Fogarasi István

FOGARASI ISTVÁN
(Csönge, 1944. december 22. – Budapest, 2008. március 2.)

gyártásvezető


Budapesten járt általános iskolába. A film világával korán megismerkedett, hiszen 14 évesen már nyári munkát vállalt a Budapest Filmstúdiónál. Rendezőnek készült és középiskolás korában már sok mindent olvasott a filmkészítésről. A Petőfi Gimnáziumban érettségizett olasz-francia tagozaton, ahol iskolai filmklubot is szervezett. A Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakára nem vették fel, ezért nappal a filmgyárban dolgozott és esti tagozaton jogi tanulmányokat folytatott. 1966-ban a Magyar Filmhíradó Szerkesztőségénél kezdte filmes pályáját. Szabó István stábjában, a Budapestről készített kisfilmek forgatásán tapasztalta meg a szakmai együttműködés lehetőségeit. A 70-es évekbeli legendás Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagjaként, gyártásvezetőjeként egy új szellemű filmes generáció kezdeti lépéseit és 1973-tól 1977-ig a BBS kísérleti filmjeinek gyártását irányította.

Pályája során gyártásvezetőként és főgyártásvezetőként több mint 70 film alkotásában vett részt. A MAFILM-ben a magyar filmművészet nagyjaival dolgozott együtt: többek között Bódy Gáborral, Jancsó Miklóssal, Lányi Andrással, Sándor Pállal, Mészáros Mártával, Schiffer Pállal, Fehér Györggyel. A Bódy Gáborral együtt készített két részes Psyché egyik legemlékezetesebb munkája: olyan alkotó légkörben fogant, amely hihetetlen teljesítményeket varázsolt elő a közreműködőkből. A Filmgyárban munkafegyelméről, és minden gyártási akadályt megoldó intelligenciájáról lett híres. Karakteres arcát több ízben szereplőként is rögzítette a filmszalag.
A 80-as évek végén, megelőzve korát, a MAFILM gazdasági igazgatójaként a gyártási részlegek és a filmgyári struktúra modernizálását elsőként dolgozta ki. A magyar filmgyártás új finanszírozási tervének modelljét is felállította.

Párttag soha nem volt, állami kitüntetéseit nem vette át. Az ő nevéhez fűződik közvetlenül a rendszerváltás előtt az első, államtól független, alapítványi filmstúdió létrehozása is, M.I.T. Stúdió néven a volt Kinizsi Moziban, a mai Kultiplex helyén.

A rendszerváltás után –a mozgóképgyártás beszűkülésének időszakában– az InterPopulart Könyvkiadó alapítója és vezérigazgatója, sorozatban megjelenő szépirodalmi füzetei a kilencvenes években több mint 10 millió példányban az egész országnak és a határon túli magyarságnak tették elérhetővé a művelődést.

Az ezredforduló óta filmgyártó és utómunka stúdiót vezetett, és internetes vállalkozásokkal foglalkozott. Utolsó éveiben a saját kalandos, szerelmekkel teli életéről írt filmforgatókönyvén dolgozott.

Ars poeticája szerint: „tartom magam olyan fontos szakembernek, mint akár a díszlettervező vagy a rendező. Végül is mindegy, hogy történetesen mi a foglalkozásom. Lehetnék vegyész vagy matematikus is, ha megvalósíthatom benne magamat, éppolyan boldoggá tenne, mint a mostani szakmám. Az alkotó élet a fontos számomra, semmi más”.

Testvérei közül Éva gyártásvezető, Judit vágó lett, fia Gergely pedig a filmrendezői pályára lépett.

Filmográfia:
http://istvan.fogarasi.googlepages.com/filmográfia

Irodalom:
R.Székely Julianna: Foglalkozása: gyártásvezető. In: Filmvilág, 1980. március
Fogarasi István honlapja: http://istvan.fogarasi.googlepages.com/