Kóbor Jenő (1923-1983)

kobor jenoKÓBOR JENŐ
(Csönge, 1923. március 26. - Takácsi, 1983. június 23.)19

pedagógus, a Magyar Kultúra Lovagja (posztumusz, 2005)

Weöres Sándor falujában látta meg a napvilágot Kóbor János földműves fiaként. Alap- és középfokú iskolái után a pápai Állami Tanítóképző Intézetben szerzett tanítói diplomát. Végzése után 1943. szeptember 13-án a környékbeli Takácsiban, az Evangélikus Elemi Népiskolában lett kántortanító. 1944. október 20-án katonai szolgálatra hívták be Sopronba a 4. száma gyalogezredhez. Hadifogságba került, ahonnan 1946. május 15-én tért vissza Takácsiba. majd az államosítás után az Állami Általános Iskolában oktatta a diákokat. Az 1950/51-es tanévben a nyolc osztályos oktatás bevezetésével sikerült kialakítania egy négy tantermes iskolát, amelyben az oktatás váltott rendszerben, délelőtti és délutáni időpontokban zajlott. Közben folyamatosan képezte magát és 1953-ban a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai Főiskola földrajz-rajz szakán szerzett tanári oklevelet. Ettől az évtől kezdve három évtizeden át a takácsi iskola igazgatója volt. 1969-ben tervei alapján épült fel az új iskola épülete.

A falu "mindeneseként" iskolát és művelődési házat épített, előadásokat és tanfolyamokat szervezett a településen. Országjáró kirándulásokat szervezett és földrajz-rajz szakos tanár lévén az ország épített és természeti szépségét mutatta meg a falu lakosságának. Tehetségesen bánt az ecsettel és festőként számos alkalommal részt vett a művésztelepek munkájában.

Nehezen élte meg, hogy a körzetesítések következményeként a vaszari iskolával történt összevonás után már csak az alsó tagozat maradt a faluban. A sors tragédiája, hogy éppen nyugdíjazása napján, szeretett iskolájába indulván ragadta el a halál.

1975-ben megkapta a Veszprém Megyéért kitüntetés arany fokozatát. Takácsi önkormányzata kezdeményezésére 2005-ben a "Magyar Kultúra Lovagja" posztumusz elismerésben részesült: a budapesti Stefánia-palotában a hagyományoknak megfelelően a kultúraszervező pedagógus lányait, az egyaránt pedagógus Horváth Gézánét és Molnár Gábornét jelképesen lovaggá ütötték az Európai Unióban első ízben megrendezett "Magyar Kultúra Napja Gála" keretében.

Műve:
A takácsi iskola története. [Veszprém], 1976. 25 fol.

Irodalom:
Antal Zsuzsa: A kultúra szolgálatában - Kóbor Jenőnek posztumusz kitüntetést ítéltek oda. In: Napló, 2005. február 9. p. 7.
Pápai arcképcsarnok
Salamon Nándor: Kisalföldi művészeti lexikon. Vasszilvágy, 2012. 406 p.

Németh Tibor