Tamás Endre

tamas endreTAMÁS ENDRE 
(Sárvár, 1922. január 14. - Celldömölk, 2006. december 27.)

igazságügyi orvosszakértő, sebész


Édesapja álmát valósította meg az orvosi hivatás választásával, aki az I. világháborúban megsebesülve a hazatérés után örült, hogy egyáltalán állást kapott. Fia a répcelaki gyermekkor után a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnáziumban maturált. Ezt követően a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Karán folytatta tanulmányait. 1944 végén hallgató társaival együtt megkapta katonai behívóját. Másnap Budapestről a németországi Halléba indultak, ahová a háborús körülmények miatt az orvosi egyetemeket áttelepítették. Itthoni professzorok tanították őket, de a végzettséget igazoló oklevelet a hallei egyetem adta 1945 tavaszán. Emlékezetes pillanatok voltak Tamás Endre számára: két bombázást túlélve, egy óvóhelyen, gyertyafénynél vehette át a diplomát...

1945 decemberében jött vissza Szombathelyre a megyei kórház sebészetére, ahol Pető Ernő igazgató mellett segédorvosként dolgozott. Főnöke szaktudása és betegek iránta empátiája egy életre meghatározta szakmai ars poeticáját. Különleges helyzetet tükröz, hogy közben a hatodéves szigorlatokat letéve 1947. március 22-én immár Budapesten is megkapta orvosi diplomáját. Ebben az esztendőben kötött házasságot Illye Gizellával († 1981), aki két leányának: a gyermekgyógyász Juditnak és a dietetikus Katalinnak lett az édesanyja. 1951-ben hívták be hivatásos honvéd orvosnak és átkerült a mostani kámoni kórházba. 1953-ban kinevezték az új győri honvéd kórház osztályvezető főorvosává, ahonnan 1956-ban szerelt le véglegesen. Előtte azonban a hippokratészi eskünek megfelelően mindent megtett a forradalmi események sebesült áldozatainak gyógyításáért...

A vasi megyeszékhelyre visszatérve Szabolcs Zoltán sebész főorvos adjunktusa lett, aki kevesek által ismert, nagy jelentőségű kísérleteket folytatott a gyomorrákkal kapcsolatban. Ő avatta be a fiatal adjunktust a szinte „vértelen” operáció technikájába.

1961-ben nevezték ki a celldömölki kórház sebészeti osztály főorvosának. Több mint negyedszázadon keresztül, 1987-ben történt nyugdíjazásáig töltötte be ezt a pozíciót. Több mint három évtizeden keresztül igazságügyi orvosszakértőként is tevékenykedett. Karizmatikus egyéniség volt: sok ezer műtéttel a kezében mindig igyekezett megvalósítani a test és a lélek összhangban történő gyógyításának művészetét. Ismereteit igyekezett átadni az operáló team illetve a kórházi személyzet tagjainak, mert a csapatmunka fontosságát vallotta. Magáénak érezte a kórház első sebészének, Szomraky Zoltánnak szívét tartalmazó, műtő előtti csarnokban álló urna feliratát: „Pro hac domo palpitabat...” azaz „Ezért a házért dobogott...”

1982-ben újra nősült: második felesége, Berdál Mária sebész főorvos hivatásában is társa lett. Nyugdíjazása után még hosszú évekig vett részt a szakrendelés munkájában és nővérképzésben. 1998-ban vette át aranydiplomáját, 2004-ben pedig Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetésben részesült. Utolsó éveiben fontosnak tartotta azoknak az emlékeinek a publikálását, amelyek kevéssé ismert fontos eseményekről számoltak be a szemtanú hitelességével.


Művei:

A hallei orvosi diploma története - 1945. In: VSz, 2002. 5. sz. pp. 600-617.
Az annunciáta szerzetes nővérek elhurcolása a szombathelyi közkórházból (1949. október 20.). A koronatanú szemével. In: 2004. 5. sz. pp. 527-534.


Irodalom:

Budai Rózsa: A sebészet végvárában. In: VN, 1998. 302. sz. (december 28.) p. 3.
Tömböly Ágnes: Kétdiplomás sebész főorvos. In: ÚK, 2002. 5. sz. (február 7.) p. 3.
Uő.: Példaértékű életút. In: ÚK, 2002. 19. sz. (május 16.) p. 2.
Rozmán László: Búcsú Dr. Tamás Endre sebész főorvostól. [Dr. Mazur Sándor gyászbeszédének közlésével]. In: ÚK, 2007. 1. sz. (január 12.) p. 6.

N. T.