SZERDAHELYI PÁL
(Szombathely, 1922. július 22. – Szombathely, 1999. december 10. előtt)

ev. lelkész, helytörténész

Egy evangélikus (Gyurátz Ferenc) és egy katolikus püspök (István Vilmos) családjából származik. Gyermekkorában szülei Rohoncon taníttatták, hogy kiválóan tudjon németül. Középiskolai tanulmányait a Faludi Reálgimnáziumban végezte, így amikor 1940-ben beiratkozott a Pécsi Erzsébet Tudományegyetem Evangélikus Hittudományi Karára Sopronba, pótolnia kellett az ógörög alapvizsgákat és kollokviumot kellett tennie az újgörög illetve héber nyelvekből. 1944. május 14-én szentelték fel és segédlelkészként Vadosfára került. Amikor 1944 decemberében Szombathelyen lett tábori lelkésznek és hadtestét nyugatra vitték, akkor megtagadta a távozást. A kitelepítés megakadályozásának indokaként ekkor felhozhatta friss házasságát is, amelyre 1945. január 6-án került sor. A frontvonal mozgásának következtében állandóan változott kijelölt szolgálati helye is. Végül Olcsvára került missziós lelkésznek, amelyhez nagy térség tartozott olyan jelentős településekkel, mint Mátészalka, Tarpa, Vásárosnamény. 1949-ben került vissza a Dunántúlra, ahol a német nemzetiségiek lakta Somogydöröcske lett a következő állomáshelye. Nem sejtette, hogy a nagy vándorlás után két évtizedig e táj lesz az otthona. A hazai, háborús kollaboránsnak minősített németség rendkívül hátrányos helyzetben volt és a filiákkal együtt 2400 fős közösségből 600 főt tudtak megőrizni az egyház kebelében.

Fél évszázad alatt mintegy 200 publikációja jelent meg hazai és külföldi lapokban. Önálló novellái mellett olyan mesterek műveit fordította, mint Bertolt Brecht, Friedrich Dürrenmatt és Stefan Zweig. 1960 és 1970 között rendszeres szereplője és munkatársa volt a Magyar Rádió német nyelvű nemzetiségi adásainak. A somogyi régi német népdalok felkutatása és betanítása révén elévülhetetlen érdemeket szerzett e népdalkincs átörökítésében. Ez már át is vezetett a helytörténeti tevékenységhez. Komoly kutatómunka révén megírta Somogydöröcske monográfiáját és község legújabb kori, 1945 és 1970 közötti történetét is. Somogydöröcske földrajzi neveiről írott munkájával első díjat nyert a megyei honismereti pályázaton. (A második díjat a feleségével közösen írt döröcskei személynév monográfia kapta...)

1970-ben került haza a vasi tájra, elfogadva a csöngei gyülekezet hívását. Itt bontakozott ki igazán honismereti aktivitása. Egy évtized alatt felfedezte Petőfi Sándor csöngei emléknyomait, beszámolt Weöres Sándor gyermekéveiről és neki köszönhető Tessedik Sámuel csöngei akácfájának identifikálása is. A csöngei lelkészlakból Berlin, Eisenach, München és Stuttgart jegyezték az írásait. 1980-ban Körmendre, felesége szülőhelyére került. A nemzetiségek kutatójának vallotta magát: Somogyban a németség, Csöngén a magyarság, Körmenden pedig a szlovénok történetének, kapcsolatainak és hagyományainak feltárójává vált. 1987-ben vonult nyugdíjba és költözött Szombathelyre.

Kitüntetései:
Honismereti Munkáért Emléklap (1993)
Pável Ágoston Emlékplakett [posztumusz] (2007)

Műveiből:
Csöngei mozaikok Weöres Sándor gyermek- és ifjúkori éveiből. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1974. 1. sz. pp. 145-158.
„... ámul széles ország, büszke lehet Csönge”. In: Életünk, 1978. 3. sz. pp. 201-212.
Csöngei pap a vasi népfelkelők seregében. In: Vas Népe, 1990. 60. sz. (március 11.) p. 5.
Kisfaludy Károly Kemenesalján. In: Vas Népe, 1990. 205. sz. (szeptember 1.) p. 10.
Küzdelem egy irodalmi emlékházért. In: Életünk, 1994. 12. sz. pp. 1093-1098.
Irodalmi emlékek a Vas megyei Csöngén. In: Honismeret, 1997. 5. sz. pp. 9-15.
A magyar irodalom zarándokhelye Vas megyében. Irodalmi emlékek Csöngén. In: Életünk, 1998. 11-12. sz. pp. 1053-1061.
Evangélikusok Vas megyében. In: Vasi Szemle, 1999. 2. sz. pp. 183-198.

Irodalom:
Bariska István: Szolgálat megalkuvás nélkül. Szerdahelyi Pál portréjához. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1989. 1. sz. pp. 24-28.
Elhunyt Szerdahelyi Pál. In: Vas Népe, 1999. 288. sz. (december 10.) p. 13.

N. T.

Tóth II. József
(Mersevát, 1929. május 16. - Budapest, 2017. október 9.)

világbajnoki ezüstérmes és magyar bajnok, 12-szeres válogatott labdarúgó,
az Aranycsapat tagja

Külsővati származású édesapja, Tóth József vasutasként dolgozott Celldömölkön, édesanyja Szabó Karolina mersei illetőségű volt. Érdemes megemlíteni, hogy anyai ágon rokona Szabó Ferenc, aki a Ferencváros, a Haladás és a Rába ETO egykori kiváló centereként focizott az élvonalban. Szülei a jobb megélhetés érdekében a csepeli Weiss Manfréd Gyárban dolgoztak és csak a szülés idejére mentek vissza Mersére, hogy fiúk nyugodt körülmények között születhessen meg. Édesanyja hamarosan visszatért Csepelre dolgozni, a kisfiú pedig nagyszülei gondoskodása mellett élete első évtizedét töltötte a faluban. Az iskola első két osztályát Takáts Károlyné tanító keze alatt végezte, akinek fia, Takáts Árpád később Győrben híres sportriporter lett. Tóth József tíz esztendősen költözött Csepelre és ezután már csak a nyarakon volt nagyszülei vendége. A labdarúgás szenvedélyét a falu környéki mezők "grundjain"szívta magába.

1953. október 4-én volt először A-válogatott a Szófiában 1:1-re végződött Bulgária elleni mérkőzésen. Balszerencséjére több rokona is Nyugatra disszidált, ezért nem vehetett részt a helsinki olimpián illetve az Anglia elleni 6:3-as Wembley-beli "évszázad mérkőzésén". A történelmi győzelem visszavágóján 1954. május 23-án a Népstadionban a 7:1-es kiütéses diadal 5. magyar gólját ő szerezte. Kislánya megszületése után lett biztos a helye az 1954-es világbajnokságra készülő válogatottban. A vébén a későbbi győztes németek elleni 8:3-as csoportmérkőzésen a hetedik találat fűződik a nevéhez. A brazilok ellen negyeddöntőn súlyosan megsérülve is végig a pályán maradt, de több szerep nem juthatott számára a későbbi döntős csapatban. 1955-ben az utolsó válogatott mérkőzés az Olaszország elleni derbi volt, akiket több mint 3 évtizede nem győztünk le hazai pályán. A 80. percben Tóth II. mértani pontosságú beadásából Puskás szerezte meg a vezetést, majd 3 perccel később már ő maga adta meg a kegyelemdöfést az olasz gárdának.

A klubhűség mintapéldájaként végig a Csepel színeiben futballozott és nagyon büszke volt arra, hogy a sztár klubok előtt az ő irányításával 1959-ben sikerült elhódítaniuk az egyesület történetében negyedszer a magyar bajnoki címet. 1961-ben akasztotta szögre a futballcsukát. Jellemző szerénységére, hogy válogatottként is esztergályos volt a csepeli üzemben. Címeres mezben 12 alkalommal lépett pályára és 5 gólt szerzett, az élvonalban pedig 296 klubmérkőzésen 78 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját. Visszavonulása után Kaposvárott, majd Pápán edzősködött.

1989-ben ment nyugdíjba és visszavonultan élt, mert az Aranycsapat ikonjai mellett alig jutott rá figyelem. Idős korára utolsó mohikánként egyedül ő maradt a legendás, világverő gárdából. Ekkor már sorra érték az elismerések, amelyek egyikeként a 2015-ös merseváti falunapon a település sportpályáját róla nevezték el. A Magyar Labdarúgás Napján, 2017. november 25-én avatták fel a Tóth II. József és Czibor Zoltán pályafutásának emléket állító egész alakos bronz szoborpárt a Csepel Stadion bejáratánál. "Bozsi" - ahogy barátai becézték - nem volt sztár, de a merseváti származású csepeli melós mégis a magyar labdarúgás arany lapjainak felejthetetlen alakjai közé emelkedett...

Kitüntetései:
Magyar Népköztársaság Érdemes Sportolója (1955)
Vas Megye Önkormányzata Szolgálatáért Sport Tagozata (2006)
Csepel díszpolgára (2011)
Budapest díszpolgára (2014)
Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2015)

Irodalom:
Németh Tibor: Puskás - testközelből. Tóth II. József emlékei a focilegendáról. In: Új Kemenesalja, 2007. 1. sz. pp. 12-13. 
Temesi László: Csepeli esztergályos az Aranycsapatban. In: Magyar Nemzet, 2011. július 5. p. 23.
Gál László: Az Aranycsapat elfeledett legendái. Tóth II. József és Várhidi Pál élete. Bp. Aposztróf Kiadó, 2015. 191 p. (Halmay könyvek; 7.)
Horváth Erika: Tóth II. József sportpálya. Névadó ünnepséget rendeztek a merseváti falunapon. In: Vas Népe, 2015. augusztus 18. p. 9. 
Sinkovics Gábor: "Elfáradtam, fiam..." In: Nemzeti Sport, 2017. június 4. p. 20.
Tóth II. József - Mersevátról a Csepel bajnokcsapatába [2018] (Letöltés: 2020. június 16.)

Németh Tibor

NÁDASDY LAJOS
(Felsőkelecsény, 1913. január 28. - Szombathely, 2014. április 19.)

helytörténész, református lelkész

Az apai ág révén Enyingen, az anyai ág kapcsán Pápán végezte elemi iskoláit, majd az ősi pápai református kollégiumban érettségizett 1932-ben. Ugyanitt végezte el a teológiát, az utolsó félévet a bécsi egyetem teológiai fakultásán téve le. 1937-ben teljesítette a lelkészképesítő vizsga követelményeit. 1938 és 1941, majd 1945 és 1948 között segédlelkész Celldömölkön. 1941-ben kötött házasságot Csepregi Rozáliával, aki 6 évtizeden keresztül, 2002-es haláláig viselte gondját és támogatta áldozatos munkájában. A Nemzeti Paraszt Párt helyi titkári funkciójától eljutott a párt országos választmányi tagságáig, és elnöke lett a Nemzeti Bizottságnak. A helyi gimnázium létesítése érdekében meghívta Celldömölkre az akkori kultuszminiszter Keresztury Dezsőt, ahol a miniszter egy népgyűlésen találta magát. A miniszter a transzparenseket és a tömeget látva, ígéretet adott a gimnázium megépítésére. 1948 után Veszprém megyében: Nagyvázsonyban, Zánkán, majd Nemesvámoson szolgált. Zánkán a község lakossága 1954-ben megválasztotta tanácstagnak, amit a járási pártbizottság és a megyei egyházi vezetés sem nézett jó szemmel. Nem volt hajlandó lemondani, hanem segítséget kérő levelet írt Nagy Imre miniszterelnöknek, aki válaszában támogatásáról biztosította. 1969 és 1991 között megbízott lelkész lett Sárvárott. 54 évet töltött szószéki szolgálatban. Közben Pápán 1970-től 1973-ig, majd 1981-től 1995-ig a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek könyv- és levéltárosa lett. A 70-es évek elején több évi áldozatos munkával elvégezte a könyvtár első teljes körű, minden további szolgáltatás alapjának számító állomány-ellenőrzését.

1973-as nyugdíjazása után kezdett el foglalkozni a helytörténeti-honismereti kutatással. Dolgozataival 21 pályadíjat nyert el, köztük többet az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának kiírásain. Jó néhány kötete és több száz cikke és tanulmánya jelent meg nyomtatásban. Munkássága Vas és Veszprém megye tág értelemben vett művelődéstörténetéhez kapcsolódott. Számos alkotása foglalkozott Celldömölk és Kemenesalja történelmével: így az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, az 1956-os eseményeket dokumentáló munkája, a helyi lapok szerkesztése, Thália szekerező papjairól írott könyve, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy múltunk fontos állomásai meg legyenek örökítve az utókor számára.

Egyházi szolgálatáért és helytörténeti kutatásaiért számos rangos kitüntetésben részesült: Ortutay Gyula-emlékérem (1980), Pável Ágoston Emlékplakett (1986), Bél Mátyás Emlékérem (1995), Pápa Város Díszoklevele (1996), Celldömölk Városért Emlékérem (1997), Pro Comitatu Veszprém (2008), Vas Megye Közgyűlése Elnökének Emlékérme (2008), Kresznerics Ferenc-díj (2009).

A rubindiplomáját 2006-ban átvett Nádasdy Lajos így vallott életútjáról: „Hálás vagyok Istennek, hogy vállalt szolgálatomat, úgy az egyház, mint a nemzet, az egyetemes magyar kultúra javára végezhettem, az Ő Kegyelme hordozott és újított meg mindenkor a szükséges mértékben, és még most is – átlépve a bibliai korhatárt – éltet, hordoz, újít, s végezhetem napról-napra a Tőle nyert erővel a vállalt szolgálatokat.”

A Megváltó 101 esztendős korában, nagyszombaton hajnalban szólította magához hű szolgáját.

Kemenesaljai vonatkozású műveiből:

A Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium alapítása története. Kézirat. Celldömölk, 1975. 54 lev.
Zádor György emlékezete. In: Vasi Szemle, 1975. 4. sz. pp. 593-601.
Adatkiegészítések Kis-Mária Czell történetéhez nagyközséggé fejlődéséig 1739-1872. Kézirat. Celldömölk, 1977. 41 lev.
Pórdömölktől Celldömölkig. Kis-Czell szabadalmas mezőváros településtörténete. Kézirat. Celldömölk, 1978. 102 lev.
A kézműipar és céhszervezetek kialakulása Kemenesalján 1526-1872. I-III. rész. In: Vasi Szemle, 1980. 2. sz. pp. 250-269.; 1980. 3. sz. pp. 368-389.; 1980. 4. sz. pp. 568-594.
Vízimalmok Kemenesalján. Kézirat. [Celldömölk], 1981. 58 lev.
Kemenesalja céhes malomipara és annak alakulása a céhek megszűnése után. I-II. rész. In: Vasi Szemle, 1983. 2. sz. pp. 261-280.; 1983. 3. sz. pp. 375-402.
A nemesdömölki iskola a 18. században. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 53-60.
Hév napok hőse – Kis Czell díszpolgára. In: Vas Népe, 1989. 63. sz. (március 15.) pp. 4-5. [Széll József 48-as honvéd őrnagyról]
Az ősi dömölki kegyszobor nyomában. In: Vasi Szemle, 1992. 3. sz. pp. 425-430.
A közösség javát munkáló szeretet embere. Mesterházy Sándor (1907-1992). In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1993. 1. sz. pp. 75-78.
Celldömölk fejlődéstörténete a kiegyezéstől a városi rangig, [1867-1979]. Kézirat. Celldömölk, 1994. 40, [5] lev.
Legenda vagy valóság Dugovics Titusz simonyi származása?. In: Új Kemenesalja, 1994. 10. sz. (május 26.) p. 5.
Kis-Czell fejlődése és színikultúrája a 19. században. Celldömölk, 2003. 132 p.
Celldömölk forradalmi napjai 1956. Celldömölk, 2006. 72 p.
Dömölk és apátsága az Árpád-házi uralkodók korában. Celldömölk, 2009. 72 p.

Irodalom:

Szabó József: Az egyetemes magyar kultúra szolgálatában : Nádasdy Lajos munkássága. In: Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények, 1986. 1-2. sz. pp. 25-28.
Istennek, Hazának, Tudománynak : tanulmányok a 95 éves Nádasdy Lajos tiszteletére. Pápa, 2008. 296 p. (A Pápai Művelődéstörténeti Társaság kiadványai ; 19.) [Életút-interjú a kötet 9-32. oldaláról]

Káldos Gyula: Út és szolgálat. Nádasdy Lajos helytörténész köszöntése. In: Honismeret, 2010. 3. sz. pp. 91-93.

Köntös László: In honorem Nádasdy Lajos. In: Acta Papensia, 2013. 1. sz. pp. 1-3.

Gyuricza Imre: Századik születésnapját ünnepelte Nádasdy Lajos. In: Új Kemenesalja, 2013. 2. sz. (február 22.) p. 6.

Németh Tamás: Nádasdy Lajos (1913-2014). In: Új Kemenesalja, 2014. 9. sz. p. 10.

N. T.