Nagy Méda

NAGY MÉDA (Kiscell, 1899. július 15. – Budapest, 1984. január 21.)

író, költő

Névváltozat: Kovács Antalné, Nagy Margit


Tanári diplomát Budapesten szerzett, majd a főváros környéki iskolákban tanított 1960-ban történt nyugdíjba vonulásáig. Első versei a "Nyugat" hasábjain jelentek meg, és költeményei kötetté formálva a harmincas évek közepén láttak napvilágot. Alkotásaiban a fegyelmezetten nőies úriasszonyok lelkületét jelenítette meg. Verseit áthatja az asszonyi lélek elmélkedő merengése és ha nem sajátosan női téma bukkan elébe, azt is igyekszik asszonyi szemszögből megformálni. Lírája egyfelől a feminista ideológia, másfelől az egyszerű és egyetemes asszonyi fájdalmak felé sugárzik. Puha formavilágával a harmonikus nő egyik legszabatosabb megjelenítője a két világháború közötti magyar költészetben, de ismertté a női lélek rezdüléseit ábrázoló regényei és ifjúsági könyvei révén vált. 1945 után írásai főként katolikus lapokban (Élet, Katolikus Szó, Új Ember, Vigilia) jelentek meg. Számos regényt, regényes kiséletrajzot, elbeszélést, ifjúsági regényt és színdarabot publikált. Szauder Mária (1926-1981) irodalomtörténész édesanyja.

Művei:

Asszonyoknak üzenem. 1934.
Mélyből hoztam. 1936
Megjelölt évek. 1938.
Zsóka levelei. 1939.
A kis lakatosinas. Fadrusz János életregénye. 1940.
Elhajolt utak. 1945.
Asszonypanasz (vers)
Ez a késői ősz oly furcsa... (vers)
A zsákmány (novella)

Irodalom:

Kardos László: Nagy Méda: Asszonyoknak üzenem. In: Nyugat. 1935. 4. sz.
Vas István: Mélyből hoztam. Nagy Méda versei. In: Nyugat. 1937. 9.sz.

N. T.