Salgó Ernő
SALGÓ ERNŐ (Jánosháza, 1873. december 31. – Budapest, 1946. április 24.):
újságíró, műfordító, orvos
Az egyetemet Budapesten végezte, ahol doktori oklevelet szerzett. Orvosi tanulmányokat folytatott Párizsban és Berlinben is. Megalakulásától az Újságírók Kórház- és Szanatórium Egyesületének orvosa volt. Első kritikai cikkeivel már egyetemi hallgató korában magára vonta az irodalmi körök figyelmét. Eleinte az Egyetértés c. lapnak volt irodalmi- és színikritikusa, de dolgozott a Budapesti Szemlének is. Később a Független Magyarország, majd a Pesti Napló belső munkatársa volt. Ezt követően a Magyarország színikritikusa lett. Mindezek mellett publikált A Hét, a Nyugat, az Új Magyar Szemle és a Jelenkor hasábjain is. Színikritikái gazdag ismeretekről, európai szempontokról és kitűnő logikai érzékről tanúskodtak. 1899-ben a Magyar Színház, 1903-ban a Királyi Színház titkára lett, utóbb itt színházi orvosként is működött. Az eredetihez alkalmazkodó dús stíluskézséggel fordította Stendhal, Goncourt, Goethe, Flaubert, Anatole France, Victor Hugo, Emile Zola és mások műveit. Egyetlen kötetében – amelyben húsz év munkásságának legjavát gyűjtötte össze – olyan nagyságokról közölt esszét és kritikákat, mint Stendhal, Sophokles, Anatole France, Guy de Maupassant, de értően szólt kortársai alkotásairól is.
Művei:
Írók és színdarabok. Budapest, 1916.
Jelentősebb fordításai:
J. W. Goethe: Egmont (1930.)
H. B. Stendhal: A szerelemről (1913. és 1922.)
G. Flaubert: Szalambó (1907., 1928., 1930.)
A. France: Bonnard Sylvester vétke (1930.)
A. France: Coignard abbé véleményei (1924.)
A. France: Vörös liliom (1902., 1917., 1922., 1925.)
V. Hugo: A nyomorultak (1926.)
E. Zola: Emlékeim. Jean Gourdon négy napja (1930.)
Irodalom:
Lengyel Menyhért: Salgó Ernő: Írók és színdarabok. In: Nyugat, 1916. II. köt., p. 140.
Gálos Rezső: Salgó Ernő. In: Egyetemes Philológiai Közlöny, 1928.
Gy. G.