Mesterházy Gábor

MESTERHÁZY GÁBOR 
(Székesfehérvár, 1937. április 24. – Ostffyasszonyfa, 2010. június 12.)

orvos

Szüleivel szülőhelyéről rövidesen Budapestre költözött és gyermekkorát a fővárosban illetve Szabadszálláson élő nagyszüleinél töltötte. Büszkeséggel szokta emlegetni, hogy negyedrészben kun származású. A II. világháború alatt mozgalmasan teltek ifjú évei: Budapest után Ausztriába került, ahol a szovjetek elől menekülő katonatiszt édesapja Klagenfurtban egy 5000 fős magyar tábornak lett a parancsnoka. Hazatérve a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. Két ízben is felvételizett az orvosi egyetemre (Budapestre és Pécsre), de – bár alig maradt el a maximális felvételi pontszámtól – hely hiányában elutasították. 1957-ben a disszidált hallgatók helyére azonban már be tudott iratkozni Pécsre és 1962-ben szerezte meg a diplomát. 

Pár évig a vasi megyeszékhelyen praktizált: dolgozott belgyógyászként, Oladon körzeti orvosként és a megyei kórház hematológusaként is. Az átpolitizált környezetből vidékre vágyott. 1968-ben került Kemenesaljára: Nagysimonyi körzeti orvosa lett, majd 6 évvel később került utolsó állomáshelyére, Ostffyasszonyfára. 35 esztendeig szolgált nem csak székhelyén és a csöngei társközségben, hanem ügyeletes orvosként vagy helyettesítőként Kemenesalja szinte minden településén. A test és a lélek gyógyítását a szeretet jegyében egységként kezelte. Négy és fél évtizedes áldozatos gyógyító tevékenységéért 2008-ban „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetésben részesült. A díj átvételekor Shakespeare 66. szonettjének néhány sora lapult a zsebében: „Fáradt vagyok, ringass el, ó , halál:/ Az érdem itt koldusnak született/ És hitvány Semmiségre pompa vár...” Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy a napnyugtával órára, percre azonos időben ment el...

A szenvedélyesen végzett gyógyító munkája mellett szeretett főzni és barkácsolni. A történelem iránti érdeklődése és lelkesedése kiapadhatatlan volt. Ennek egyik közösségi eredménye, hogy ő tervezte Ostffyasszonyfa 1995 júniusában felavatott címerét. A következő évben Csönge címerét is elkészítette. Életének utolsó évtizedeit meghatározták régészeti és művészettörténeti kutatásai, amelyek a falu határában talált különleges kövekhez kapcsolódtak. Az évezredes kavicsok hite szerint olyan többrétegű, mikroszintű ábrázolásokat és anyagokat (pl. a mai űrtechnikában használatos miobium) tartalmaznak, amelyek egyedinek számítanak a ránk maradt régészeti leletek sorában. Kutatási eredményeit számos kiállításon (Kőszeg, Zalaegerszeg, Répcelak) mutatta be az érdeklődőknek.

Műve:

Homo hungarosapiens... csengeensis...: a csöngei paleolit leletek. Ostffyasszonyfa, 2001. CD-ROM

Irodalom:

Németh Tibor: A világ legérdekesebb köve? In: Új Kemenesalja, 1991. 2. sz. p. 6.

Rozmán László: Dr. Mesterházy Gábor – a polihisztor orvos. In: Új Kemenesalja, 2008. 7. sz. (április 4.) p. 7.

Gecse József: In memoriam – Dr. Mesterházy Gábor (1937-2010). In: Offai Hírmondó, 2010. 1. sz. (június 26.) p. 3.

Rozmán László: „Az orvosi munka … levegője a szeretet.” In memoriam Mesterházy Gábor. In: Új Kemenesalja, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 7.

Magyar Melinda – Magyar Balázs Márk: hazatérek Csöngére. Csönge, 2011. pp. 103-104.   

N. T.