mega888 Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár KRESZNERICS FERENC KÖNYVTÁRA

Dukai Takách Judit

DUKAI TAKÁCH JUDIT
(Duka, 1795. szeptember 4.* – Sopron, 1836. április 15.)

költő

[Költői neve : Malvina]


A korabeli Magyarország legműveltebb, legpolgárosultabb vidékének, Kemenesaljának egyik középnemesi családjából származott. A kemenesaljai evangélikus hagyományokhoz híven Sopronban tanult, majd megszakította tanulmányait, hogy beteg édesanyját ápolja. Anyja betegágyánál fogalmazta első versét. A költészetére jellemző mélabú gyökerei vélhetően erre a válságos időszakra, az anyához fűződő érzelmi biztonság megszakadására vezethetők vissza. Édesanyjának halála után ismét visszatért Sopronba, hogy folytassa a tanulást. Versei kéziratos másolatokban terjedtek, így jutottak el – Horváth József Elek közvetítésével – Berzsenyihez, Kazinczyhoz, Kis Jánoshoz, Kresznerics Ferenchez és Döbrentey Gáborhoz, akik felfigyeltek Judit tehetségére. Lírájára leginkább Berzsenyi Dániel útmutatása hatott, akivel egyébként rokoni kapcsolatban is állt, hiszen a „magyar Horatius” felesége Judit unokanővére, Dukai Takács Zsuzsanna volt. Dani uraság rokoni-baráti alapon csak Dudinak nevezte „költőtársát”.

Első nyomtatásban megjelent versét Döbröntei közöltette az Erdélyi Múzeumban. Ő viszonylag közeli kapcsolatban állt vele, mert mostohaanyja tartotta keresztvíz alá Juditot. 1815-ben Festetics György meghívta a keszthelyi Helikon ünnepségre, amelyeken házasságáig rendszeresen részt vett, sőt a vendéglátó által adományozott irodalmi díjakból is részesült. Verseiben a kemenesaljai tájat, a paraszti életformát alig túllépő kisnemesi világot, a körülötte élő nép dalait, gondolatait szólaltatta meg. Versei népdalszerűségét később a klasszikus időmértékes verselés váltotta fel. Sikerének titka elsősorban abban rejlett, hogy szinte megtestesítette a polgárosult hazai nőideált: több nyelven olvasott, zenélt, valamint járatos volt a poétikai és esztétikai tudományokban is. Népszerűségében közrejátszott ezen kívül szépsége, derűs és közvetlen egyénisége. Schöpflin Aladár a Nyugat hasábjain így fogalmaz arcképéről: „Barna hajú, őzike tekintetű, picike szájú, hamvas őszibarack arcú leány, görögös piros köpeny van hanyagul átalvetve mélyen kivágott fehér empire-ruháján, melynek ujja éppen, hogy csak a vállat födi el, gömbölyű karja meztelen, apró kis kezei egy hárfa húrjain játszanak… Csupa poézis… csupa illat, csupa édesség. Ezt a képet csak mosolyogva lehet nézni.”

Dukai Takács Judit irodalmi közszereplése 1818-ban, huszonharmadik születésnapján történt házasságkötésével véget ért, lírájának éltető forrásai elapadtak. Az esküvő után férje, Geöndötz Ferenc felsőpatyi birtokán élt, s itt minden idejét lefoglalta a gazdaság, a férj és az egymás után születő négy gyermek (Nina, Fanni, Pepi, Juliska). Asszonykorában írt költeményei az életbe való belenyugvásáról tanúskodnak, a felszíni nyugalom azonban belső izzást, nyugtalanságot és kielégületlenséget takar. Első férje 1830-ban meghalt, két év múlva Judit titokban kötött házasságot Ágfalván Patthy István ügyvéddel. Ebből a házasságból egy fiú- és egy 11 napot élt leánygyermek (Ida) született. A kislány születését követően 1836. április 15-én Judit tüdővész következtében Sopronban hunyt el. Földi maradványait április 19-én a dukai temetőben helyezték örök nyugalomra.

A „magyar Sappho” emlékét őrzi Kemenesalján a színházkedvelők által életre hívott celldömölki Dukai Takách Judit Játékszín Alapítvány, amelynek szervezésében évente megrendezik a nevével fémjelzett versmondó versenyt. Szülőfalujában 1999 szeptember végén emlékparkot és –oszlopot avattak.

Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.

 

Főbb művei:

Vadász Norbert: Dukai Takács Judit élete és munkái. Bp. 1909. 210 p.
Az én képem : Dukai Takách Judit válogatott versei. Válogatta és szerkesztette Papp János. Sárvár, 1986. 59 p.

Irodalom:

Badics Ferenc: Dukai Takács Judit 1795-1836. In: Koszorú, 1882. pp. 228-255.
Horváth János: Dukai Takács Judit. In: Berzsenyi és íróbarátai. Bp. 1960. pp. 275-286.
Hegedüs Ferenc: „Halhatatlanná leendő leánya az Éneknek...". In: Vasi Szemle, 1967. 3. sz. pp. 458-464.
Kocsis Rózsa, R.: Dukai Takách Judit élete és költészete. Bp., 1972. 112 p.
Péterffy Ida: A kemenesaljai Sappho Göcsejben. In: Göcseji Helikon, 1974. 7. sz. pp. 105-118., 171-177.
Péterffy Ida: Dukai Takács Judit emlékezete. In: Vasi Szemle, 1975. 1. sz. pp. 140-144.
Csányi László: A kalitkába zárt madár. In: Kortárs, 1983. 1. sz. pp. 93-105.
Papp János: Dukai Takács Judit kiadatlan levelei. In: Vasi Szemle, 1986. 1. sz. pp. 131-139.
Dukai Takách Judit. Szerk. Katona Istvánné ; sajtó alá rend. Pallósiné Toldi Márta. Szombathely, 1988. 47 p. (Vasi életrajzi bibliográfiák, 21.)
Cséby Géza: Dukai Takács Judit kéziratos vers-füzetei. In: Zalai gyűjtemény : Művelődéstörténeti tanulmányok. 31. köt. Zalaegerszeg, 1990. pp. 97-119.
Fenyő István: Dukai Takách Judit költőnő a magyar klasszicizmus korszakában. In: Soproni Szemle, 1990. 1. sz. pp. 1-10.
Simonffy András: Dániel és Judit. In: Kortárs, 1992. 7. sz. pp. 79-83.
Németh Tibor: Dukai Takách Judit ismeretlen szilveszteri verse. In: Vas Népe, 1994. 1. sz. p. 8.
Simonffy András: Dukai Takács Judit 1795-1995. In: Életünk, 1995. 12. sz. pp. 1127-1132.
Fábri Anna: "A szép tiltott táj felé". A magyar írónők története két századforduló között (1795-1905). Bp. 1996. pp. 27-32.
Tóth Péter: A magyar Sappho. Dukai Takách Judit (1795-1836) és íróbarátai. In: Életünk, 2000. 11-12. sz. pp. 1016-1029 p.
*Cserági István: Istentől kapott szépség és tehetség. Kétszáztíz éve született Dukai Takách Judit. In: Evangélikus Élet. 2005. 36. sz.

Szépirodalom:

Deák Gyula: Berzsenyi estéje. Színmű három felvonásban. In: Nyugat, 1921. 7. sz. (április 1.) 28 p. (tovább)
Dobai Péter: Versek egy elnémult klavírra : nemes és nemzetes Dukai Takách Judit késő rokokó és kora biedermeier styljében. Bp., 2002. 222 p. (Mai magyar líra, 1.)

Gy. L. A. – N. T.

Módosítás: (2013. Február 16. Szombat, 16:12)