február 2.

esterhEsterházy Péter: Hasnyálmirigynapló

A legújabb Esterházy-kötet a szerző előre haladott állapotú, hasnyálmirigy rákbetegségének naplója. Az idén 66 esztendős író 2015-ben, a Szent László kórház falai között szembesült a testében pusztító kórral. Ekkor, 2015. május 24-én határozta el, hogy naplót ír betegségéről, melynek első bejegyzései ekként tudósítják az olvasót: "Rák, ez a jó kezdőszó, noha nem rögtön hangzott el... Ma kezdődik a nyár. 83,4 kg vagyok, lettem, ez mínusz 10 karácsony óta. Rák nélkül szupi volna". Az olvasó pedig a sokkoló hír tudomásulvétele után, amennyiben saját vagy környezetében átélt, elszenvedett rákbetegségnek már tanúja volt, a hirtelen támadt belső csöndjében elkezdi "fölfejteni", értelmezni Esterházy lelkiállapotát, "kihámozni" a gyakorta ironikus sorok között megbújó igazságot. A szerző végtelen természetességgel ír betegségéről, mintegy hitet és biztatást adva nemcsak önmagának, de olvasóinak is, akik az író megkérdőjelezhetetlen "híveiként" követik őt a naplófeljegyzések nyomán, a remélendő gyógyulás felé vezető úton. Mert remélni lehet és kell is, hiszen az lehetetlen, hogy egy organikus kór útját állja az írói "igyekezetnek", hogy egy efféle betegség az írás ellen fordítsa a szerzőt. Ám Esterházy nem adja könnyen magát, mi több ebből a földi halandó számára döbbenetet keltő, végletes helyzetből is "poézist fabrikál", megénekli, eldadogja, elimádkozza, elvágyakozza a gyógyulást, miközben realista, szikár sorokban számol be egyre romló fizikai állapotáról. Az olvasó pedig vele együtt remél és fohászkodik, hogy a gyógyulás kegyelme mielőbb "érintse" meg a szerzőt. Esterházy 2016. július 14-én hunyt el.


ehrlSebastian Ehrl: Biokertészek nagykönyve

A természetbarát vagy biológiai kertművelés egyik legfőbb elve a vegyszerek mellőzése. A hangsúly az egészségvédelmen van, mely a megfelelő ellenálló fajta kiválasztásával kezdődik és a munkaigényesebb, de természetbarát preventív eljárásokkal folytatódik, mint pl. a talajtakarás (mulcsozás), a fajgazdag vadnövények (gyomok) megtartása (mely elmélet furcsának tűnhet, de mivel a gyomok vonzzák a kártevőket, ezért hatásuk igen üdvös), az elérendő végcél azonban nem más, mint a minden igényt kielégítő, önellátást biztosító biokert fenntartása. Ennek megvalósításához szolgál remek gyakorlati tanácsokkal ez a biotermesztés iránt érdeklődő hobbikertészeknek íródott kötet, amelynek első fejezete a szükséges "bio-alapismereteket" összegzi (talajminőség, trágyázás, komposztálás, bio-növényvédelem, növények beszerzése stb.). Ezt követően arról olvashatunk részletesen, hogy miként lássunk neki a veteményes, vagy éppen a balkon beültetésének zöldséggel, gyümölccsel, zöldfűszerekkel, de szó esik a virágtermesztésről, és a kerti teljes bioszisztémájáról, így az ott élő állatokról is.


Jcercasavier Cercas: A határ törvényei

A Szalamiszi katonák után újabb, valós történetet feldolgozó művel jelentkezik a kortárs spanyol irodalom élvonalába tartozó szerző, Javier Cercas. A határ törvényei, az előző műhöz hasonlóan szintén oknyomozó regény, a szerző egy újabb izgalmas kutatását mutatja be, ráadásul a történet szűkebb pátriájához, a katalóniai Girona városához kötődik. Ezúttal is egy szemtanúval való találkozás idéz meg egy 1978-ban történt eseményt, melynek során, és a későbbi nyomozásoknak köszönhetően bontakozik ki egyre részletesebben a múlt, és a történések lelki mozgatórugói. A cselekmény középpontjában három kamasz áll. Mindannyian "gyüttmaradtak" - így nevezik azokat Katalóniában, akik nem katalánok, hanem Spanyolország más területeiről érkeztek oda és telepedtek le. Egyikük Kékszem, a legendás bandavezér, egy újfajta Robin Hood, aki ugyan élete nagy részét börtönben tölti, de valóságos mítosz válik belőle. A másik főhős a kedvese, a gyönyörű és általában mindenkit elvarázsoló Tere, aki tűzön-vízen át hűséges hozzá. És ott van a beszédes nevű Pápaszem, aki leginkább azért csapódik melléjük, mert szerelmes Terébe, a legszebb lányba, akit valaha látott. Kékszem vezetésével a banda egyre veszélyesebb bűncselekményeket követ el, mígnem egy balul sikerült bankrablás közben, egy besúgónak köszönhetően le nem buknak. De vajon ki köphetett a rendőrségnek? És vajon Pápaszem visszamehet még a maga középosztálybeli, nyugodt életébe, hogy szülei elvárásai szerint egyetemre járjon, és orvos legyen vagy valami hasonló? El tudja felejteni a szegény kültelki kamaszokkal közösen átélt kalandokat? És el tudja felejteni Terét?...


loveHeather M. Love: Minivarrások 30 perc alatt

A Brooklynban élő, vegyes technikával alkotó művész, Heather M. Love már gyermekkorától kezdve szeret varrni, ezért lelkesen szólítja fel olvasóját, ha van egy szabad fél órája, hogy egy elragadó ajándékot vagy saját magunknak valami hasznos dolgot készítsünk textilből. Hatvan nagyszerű apróság (virágos hajpánt, kutyapóráz, konyharuha, függöny, cicasátor, ceruzatartó, díszpárna, szemüvegtok, kézmelegítő, utazó táska stb.) elkészítésének módját ismerhetik meg a kísérletező kedvű érdeklődők, amelyek minden esetben maximum fél óra alatt készen vannak. A kiadványban világos, követhető ábrák és egyszerű leírások mutatják be lépésről lépésre a modellek elkészítését. A kiadvány végén a szerző bemutatja a szükséges alapfelszerelést, a textíliákat és az alaptechnikákat, majd szabásminták zárják a kötetet.


wuckerMichele Wucker: A szürke rinocérosz

2001 márciusában épp Argentínában tartózkodott a nemzetközi szinten ismert elemző, publicista, Latin-Amerikára szakosodott pénzügyi újságíró, Michele Wucker. Az ország régóta nem tudott kilábalni a gazdasági válságból, ám sokan nem sejtették, hogy a korábbiaknál is rosszabb hónapok következnek. Pedig a szerző szerint egyértelműek voltak a jelek. Ha a felelős vezetők fontolóra vették volna a számokat - a külföldi adósság emelkedését, az országot elhagyó dolláráradatot, az erősen fogyatkozó tartalékokat, méregdrága, és sikertelen újrastrukturálásokat -, azonnal belátták volna, hogy Argentína sehogyan sem képes tartani az iramot. Kilenc hónappal később bekövetkezett a teljes pénzügyi összeomlás, amely az elnök lemondásához és az ország nagymértékű politikai egyensúlyvesztéséhez vezetett. Egy évtizeddel később, 2011-ben Görögország hasonló helyzetben volt, de szerencsére a döntéshozók az utolsó pillanatban merőben másként válaszoltak a válságra, mint az argentinok és hitelezőik 2001-ben. A befektetők őszintén és a nyilvánosság előtt beszéltek a helyzetről, és végül a görög kormány és magánszektori hitelezői olyan megegyezésre jutottak, amely megmentette az országot az államcsődtől, valamint megakadályozta egész Európa gazdasági összeomlását. Wuckert ekkor alaposan elgondolkodtatta: mi okozta a két válsághelyzet közötti különbséget? Ezen kérdés vezetett aztán A szürke rinocérosz megírásához. A címben is szereplő metafora az emberiséget érintő, nagy hatású fenyegetésre utal, amelyeknek azonban egyértelmű előjelei vannak. A szerző a politikai döntéshozás és válságkezelés területén szerzett tapasztalataira támaszkodva, számos példán keresztül igyekszik bemutatni, hogyan is lehet felismerni a "szürke rinocérosz"-jelenséget, a 2008-as pénzügyi válságtól a Katrina-hurrikán és más természeti katasztrófák hatásain keresztül akár a személyes problémákig. A felismerésen túl ugyanakkor a szerző azt is igyekszik összefoglalni, hogy miként lehet szembeszállni a fenyegetésekkel.


csernusCsernus Imre: A férfi – srácoknak

Fél évvel ezelőtt jelent meg Csernus Imre a maga nemében alapműnek számító, A nő című könyve "csajsziknak" átfogalmazott változata, most pedig itt van ennek párkötete, A férfi "srácoknak", vagyis a mai kamasz fiúknak, fiataloknak szóló átirata. Az alapvető kérdés, ami részletes megtárgyalásra kerül magának a férfinek a fogalma. Mit jelent férfinak lenni, ki a férfi, milyen jellemzői vannak a férfiasságnak? Triviális kérdéseknek tűnnek ezek, de korántsem azok, hisz legtöbbször pont a nemlétező vagy torz férfikép miatt keletkeznek rossz, gyenge, elhazudott életek, sorsok. Érdemes tehát az elején lerakni a biztos alapokat - ebben segít Csernus Imre a "srácoknak". Gyakorlatilag tekintve minden meghatározó fontosságú dologról szó esik (méghozzá a szerzőtől megszokott, kertelés és eufemizálás nélküli, abszolút lényegre törő stílusban): a mindenféle értelemben vett hatalomról, a szexualitás virtuális és valós formáiról, megéléséről, a változó, formálódó érzelmekről és testiségről, a pénzhez való viszonyról, az apa és az anya szerepéről és a velük való kapcsolat oda-visszahatásáról, a bulizásról, a csajozásról, a drogról - és még sok egyébről. A rengeteg - sokszor kemény, de megszívlelendő - tanácsot tartalmazó kötet ajánlható a "srácok" mellett a szüleiknek, nevelőiknek is.


neffeJürgen Neffe: Albert Einstein igaz története

Kétség sem férhet hozzá, hogy Albert Einstein az emberiség legismertebb személyiségei közé tartozik, aki messze több a tudomány szentélyében mellszobrot kapott természettudós társainál: igazi fogalom és idol, a bohém zseni megtestesítője. Karakteréről kialakult egy kép a köztudatban, amelynek fontos részét képezi szélfútta hajkoronája rozmárbajusszal és pipával, az isteni szikrák szórása, a bölcs humor, a zárkózott merengés váltakozása a kisfiús bájjal. Mint általában a sablonos képekkel szokott lenni, ennek sincs szinte semmi köze a valósághoz. Hogy mennyire, az kiderül Jürgen Neffe művéből, amely az egyik legrészletesebb valaha megjelent Einstein-biográfia: a szerző rengeteg dokumentum felhasználásával igyekezett a lehető legobjektívebb, legélesebb képet festeni róla, amelyen világosan rajzolódnak ki pozitív és negatív vonások egyaránt, hiteles portréját adva a tudóslegendának. A kötet elsősorban nem a tudományos eredményeire koncentrál: Einsteint mint embert mutatja be a lehetőségek keretei között a teljességre törekedve.


dragomDragomán György: A pusztítás könyve

Dragomán György első regénye igazi olvasói kaland. Ahogy a fülszöveg állítja, "egy regény, amelyet nem lehet letenni". A történet sodrása olyan erős, hogy nehéz ellenállni a szöveg végzetszerű és rosszat sejtető dramaturgiájának. Az olvasót tehetetlenül vonszolja magával, akár biztosan tudja az első perctől a befejezést, akár csak sejti azt. A történet főhőse, Fábián parancsmegtagadás miatt egy világtól elzárt telepre kerül, büntetése, hogy hátralévő életét ebben a kísérteties, öntörvényű és kegyetlen világban kell leélnie, ahol mindent egy őrület jeleit mutató kormányzó ural. Egyfajta kafkai fegyenctelepre jutunk, a szereplők múltjukat vesztett kísértetek, a helyszín lehangolóan sivár és csupa sejtetés. Fábián a kormányzó végrehajtójaként és legfőbb bizalmasaként egyre jobban belegabalyodik a múlt emlékfoszlányaiba, szerelmet és csupa rejtélyt talál. A telep sorsáról döntő boríték szállítójaként különleges feladat vár rá, de, hogy valójában mi a szerepe a történetben, az számára is csak lépésről lépésre világosodik meg. A küldetés tétje a szabadság, a szabad akarat és a végzet ismétlődésének megtörése.


hozleiterHozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz

Hozleiter Fanny - vagy ahogy a legtöbben ismerik, Mosolyka - az egyik legnépszerűbb hazai blogger, és nem véletlenül. Mosolyka ugyanis sok-sok embertársának nyújt erőt és vigaszt nap mint nap, ráadásul úgy, hogy ő maga (krónikus gerincvelői izomsorvadása miatt) kerekesszékben ül, a legtöbben pedig, akik isszák a szavait, fizikailag egészségeseket. Elképesztő példája tehát ez a fiatal lány az életerőnek és -örömnek, a hitnek, a pozitív gondolatoknak. Mindezek elemi erővel sütnek át önéletrajzi könyvén, amelyben részletesen beszámol életéről születése pillanatától kezdve a közelmúltig. Megrendítő őszinteséggel vall betegségéről és a végtelennek tűnő kezelésekről, töretlen szeretettel mellette álló családjáról és barátairól, megosztja magánéleti küzdelmeit és örömeit, világban való út- és helykeresését. Mindennek pedig a végső konklúziója az, amit városi legendává vált kézzel festett bögréin is hirdet: te döntesz - vagyis mi döntünk, hogy mindennapjainkat keserűséggel vagy - Mosolyka példáját követve - örömmel és szeretettel töltjük-e meg.