozzátartozói az iskolai padjait, pontosabban fogalmazva sportpályáit koptatták. Érdemes fellapozni a kiadványt és ajánlani ismerőseinknek a gyűjteményt. Köszönjük Gálházi tanár úr krónikási hűséggel lejegyzett adattárát és ezúton is biztatunk mindenkit, hogy legyen a partnerünk a Kemenesaljai Digitális Könyvtár fejlesztésében. (Tovább a Kemenesaljai  Digitális Könyvtárhoz illetve a gimnáziumi sportkör kéziratához.)


Könyvtárunkban megvásárolhatók az alábbi kötetek:

Radnayak    csnge     kenyeri     isteni_szeretet_lenyai
              3600 Ft                                 1500 Ft                               4000 Ft                            2000 Ft
nadasdyemlekkonyv     kemneptanc        velukkezdodott      kesztygyri_vallomsok
           1500 Ft                                 2000 Ft                                      600 Ft                               1000 Ft

Könyvgyűjtési akció egy erdélyi iskolának

konyvek

Könyvgyűjtést szervezett könyvtárunk a Balassi Intézettel együttműködve, amelynek célja a kézdialmási Általános Iskola könyvtárának megsegítése. Az általános iskolai könyvtári gyűjtőkörbe illeszkedő műveket könyvtárunkban tároljuk, szállításukról a Balassi Intézet fog gondoskodni. A felajánlott kötetek listáját az adományozók nevével honlapunkon közzétesszük. Akár egyetlen kötettel járuljon Ön is hozzá e nemes kezdeményezés sikeréhez! (Részletek – Az együttműködési megállapodás)    


kezdialmas1

A kézdialmási általános iskola könyvtára részére összegyűjtött könyvek listája az adományozók illetve ezen belül a szerzők / címek sorrendjében (2012. augusztus 16.) A névtelenül adományozók által adott művek betűrendben az összeállítás végén szerepelnek.

Az 1932 kötet doc (tovább) illetve pdf formátumban (tovább)

                  A beérkezett kötetek feldolgozását folyamatosan végezzük.



Oszd meg másokkal is:

 
További cikkeink...