A celldömölki Kresznerics Ferenc Könyvtár igazgatója a közelmúltban magas szakmai kitüntetésben részesült. Vezetése alatt az intézménynek többszörösen sikerült szakmai és társadalmi elismerést kivívnia. Az eredményesség titka a nagyszerű munkatársi közösség. Legalábbis részben. Erről és még sok minden másról mesél nekünk dr. Bellérné Horváth Cecília könyvtárigazgató.

- Milyen díjjal jutalmaztak?

- Szinnyei József díjat vehettem át államalapító Szent Istvánunk ünnepén. Meglepetésként ért a kitüntetés, mivel mindig úgy képzeltem, hogy a Szinnyei-díjat csak a könyvtáros szakmának valóban közismert és elismert személyiségei nyerhetik el; nagy könyvtárak vezetői, és olyan kollégák, akik aktív publikációs tevékenységet folytatnak. Nekem Szinnyei József személye, a modern magyar bibliográfiaírás megteremtőjeként a tudós könyvtárost jelenti, így „gyalogos” könyvtárosként úgy véltem, hogy ez az elismerés a tudományos munkát díjazza. Amikor érintett lettem utánanéztem a hivatalos indoklásnak, amiből számomra is kiderült, hogy ez a díj a fejlesztő tevékenységért jár, és azok kapják, akik hosszú időn át kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, tevékenységükkel, kezdeményezéseikkel a szakma fejlődését segítik elő.

- Kik terjesztettek fel a kitüntetésre?

- A közvetlen munkatársaim voltak az ötletgazdák, akik nagyon nagy titokban szedték össze azokat az érveket, amelyek miatt engem erre a díjra javasoltak, és elnyerték a megyei könyvtár igazgatójának Pallósiné dr. Toldi Mártának a támogatását is. Az a pillanat, amikor elolvastam az általuk gondosan összeállított javaslatot felért egy kitüntetéssel. Úgy éreztem, ha nem is kapom meg ezt a díjat – hiszen nagyon sokan megérdemlik a szakmában – akkor is életem egyik legszebb ajándéka, hogy így látnak engem azok, akikkel nap mint nap együtt dolgozom.

- A javaslatban felsorolt indokok mögött szerinted mi rejtőzik még?

- A Szinnyei-díj egyéni díj, de jól tudjuk mindannyian, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Hiába lennének a legragyogóbb ötleteim, ha nem lennének hozzá partnerek. A munkatársi közösségünk meglehetősen ambiciózus, ebben a kis közösségben mindenkinek megvan az értékes oldala. Van tudós könyvtárosunk, aki kiváló gyakorlati szakember is, és van nagyon ügyes informatikusunk, aki jól ismeri a mostani technikában rejlő lehetőségeket. A feldolgozó munkatársunk nagy precizitással és következetességgel dolgozik, az ügyviteli munkatárs pedig odafigyeléssel intézi a pályázati elszámolásokat és a könyvtári munkában is kreatívan részt vesz. A gyermekkönyvtáros kiválóan tud pályázatokat írni, különösen a kamasz korosztály igényeire érez rá ügyesen és vannak nagyon gyakorlott olvasószolgálati munkatársaink. Nem szeretnék senkit sem kihagyni, mert azok, akik itt Celldömölkön megmaradtak ezen a pályán, mindannyian mély hivatástudattal rendelkeznek, és nem sajnálják beleadni a munkájukba a pluszt, ami személyiségükben rejlik. Sosem kértem olyan munkát egy munkatársamtól sem, ami tőle idegen, s ez a hozzáállás meghálálta önmagát. Az eredményesség mögött ott van a rengeteg külön-külön egyéni teljesítmény, amit egy közös cél érdekében össze tudtunk hangolni. Azt mondják, hogy vezetőnek lenni magányos dolog, de ez nem mindig igaz. Sikerült egy nagyon jó csapatot összehoznunk, ezt bizonyítja az is, hogy 2001-ben megkaptuk a legnagyobb kollektív díjat, „Az év könyvtára” lettünk, s ezt bizonyítja a mostani kitüntetés is, amin én vagyok nevesítve, de a mellettem állók nélkül sohasem kaptam volna meg. Az, hogy eredményeket tudunk produkálni, a társadalmi és szakmai kapcsolatoknak is köszönhető. A Berzsenyi Dániel Főiskola könyvtár tanszékével és a TIT-tel nagyon jó a kapcsolatunk, a megyei könyvtár pedig kiváló partner a tervek megvalósításában. A munkatársaimmal szeretjük a Magyar Könyvtárosok Egyesülete által szervezett továbbképzéseket, sok barátot szereztünk az egyesületi összejöveteleken. A kapcsolatokat igyekszünk olyan irányba terelni, hogy terveinek megvalósítását elősegítsék, de arra is törekszünk, hogy a támogatás kölcsönös legyen, hogy mi is nyújtsuk azt, amit nyújthatunk.

- Mi a hitvallásod a munkában?

- Bárki bármilyen munkát végez, eredményességében meghatározó az otthoni indíttatás. Hálás vagyok a szüleimnek, akik kötelességtudónak neveltek. Ha kapok egy feladatot, akkor minden képességemet latba vetem, hogy a lehető legjobban teljesítsem. Ha azt mondanák, hogy meg kell tanulnom kötélen táncolni, lehet, hogy megpróbálnám.

- Mesélnél az indulásodról, a szakmai pályádról?

- Megint a gyerekkorig mennék vissza. Szülőhelyem szelleme és az értékrend, ami körülvett, számomra nagyon meghatározó volt. Kiskőrösön nőttem fel, házunk egy oldalról a Petőfi-házzal, más oldalról a könyvtárral volt határos. Ilyen szomszédsággal nem meglepő, hogy vonzott a kultúra. A szüleim polgári értékek mentén élő, könyv- és irodalomszerető emberek voltak. Ha valaki megkérdezte tőlem, hogy mi szeretnék lenni, már gyermekként azt feleltem, hogy könyvtáros, jóllehet azt sem tudtam, hol és miként lehet kitanulni ezt a szakmát. Korai indíttatásom ellenére voltak vargabetűim. A főiskolán a matematika-fizika szakot választottam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem nekem való. Másfél év után abbahagytam a főiskolát és gyermeket vállaltam. Szerettem volna tanítani, de képesítés nélkül nem tudtam elhelyezkedni. Ekkor Kiskőrösről egy másik nevezetes, nagyhagyományú alföldi városba, Nagykőrösre kerültem. A levéltárba vettek fel dolgozni, így belekeveredtem egyfajta közgyűjteménybe. Csak ezt követően végeztem el a népművelő-könyvtár szakot levelező tagozaton. A diploma kézhezvétele után rögtön közkönyvtárba helyezkedem el, a Vershegy Ferenc Könyvtárban lettem feldolgozó Szolnokon.

- Ezt követően hű maradtál a könyvtáros szakmához?

- Nem, további vargabetűk, és ezzel együtt további költözések következtek, de ezt egyáltalán nem bánom, mert így sokkal színesebb, érdekesebb lett az életem. Soha nem féltünk a változástól, a költözködéstől. Ez egyfajta optimizmus, az ember mindig azt hiszi, hogy másutt jobb lesz. Így kerültem Tápiószelére a Blaskovich Múzeumba, amelynek öt évig voltam a vezetője. Visszatérve Nagykőrösre a városi könyvtárnak lettem feldolgozó munkatársa, majd újra tettem egy kis kiruccanást a múzeumi területre. A kecskeméti Cifrapalotában, mint múzeumpedagógus népművelő jellegű tevékenységet folytathattam. Pályám következő állomása a nagykőrösi önkormányzat volt, ahol közigazgatási munkatársként rendezvényeket szerveztem. Eközben közigazgatási vizsgát tettem, zenei könyvtárosi tanfolyamot végeztem, nyelvvizsgáztam és elvégeztem az ELTE felsőfokú kulturális menedzser képzését.

- Miért éppen Celldömölköt választottad a családoddal együtt?

- Több dolog motivált minket. Egyrészt az alföldi emberek azt hiszik, hogy a Dunán túl egy fejlettebb Magyarország van, másrészt a szép dombos Pannóniának van egy különleges vonzása. Az ideköltözésünknek családi vonatkozása, hogy a férjem egészsége megromlott, ezért részmunkaidős állást keresett magának, amit itt talált meg. Szerencsés egybeesésnek köszönhetően épp ekkor, 1991-ben hirdették meg a pályázatot a nyugdíjazás miatt megüresedő könyvtárigazgatói székre. Kis hittel ugyan, de más lehetőség híján próbát tettem, sikerült és végül ez lett az a munkahely, ahol a legtöbb és legeredményesebb időt töltöttem.

- Hogyan emlékszel az itt töltött első időszakra?

- Pályám során ötéves váltással a kultúra különböző területein dolgoztam. Egyikben sem tudtam igazán elmélyülni, de valamennyit megismertem, s közülük számomra a könyvtárosság lett a legérdekesebb és a legizgalmasabb. Gyors változásával a könyvtáros szakma igazi kihívás. A könyvtári munka során nem csak a múlt ismereteinek megszerzése fontos, hanem a jövőre vonatkozó információk begyűjtése és ezeknek az olvasók érdekében történő gyors gyakorlati alkalmazása is. Amikor a celldömölki könyvtárba kerültem, tapasztalataimat ötvözni tudtam a 20-30 éve itt dolgozó munkatársak mély szakmai tudásával. A kilencvenes évek változásaival, az információs robbanással járó lehetőségeket nagyon izgalmasnak találtam. Igyekeztem megismerni a szakmát, sok szakirodalmat olvastam, eljártam mindenféle továbbképzésre és ez utóbbira a munkatársaimat is ösztönöztem.

- Milyen értékeket találtál itt, amelyeknek megőrzését a céljaid közé emelted?

- Miután „közművelődési befolyásoltság alatt álló személy” vagyok, rögtön felfigyeltem a Honismereti munkaközösség és a Kemenesaljai Berzsenyi Asztaltársaság munkájára. Sajnos, értékes tevékenységük sokáig a ház négy fala közé szorult. A sok munkával, lelkiismeretesen és gondosan előkészített, érdekes programjaikról csak a tagokat értesítették, működésükről csak a beiratkozott olvasók értesültek. Célul tűztem ki ezeknek a közösségeknek a népszerűsítését, és fontosnak éreztem felhívni a figyelmet arra, hogy a városban van egy jól működő könyvtár. A kifelé nyitás az óta is szerves része a munkánknak, folyamatosan tájékoztatjuk a lehető legszélesebb közönséget arról, hogy mi minden történik a könyvtárban.

- Mi volt az, amin már az első perctől kezdve változtatni szerettél volna?

- A technológiaváltás szükségessége hamar megfogalmazódott bennem. A kilencvenes évek elején még úgy tűnt, hogy 1.800-2.000 olvasó nyilvántartható a hagyományos rendszerben is, mégis úgy éreztem, hogy itt az ideje a gépesítésnek. Fantáziát láttam az egyszeri feldolgozáson alapuló sokszori felhasználásban, amit csak a számítástechnikai rendszerek tehettek lehetővé. Folyamatosan tájékozódtam a könyvtári szoftverekről, feldolgozó kolléganőimmel együtt részt vettünk képzéseken, elmentünk tapasztalatokat cserélni más könyvtárakba, végül a SZIRÉN, illetve ma már így nevezzük a SZIKLA mellett döntöttünk, s a megyében elsőként megvásároltuk. Az, hogy később nem tudtunk olyan gyorsan haladni a megkezdett úton, ahogy szerettem volna, annak az anyagi feltételek hiánya volt az oka.

- Hogyan tudjátok legyőzni ezt a már állandósult problémát?

- Az évek során a pályázatok váltak a túlélésünk zálogává. Hátrányos helyzetű önkormányzat intézményeként a technológiaváltást teljes egészében pályázati pénzekből valósítottuk meg. Lépésről lépésre szereztük meg az eszközöket, így mire meglett a kellő számú munkaállomás, arra az első számítógép elavult. De a kitűzött célt elértük. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy egy ekkora léptékű könyvtárban is fontos a gépi feldolgozás. A vasi városi könyvtárak közül nekünk a legalacsonyabb a beszerzési keretünk, így gyűjteményünk is hiányos. A fejlesztések fontos célja volt, hogy alkalmasak legyünk az Országos Dokumentum-ellátási Rendszer szolgáltatásainak igénybevételére. 2001-ben már működött nálunk ez a szolgáltatás, és harmadikak lettünk az igénybevevő könyvtárak között. Egyik eredmény hozza a másikat: hamarosan megkaphattunk az ARIEL szoftvert amivel a teljes szövegű dokumentumtovábbításra kaptunk lehetőséget. Miután a TIT-tel nagyon jó kapcsolatot ápolunk segítségünkre voltak pályázati szövegek lefordításában. A közreműködésnek köszönhetően a Nyitott Társadalmak Szövetségétől 5200 dolláros támogatást nyertünk, amit a Berzsenyi Dániel Főiskola tanárai által tartott helyi továbbképzésre fordítottunk. Egységes szemlélettel minden munkatárs megtanulta az internetes tartalomszolgáltatást, a CD-ROM-ok használatát és a weblapszerkesztés alapelemeit. Ez az egész csapatnak magabiztosságot adott a jobb munkavégzéshez. Sajnos a pályázati lehetőségek beszűkültek, s a fenntartó még nehezebb helyzetben van, mint korábban, ez a mi jövőnkre is rányomja a bélyegét.

- Úgy tudom nagy változás előtt áll az intézmény. Mi vár rátok a jövőben?

- Mi könyvtárosok soha nem érezhetjük azt, hogy elkészült a mű, már minden működik, s jöhet az üldögélés és a malmozás időszaka. A lépéstartás is nehéz, hát még az előrehaladás, egyik változás után jön a másik. A celldömölki városi könyvtár most is óriási átalakulás előtt áll, hiszen szeptember elsejétől integrálták a művelődési központtal. Nagy kétségek között vagyunk, úgy érezzük, hogy ez a szervezeti változás nincs kellőképpen előkészítve. Nem látjuk, hogy a fenntartó mit szeretne tőlünk, azt viszont tudjuk, hogy mi mit akarunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a stratégiai céljaink között megfogalmazott törekvéseinkről nem szabad lemondanunk, de az oda vezető út biztos, hogy meg fog változni. A könyvtáros szakmát mindig is a precizitás jellemezte. Ennek a precizitásnak ma szép új neve van, minőségbiztosításnak hívják, a minőségbiztosítás pedig magában foglalja a változásokhoz való alkalmazkodás szükségességét, úgy, hogy közben a szolgáltatások színvonala ne csökkenjen. Nekünk most az a dolgunk, hogy az új helyzetben megtaláljuk azokat a módszereket, amelyek segítségével lépést tudunk majd tartani a szakmánk fejlődésével, figyelve arra, hogy az olvasók hátrányba ne kerüljenek. Identitástudatunk az új intézményhez még nem alakult ki, a Kresznerics Ferenc Könyvtárhoz viszont erősen kötődünk. Fájdalmasan érintett minket, hogy a Kresznerics névért – amellyel ismertté váltunk – meg kell harcolnunk, mivel nekünk a névfelvétel egyfajta programot jelentett. Munkánkban a rendszerező szellemként ismert Kresznerics eszmeisége köszönt vissza, és az ő nevével azonosítjuk magunkat a városi könyvtárak rendszerében.

- A belső változás mellett egy külső megújulás is vár rátok? Mit lehet erről tudni?

- Ha valaki belép a könyvtárunkba, talán most is csinosnak látja, de kétségtelen, hogy a mai színvonalnak nem felel meg. A minőségi munkához minőségi feltételek kellenek, ezért igyekeztem a fenntartót arra ösztönözni, hogy pályázza meg az épület megújulásához szükséges címzett támogatást, amit végül nagy örömünkre a város meg is nyert. A költözködések embert próbáló viszontagságaiért, a várható nehézségekért az új körülmények fognak kárpótolni minket és az olvasókat egyaránt. A változás biztos, hogy inspiráló lesz, egy felújított, szép és korszerű könyvtárban próbálhatjuk majd megvalósítani a terveinket. A szeretnivaló környezetet a munkatársak meg tudják majd tölteni úgy élettel, hogy a könyvtárhasználók szívesen járjanak ide.

- Hogyan érintenek Téged személyesen a változások?

- Nagyon szeretek dolgozni, és főleg most, hogy elérhető közelségbe került az új könyvtár képe, megvan bennem a vágy, hogy az elkezdett munkát végigvigyem. Egy könyvtárosnak nagyszerű dolog egy ilyen munkát részben vagy egészében magáénak tudni. Sajnos még nem derült ki, hogy a fenntartónak milyen tervei vannak velem, nem tudom, hogy az új felállásban milyen munkakört szánnak nekem. Az is lehet, hogy le kell győznöm a munka elindításával kapcsolatos hiúságomat, mondván, lesz más, aki befejezi. Ha el találnék menni nyugdíjba, akkor is megkeresném azokat a területeket, ahonnan egy kicsit dolgozhatnék még. Rengeteg energiát érzek magamban erre, bár szép és izgalmas dolognak tartom azt is, ha az ember ezt az egy-két jó évét a családjával, az unokáival töltheti, ha nekik adhat át valamit, amiről azt hiszi, hogy át tud adni.

- Mire gondolsz vissza legbüszkébben az elmúlt tizenöt évből?

- Örülök, hogy a vezetésem alatt „Az év könyvtára” lett az intézmény, és hogy több kollégám magas városi és megyei kitüntetésben részesült, de arra vagyok a legbüszkébb, hogy a munkatársaim és az olvasók szeretnek. Mindig úgy igyekeztem dolgozni, mintha nem vezető lennék, hanem egy a többi munkatárs közül, hogy bármikor együtt lehessek a kollégáimmal.

Bozzai Judit

Megjelent: Vas Megyei Könyvtárosok Értesítője. 2005. 2. sz. p. 39-44.