Címlap

  • Nyomtatás

simonffy andrasSIMONFFY ANDRÁS
(Szeged, 1941. augusztus 6. – Ajka, 1995. december 16.)

író

NV: Simonffy-Tóth András


Budapesten érettségizett, majd a tervezőiskola elvégzése után kirakatrendezőként dolgozott. 1964-től 1968-ig az Egyetemi Lapok munkatársa volt, közben – Váci Mihály segítségével, egyéni levelezőként – a budapesti tudományegyetem olasz–magyar szakát végezte. 1968–1969-ben az Esti Hírlap munkatársaként működött, 1969 és 1973 között szabadfoglalkozású író. 1973-tól 1976-ig az Új Írás rovatvezetője lett, közben egyidejűleg 1973–1974-ben a Mozgó Világ főszerkesztője. 1976-tól 1989-ig ismét szabadfoglalkozású író. 1989-től az Életünk főmunkatársa, 1992-től pedig a Hitel főszerkesztője. Első kötetében a hatvanas évek végén kibontakozó új nemzedék lázadó előfutára, a későbbiekben a kiábrándulás jellemezte. Számos műfordítás fűződik a nevéhez az olasz irodalomból. Műveiből televízió- és rádióműsorok készültek.

A történelmi kollázsregényként definiált „Kompország katonái” először folytatásokban az „Életünk”-ben jelent meg. E forrásértékű könyvében az 1944-45-ös időszak eseményeit édesapjának, a Horthy-hadsereg vezérkari tisztjének sorsán keresztül idézte fel számos első ízben itt közölt dokumentum, vallomások és tárgyilagos hangvételű kommentárok segítségével. A kötet népszerűségét bizonyítja, hogy alig 3 éven belül újabb kiadása látott napvilágot. „Rozsda ősz” című művében önéletrajzi töredékek alapján számol be a forradalom eseményeiről.

Életének utolsó évtizedében Dukára költözött és Devecserben élő családját innen látogatta meg hetente kétszer. Döntésében két tényező játszott szerepet. Egyrészt Németh Gyula segítségével itt tudott kialakítani egy olyan polcrendszert, amely könnyen kezelhetővé tette számára az évtizedek folyamán felgyülemlett jegyzeteit, másrészt Dukai Takács Judit emlékének ápolására és a kúria felújítására. Feleségével, Árvai Anikóval a vasi kastélyprogramhoz kapcsolódva 1984 szeptemberében írták alá Vas Megye Tanácsa illetékeseivel azt a haszonbérléti szerződést, amely 50 évre az új lakóknak adta át a késő barokk stílusú dukai Takách Kúriát. Az általa kialakított emlékszoba – amelyet több kis részre szétfalazva örökölt – Dukai Takách Judit második házasságából származó eredeti bútorait, valamint szülő- és halálos ágyát, továbbá a költő fiának néhány bútordarabját ölelte fel. Utolsó két kötete már ebben az irodalmi műhelyben született. Szellemi találkahellyé szerette volna emelni lakhelyét: elképesztő energiákat ölt a kulturális és a kézműves örökség megőrzésébe – egy alapvetően más értékek felé forduló világban. Grúz, lengyel, amerikai és kínai írókat látott vendégül. 1992 decemberében új szerződés született: az önkormányzat vállalta a kúria teljes felújítását, megtartva annak eredeti jellegét. Élete végéig itt lakhatott, de örökösödési joga megszűnt.

Elhunytát követően 1995. december 28-án református szertartás szerint búcsúztatták Kisorosziban. Halála után a múzeumok visszavették az emléktárgyakat, az épület pedig külföldi magántulajdonba került...

Kitüntetései: József Attila-díj (1974, 1982) ; Gáll István-díj (1986), Artisjus Irodalmi Díj (1988), Művészeti Alap Irodalmi Díja (1994).


Művei:

Lázadás reggelig. Bp. 1965. 107 p.
Egy remek nap. Bp. 1973. 207 p.
Idegen városban. Bp., 1976. 195 p.
A világnagy zsíros kenyér. Bp. 1977.
Kompország katonái. Bp. 1981. 529 p.
Rozsda ősz, emlékezés. Bp. 1990. 202 p.
Várunk rám. Bp., 1990. 365 p.
Dániel és Judit. In: Kortárs, 1992. 7. sz. pp. 79-83.
Dukai Takács Judit 1795 – 1995. In: Életünk, 1995. 12. sz. pp. 1127-1132.
A zenélő gondola. Válogatott novellák 1965-1977. Bp. 2001. 256 p.


Irodalom:

Dala József: Milyen utak visznek Dukára – Interjú Simonffy Andrással. In: VN, 1987. 8. sz. (január 10.) p. 9.
Dala József: „Meneküljetek a fénybe”. Interjú Simonffy Andrással. In: ÚK, 1990. 7. sz, (július) pp. 6-7.
Pósfai János: Térdig gazban a medveölő fia. Látogatóban Simonffy Andrásnál. In: 1991. 162. sz. (július 12.) p. 1., 7.
Pardi Anna: A megharcolt harmóniáért – Látogatóban Simonffy András írónál. In: Új Mo., 1991. 167. sz. (november 9.) p. 10.
Csirkovics Katalin: Meneküljetek a fénybe! Simonffy András bemutatása és a Rozsda ősz című műve. Kézirat. Duka, 1993. 13 lev.
Ambrus Lajos: Szókalauz. „Felépül végül a házunk”. In: VN, 1993. 65. [!66. sz.]. (március 20.) p. 6.
Ölbei Lívia: „Ő volt a kapunyitó”. Pete György, az Életünk főszerkesztője – Simonffy Andrásról. In: VN, 1995. 300. sz. (december 22.) p. 7.

N. T.

  • Nyomtatás

szenes belaneSZENES BÉLÁNÉ
(Jánosháza, 1896. június 22. - Izrael, 1992. június ?)

Szenes Hanna, Izrael és Nagy-Britannia nemzeti hőse édesanyja

NV: Salzberger Katalin


Édesanyját, a Sopron megyei Bősárkányban született Apfel Jozefint, Salzberger Pál jánosházi kereskedő vette feleségül. Négy leánygyermekük közül harmadikként jött világra Katalin. A környék legkedveltebb gabonakereskedője hetente utazott a bécsi tőzsdére, háza pedig a község zsidó intelligenciájának központja lett. A művészetek iránt is fogékony apa gyerekeit a klasszikus polgári nevelésben részesítette: a helyi zsidó elemi iskola után magánúton elvégezték a polgári iskolát, és angolul, németül és franciául, valamint zongorázni tanultak. 1905-ben váratlanul elhunyt a családfő. Az özvegy 1913-ban feladta üzletét, és az egymillió koronás vagyonból biztosította a család jövőjét. A sok megpróbáltatás megviselte a szívét, ezért 1914 nyarát Balatonfüreden töltötte. Itt ismerkedett meg Kató egy Szenes Béla nevű újságíróval. A következő évek sűrű levélváltásban teltek közöttük, majd 1919-ben összeházasodtak.

Szenes Anikó (Hanna) asszimilált zsidó családba született. Mindössze 6 éves volt, amikor édesapja elhunyt, így György nevű testvérével együtt édesanyja nevelte fel. Hanna egy református lányok számára létesített magániskolába, a Baar-Madasba járt, mely (magasabb tandíjért cserébe) katolikus és zsidó tanulókat is felvett. Itt kitűnő eredménnyel tett érettségit, de továbbtanulását megakadályozták a zsidótörvények és 1939 szeptemberében kivándorolt Palesztinába. Csatlakozott a Haganához, a zsidó fegyveres védelmi szervezethez. Egyike volt annak a 17 magyar zsidónak, akit a brit mandátum területén az angol hadsereg kiképzett, hogy Jugoszláviába ejtőernyővel ledobva őket megkíséreljék megakadályozni a magyar zsidók deportálását. 1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt. Szenes Hannát egy csendőrjárőr elfogta, a Margit körúti fogházba került, kínozták, majd a nyilas hatalomátvétel után a fogház udvarán agyonlőtték. Amikor édesanyja megtudta, hogy lányát kivégezték – így fogalmazott: "Tudom, hogy lányom Isten és Ember előtt ártatlan, ami ma bűnnek számít, az a jövőben majd érdem lesz."

Hanna 1944-es mártírhalála után Szenes Béláné élete második felét leánya emléke ápolásának szentelte. Hanna hamvait 1950-ben Izraelbe szállították és nemzeti hősként temették el a jeruzsálemi Herzl-hegyen. Szenes mama vagy ahogy Izraelben nevezték: „Imá Szenes” 1992 nyarán hunyt el. 2007 novemberében állították fel Szenes Hanna síremlékét, amelyre még édesanyja adott megbízást évtizedekkel korábban. A sírkövet - amely egy Szenes-költeményben szereplő nőalakot ábrázol - a védelmi minisztérium támogatásával, katonai tiszteletadással avatták fel a Szenes Hanna-emlékház mellett. A Szdot Jam kibucban kialakított emlékhelyet évente 15 ezer zarándok keresi fel.


Filmográfia:

Szenes Hanna – Anikó. 1999. 70 perc. Rendező: Dénes Gábor.
Boldog a gyufaszál – Szenes Hanna élete. 54 perc. 2008. Rendező: Roberta Grossmann.


Irodalom:

Magyar asszonyok lexikona. Bp. 1931. h. 909.
Szenes Hanna: Napló - Levelek - Versek - Szépirodalmi kísérletek - rövid írások. Bp. 1991. 590 p.
Szenes Hanna : egy igazi Mensch. Bp. 2014. 35 p.
Németh Nóra: Szenes Hanna emlékest. In: ÚK, 2014. 21. sz. (november 21.) p. 5.

N. T.

  • Nyomtatás

szabo karolySZABÓ KÁROLY
(Kemenesmihályfa, 1925. augusztus 19. - Budapest, 2012. május 3.)

villamosmérnök

 

Az elemi iskolát követően 1936-tól 1944-ig a Pápai Református Kollégium 8 osztályos gimnáziumában végezte középiskolai tanulmányait. A zaklatott háborús körülmények következtében a szokásos tanévi időrendnél korábban, 1944. április 26-án szerezte meg az érettségi bizonyítványt. Villámgyorsan bevonultatták és hamarosan a fronton találta magát, ahol 1944 nyarán Olaszországban hadifogságba esett.

Hazatérve 1946-tól a Budapesti Műszaki Egyetemen tanult és szerzett 1951-ben villamosmérnöki oklevelet. Az egyetemen 1950 és 1957 között működő Hadmérnöki Karon bekapcsolódott az oktatómunkába. 1957-től nyolc éven át a nagy hírű Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) mikrohullámú fejlesztési részlegén részt vett a rádiórelé hírközlő berendezések rendszervezérlő, valamint automatizált felügyeletet biztosító áramköreinek a kidolgozásában. Első találmányáért 1963-ban Munka Érdemérmet kapott: digitális rádióösszeköttetés alkalmazása egyszerű áramkörök felhasználásával (fázismodulátor, frekvenciademodulátor, Schmitt-trigger áramkörökl), tehát a legegyszerűbb eszközökkel, melyet a katonai hírközlésben használták elsőként. A szabadalom a vezeték nélküli, mikrohullámos összeköttetésű rádióadók működési elvét tartalmazza, azaz a mai mobiltelefonok működési elvét!

A következő évtizedekben a technikai fejlődés révén és a kereskedelmi lehetőségek bővülésével a hírásdástechnika mellett a számítástechnikai eszközök (adatátviteli modemek, monitorok, display készülékek stb.) kidolgozását, majd később gyártását is elkezdték. 1985 végén történt nyugdíjazásáig a számítástechnikai terület fejlesztését irányította főmérnökként. 1983-ban Jánossy-díjat kapott másik jelentős szabadalmáért, az M&X mágnesszalagos tárolóegység kifejlesztéséért.

További kitüntetései: Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1956), Kiváló Feltaláló arany fokozat (1970), Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozat (1981), Kiváló Munkáért (1985).

A Műszaki Egyetem Tanácsa 2001-ben Aranydiplomával, 2011-ben pedig Gyémántoklevéllel ismerte el értékes mérnöki tevékenységét.

Életét a műszaki innovációnak szentelte és ez jelentette a hobbiját is, hiszen balatonföldvári nyaralójukban mindig „bütykölt” valamit...


Irodalom:

Arany-, Gyémánt-, Vas-, Rubin- és Platinadiplomások 2011. Villamosmérnöki és Informatikai Kar. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Bp. 2011. p. 39. (Internetes elérhetőség: https://www.vik.bme.hu/files/00008880.pdf [Letöltés: 2016.12.21.])

Finta Krisztián

  • Nyomtatás

banyo gyulaBANYÓ GYULA
(Sömjénmihályfa, 1944. április 19. – Celldömölk, 2013. szeptember 26.)
festőművész, pedagógus

A tehetségesen rajzoló jól tanuló fiút az általános iskolát követően tanárai a budapesti képzőművészeti gimnáziumba javasolták. Bár felvették, de kollégiumot nem kapott, családja pedig nem engedhette meg az albérleti költségeket. Mestere, Rács Reich Imre mellett korán rátalált a címfestés és a templomfestés szépségére. Dénes Lajos Szilveszter szakkörében tovább gyarapíthatta ismereteit, finomíthatta technikáját a festés és a rajzolás területén. A szobafestő szakmunkásvizsga után alig két évvel, külön engedéllyel 1966-ban tette le a mestervizsgát. 1968-tól óraadóként, 1972-tól pedig főállásban szolgálta a celldömölki szakképzést. Közben 1971-ben letette a gimnáziumi érettségit, majd 3 éves pedagógiai tanfolyamot végzett el.. A pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola műszaki tanári diplomájának megszerzését követően 1981-től 23 éven át a helyi szakképző gyakorlatioktatás-vezetője volt. Munkáját 1986-ban „Kiváló pedagógus” kitüntetéssel ismerték el. Szakmai alapossága és tudásközvetítő egyénisége népszerűvé tette kollégái és diákjai körében is. 2004-es nyugdíjazását követően még több évig segítette az iskola munkáját.

1987-ben alapító tagja volt a Kemenesaljai Alkotó Körnek. Munkáit számos közös tárlat mellett több egyéni kiállításon mutatta be a közönségnek Celldömölkön és Vas megye több településén. Művei eljutottak Ausztriába, Belgiumba, Görögországba és Olaszországba is.

Többnyire olajjal dolgozott, kezdetben farostlemezzel, aztán vászonra festett. Emellett kipróbált más technikákat is, például selyemfestészettel is foglalkozott egy rövid ideig. Aztán belekezdett az akrilfestészetbe is utolsó években, így 2011-től 2013-ig többnyire akril és vegyes technikákkal foglalkozott. Tájképeinek hangulatát meghatározta a Kemenesalja és a dunántúli táj szelíd szépsége, Ság hegy-ábrázolásait az érdeklődésen és az alkotói kíváncsiságon túl az érzelmi kötődés is tovább árnyalja.

2014 januárjában Celldömölk várossá avatásának 35 éves jubileumán posztumusz Celldömölk Városért Érdemérem elismerésben részesült. 70. születésnapja alkalmából életműtárlata 2014 áprilisában nyílt meg a művelődési központ Móritz Sándor galériáján.


Irodalom:
Budai Rózsa: A celldömölki szakmunkások nevelője. In: VN, 1986. 135. sz. (június 10.) p. 5.
Sipos Tibor: Szűkült a Kemenesaljai Alkotó Kör... Az elhunyt Banyó Gyula emlékére (1944-2013). In: ÚK, 2013. 16. sz. (október 25.) p. 7.
70 év – 70 kép. In: ÚK, 2014. 8. sz. (május 2.) p. 9.

N. T.