mega888 Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár KRESZNERICS FERENC KÖNYVTÁRA

Tungli Gyula

tungli gyulaTUNGLI GYULA
(Izsákfa, 1932. május 9. - Budapest, 2014. január 13.)

helytörténész, nyelvész, pedagógus, főiskolai docens


Tungli Károly földműves és Gyűrű Ida fia tanulmányait 1938 és 1942 között a római katolikus elemi népiskolában kezdte Izsákfán, majd 1946-ig a Gyömörei György Polgári Fiúiskolában tanult Celldömölkön. Középiskolai éveit 1946-tól 1950-ig a celldömölki Gábor Áron Gimnáziumban töltötte. Diplomát előbb 1953-ban Budapesten az Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskolán szerzett, majd 1955-ben elvégezte az ELTE BTK magyar szakát, később 1958-ban a történelem szakát is. 1976-ban magyar nyelvészetből doktorált, disszertációját „Pápa földrajzi nevei” című értekezésével védte meg.

Vas megyében 18 éves koráig élt. Kemenesalján már diák korától kezdve foglalkozott szülőföldje történetével és népnyelvével. 1952/53-ban Mezőlak Általános Iskolájában tanárjelölt, 1955-től 1958-ig az Ajkai Gimnázium magyar szakos tanára volt. 1958 és 1983 között a pápai Türr István Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, közben1973/74-ben a Nyitrai Főiskola magyar lektora volt. 1983-tól 1992-ig a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola adjunktusa, majd docense volt. 1992/93-ban a Veszprémi Egyetem teológia fakultásának pedagógia tanára. 2003-2004-ben – nyugdíjba vonulása után – történelmet tanított a pápai Batthyány Lajos Mezőgazdasági Szakközépiskolában.

1958 óta vett részt az ismeretterjesztésben. Kutatási területei: névtan, művelődéstörténet, helytörténet. 1962 és 1992 között honismereti szakkört, speciálkollégiumot vezetett. Számos tudományos társaságnak (Magyar Nyelvtudományi Társaság, Magyar Irodalomtörténeti Társaság, Pápai Művelődéstörténeti Társaság) volt a tagja.

Az 1970-ben Pápán megtartott II. Diák honismereti Konferencia főrendezője volt. 1973-ban lektorként – Tőzsér Árpád költővel együtt – Petőfi-kiállítást rendezett, melyet 6000 szlovák és magyar diák tekintett meg. 1982-ben életre hívta a Kemenesaljai Baráti Kört, amelynek elnökségi tagja volt és 1988-ban a Pápai Művelődéstörténeti Társaságot. Győrben is végzett magyarságkutató tevékenységet. Részt vett a Veszprémi Akadémiai Bizottság néprajzi és neveléstörténeti tagozatának munkájában. 1992 és 2012 között Pápán folytatta honismereti munkáját. Tevékenyen dolgozott a Várostörténeti és az Ipartörténeti Körben. Tevékenyen részt vett a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület munkájában és az Országos Honismereti Akadémiák Veszprém megyei delegációjának oszlopos tagja volt.

1969-ben a Művelődési Minisztérium felkérésére egyik szerzője volt a „Honismeret az iskolában” című kiadványnak. 1970-ben jelentette meg a „Hűség” című szakkör folyóiratát. 1987-ben látott napvilágot a „Pápai járás földrajzi nevei” című dolgozata, majd 1995-ben „Izsákfa évszázadai” munkája. Főszerkesztője volt az 1997-ben megjelent Pápai Pedagógus Lexikonnak. 1999-ben jelent meg „Szülőföldünk Kemenesalja” című könyve. 2002 után került kiadásra a Pápai Pedagógus Lexikon II. kötete: „A Pápai Járás Pedagógusainak Adattára” valamint a „Pápai Krónika” című munkája. Nagy gonddal szerkesztette a Pápai Művelődéstörténeti Társaság füzeteit. 2009 októberében jelent meg „A pápai névtani konferencia előadásai”című kiadványa. Több mint 400 cikket publikált különböző újságokban és folyóiratokban. Maradandó értéket tárt fel a tudományos élet és az irodalom területén. Évtizedek óta három megyében (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém) tevékenykedett a helytörténeti munkában.

Kiemelkedő közművelődési és kulturális munkásságáért, helyi és országos tudományos életben betöltött szerepéért, valamint egy életen át tartó pedagógiai munkájáért: 1971-ben, 1978-ban és 1987-ben „Veszprém Megyéért”, 1988-ben Csűry Bálint-emlékérem és díj, 1992-ben Pedagógus Szolgálati Emlékérem, 1998-ban Pro Cultura, 2000-ben Celldömölk város jubileumi ezüst emlékérem kitüntetésekben, 2008-ban az „Oktatási Miniszter Elismerő Oklevele” díjban részesült. 2012-ben az Országos Honismereti Akadémián átvehette a mozgalom legmagasabb kitüntetését, a Bél Mátyás-díjat.

Végső nyughelye Celldömölk alsósági városrészének temetőjében található.

Egyénisége mély emberszeretetet, barátságot és közvetlenséget sugárzott környezetére. Így fordult tanítványaihoz, barátaihoz is. Ha az ember örömét leli abban, amit csinál, akkor a munka hivatássá válik számára. Számára a pedagógiai és tudományos kutatómunka, az alkotás mély elhivatottságot jelentett.


Kemenesaaljai vonatkozású művei:

Kresznerics Ferenc emlékzete. In: Magyartanítás, 1982. 4. sz. pp. 191-192.
A Kemenesaljai Baráti Kör. In: Honismeret, 1987. 4. sz. pp. 60-61.
Izsákfa évszázadai. Izsákfa, 1995. 181 p.
Szülőföldünk Kemenesalja. Celld., 1999. 181, [2] p.


Irodalom:

Burkon László: Megjelent Izsákfa monográfiája : Falutörténet egy városrészről. In: Vas Népe, 1995. 157. sz, (július 7.) p. 5.
Németh Tibor: Tungli Gyula: Szülőföldünk Kemenesalja. Celldömölk, 1999. [Könyvismertetés]. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1999. 3. sz. pp. 89-92.
Tungli Gyula. (Összeáll. és szerk. Tölgyesi József). Veszprém, 1999. 53. p. (Veszprém megyei pedagógiai bibliográfiák, 8.)
Tölgyesi József: Tungli Gyuláról. Pedagógus a kultúra horizontján. In: Szín, 2009. 1. sz. p. 90.
Kiss Zoltánné: Tartalmas nyolcvan év. In: Napló, 2012. 119. sz, (május 22.) p. 15.
Molnár Gábor: Dr. Tungli Gyula (1932-2014). In: Új Kemenesalja, 2014. 4. sz. (március 7.) p. 14.

N. T.