Csorba Tibor

CSORBA TIBOR (Szepesváralja, 1906. március 15. – Bp., 1985. szeptember 5.)

író, műfordító, filológus, festőművész

Névváltozatok : Sz. Csorba Tibor ; Szakácsi Csorba Tibor

Álnév: Branyiszkói Tibor


Ősei több nemzedéken át orgonaépítők voltak a Felvidéken. A magyar, német, szlovák és lengyel etnikum találkozási pontját jelentő tájon született. Édesapját az 1920-ban megalakult csehszlovák államból kiutasították, és az ötgyermekes család egy vasúti vagonban meghúzódva indult utána, majd Vácon telepedtek le.

A Lőcsén megkezdett gimnáziumot Pesten fejezte be. 1925 és 1929 között a budapesti képzőművészeti főiskolán, a szegedi tanárképző főiskolán, a varsói kézimunka- és rajztanárképző főiskolán és a varsói egyetemen folytatott tanulmányokat. Ezután 1930-tól 1934-ig Kiskunhalason, később pedig 1937-ig Celldömölkön tanított. Itteni tanárkodásának éveiben a Szombathelyre meghívott írókat már Cellben ő fogadta és kalauzolta előadásuk színhelyére. Így találkozott – többek között – Kosztolányi Dezsővel, Németh Lászlóval és Szabó Lőrinccel is. A celldömölki Tanácsteremben 1935. április 7-től 9-ig állította ki negyven festményét, amelyek között három friss, helyi ihletésű is szerepelt: "Sághegy", "Celli részlet" és "Kemenesaljai dombok". Önéletrajzi írásának címe: "Az utolsó lőcsei diák" s a kötet a celldömölki Dinkgreve Nyomda gondozásában jelent meg.

1936-ban az Új Nevelés Világligájának meghívottjaként vett részt az angliai Chelthamben rendezett összejövetelen, ahol a lengyel értelmiségiekkel megismerkedve érdeklődése Lengyelország felé fordult: a közép-kelet-európai népek közötti szellemi hídverés eszméjének szolgálatában választása a magyar-lengyel kapcsolatokra esett. Lengyelországba távozott, ahol a varsói egyetem magyar nyelvi lektora lett, majd pár év múlva – a hitlerizmus halálos szorításából menekülve – visszatért Magyarországra. 1939 szeptemberétől a lengyel menekültekkel foglalkozott Antall József kérésére. Ebben az időben tanított a Képzőművészeti Főiskolán és a Cserépfalvi Kiadó irodalmi vezetőjeként működött. Bölcsészdoktori disszertációjában ("A humanista Báthory István") a lengyel-magyar történelmi kapcsolatok feltárása terén alkotott maradandót. 1945-ben végleg Lengyelországban telepedett le, és a krakkói Jagello Egyetem és a Kereskedelmi Akadémia tanáraként, majd nyugdíjazásáig a varsói rajztanárok továbbképző intézetében dolgozott. Gazdag koloritú impresszionista festményein erdélyi, magyar és lengyel tájképek jelentek meg, és nyugat-európai útjai következtében gyakori témája volt Párizs is. Jelentősebb kiállításait Washingtonban (1960), New Yorkban (1961), Varsóban (1965) és Szombathelyen (1965) rendezte. Posztumusz életmű-kiállítására Budapesten (1987) került sor.

Műfordítóként is sokat tett a magyar-lengyel kapcsolatok fejlesztéséért: többek között József Attila verseit és Németh László „Galilei” című drámáját is átültette lengyelre.

Aktívan részt vett a Magyarok Világszövetsége munkájában, és lengyel származású feleségével együtt állandó résztvevője volt az Anyanyelvi Konferenciának. A lengyel alapítású, nemzetközi hírnévre szert tett Mosoly Érdemrend első „külföldi” kitüntetettje 1971-ben Csorba Tibor volt. A nyugat-lengyelországi Boleslawice város egyik általános iskolájában van egy nevét viselő képtár, az iskola rajzban kiváló tanulói pedig évente a róla elnevezett ösztöndíjban részesülhetnek.

Főbb művei

A halasi csipke múltja, jövője. Kiskunhalas, 1933. 46 p.
Beszél a tanya. Kecskemét, 1934. 46 p.
Polgáristák. Bp., 1936. 190 p.
Az utolsó lőcsei diák. Celldömölk, 1936. 157 p.
A humanista Báthory István. Bp., 1944. 264 p.
Lengyel-magyar szótár. (Szerk. Csorba Tibor). Bp., 1958. 976 p.

Irodalom:

Vallomások Sz. Csorba Tibor író- és festőművész munkásságáról. Kiskunhalas, 1983. (Halasi füzetek 3.) 36 p.

N.T.