CZIRÁKY JÓZSEF
(Celldömölk, 1921. augusztus 4. - Szombathely, 2009. január 31.)

balneotechnikus, hidrogeológus mérnök

Édesapja a MÁV Fűtőházban dolgozott, de csak pár évig nevelhette őket három testvérével, mert 1927-ben fiatalon elhunyt. A család fenntartásának és az épülő családi ház tető alá hozásának gondja is édesanyjukra maradt. Az ifjú Cziráky József a körülmények miatt öt elemit és négy polgárit végzett Celldömölkön, majd különbözeti vizsga letételét követően a pápai Szent Mór Bencés Gimnázium bejáró tanulójaként érettségizett 1941-ben. Ezután Budapesten végezte felsőfokú tanulmányait: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktorátust (1945-1951), a Műszaki Egyetemen pedig „summa cum laude” minősítésű mérnöki oklevelet szerzett.

Egyetemi hallgatóként már 1942-ben bekapcsolódott az Ásvány- és Földtani Tanszék Forráskutató Csoportjába, ahol méréseket végzett egyes budapesti ásvány- és gyógyvizű forrásoknál. Doktori disszertációját erre alapozva készítette el 1951-ben „Korreláció számítások a Duna vízállása és a Szent Imre (ma Rácfürdő) gyógyfürdő forrásaink hozama között” címmel. 1952-től az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetben működő Országos Balneotechnikai Kutató Intézetben dolgozott, a Hidrogeológiai Osztály tudományos munkatársaként. Az Intézet megszűnése után 1966-tól az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságának főelőadója, majd 1970-től szakértője és szaktanácsadója volt. Négy évtizeden keresztül 1988-ig végezte a gyógyvizek és fürdők balneotechnikai vizsgálatait. A hazai ásvány- és gyógyvizeket fáradhatatlan munkabírással közel 100 tanulmányban, valamint 10 összefoglaló jelentésben ismertette itthon és külföldön. Balneotechnikai előadásokat tartott Olaszországban, Lengyelországban, Belgiumban franciául, az NDK-ban és az NSZK-ban németül, a Szovjetunióban pedig angolul.

Már gimnazistaként megszállottan gyűjtötte az egyes repülőgép-típusok képeit, leírásait és műszaki dokumentációját. 1939-ben tagja lett a Celldömölki Vasutas Sport Egyesület Repülő Szakosztályának és az idők folyamán később A-B-C, majd a segédmotoros D minősítést is megszerezte. A gyűjtés és a repülés végigkísérte az életét. 26 kötetre rúgó típusgyűjteményében 8500 gép adatait dokumentálta. Több ízben előadásokat tartott Budapesten a repülési világkiállításokról: pl. 1981-ben a Paris-Le Bourget-i és 1986-ban a London-Farnborough-i seregszemlékről. Rubik Ernő repülőgép-tervező mellett betöltötte a Gépipari Tudományos Egyesület Repülés Emlékek Bizottságának titkári funkcióját is.

A Magyar Hidrológiai Társaság Balneotechnikai Szakosztályának titkára, majd 1968 és 1971 között elnöke volt. Külföldi kapcsolatainak beágyazottságát jelzi, hogy alapító tagjaként jegyezte a Nemzetközi Balneotechnikai Társaság. Tevékenységének elismeréseként Vásárhelyi Pál emléklap (1951), Dr. Dalmandy Zoltán emléklap (1974) és Pro Aqua emlékérem (1987) kitüntetésekben részesült és a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja (1991) lett.

1992 őszén kezdődtek a gyógyvízzel kapcsolatos kutatások Celldömölkön. A "Vas megye termál-gyógyvíz hasznosítási koncepciója" című munkája ekkor jelent meg. Kiemelt figyelemmel kísérte a celldömölki tervek megvalósulását.

Tagja lett az újjáalakult Bencés Diákszövetség Szombathelyi Szervezetének és a Kemenesalja Baráti Körnek. Amíg egészségi állapota engedte rendszeres látogatója volt a rendezvényeknek és eseményeknek. Az utolsó 10 évben feleségével, Tamás Gizellával Szombathelyen élt. A Herényi temetőben családtagjain, Veronika lányán és Zsigmond fián kívül a szakmai és társadalmi szervezetek képviselői kísérték utolsó útjára. A családi kriptába felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

Műveiből:

Vas megye közfürdőinek hévízkútjai és Kemenesalja két melegvízű közfürdője. In: Balneológia, Rehabilitáció, Gyógyfürdőügy. 1984. 5. sz. pp. 295-308.
Visszaemlékezés az Országos Balneológiai Kutatóintézetben, az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságnál és a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál végzett fürdőügyi munkámra. In: Hidrológiai Tájékoztató, 2001. pp. 14-17.

Irodalom:

Zsiray Ferenc: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: KBKH, 2009. 1. sz. p. 10.
Pup Vilmos: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: Hidrológiai Közlöny, 2009. 4. sz. p. 9.

P. V.

CSOMA JÁNOS
(Celldömölk, 1947. már. 26.–Balatonalmádi, 1996. jún. 9.)

katolikus plébános

Csoma Ferenc pékmester fia a celldömölki általános iskolai tanulmányok után 1965-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. 1971-ben a Budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián szerzett oklevelet. Pappá szentelését követően 1971 és 1983 között Zalaszentgróton volt káplán. 1982-től kezdve önálló gyülekezeteknek lett lelkipásztora: 1982-ben Zalakoppányban, 1983-tól 1987-ig Zalaudvarnokon, 1987 és 1996 között pedig Balatonalmádiban plébános. Itt néhány év alatt virágzó közösséget épített fel. Intelligens, karizmatikus és legfőképpen hiteles személye sokakat vezetett el Jézushoz. 1-2 év alatt az üresen álló templomot gyermekek, fiatalok töltötték meg, akiket vonzott vidám, lendületes stílusa, tartalmas hittanórái és hangulatos, gitárral kísért énekei.

Közben egyre inkább számítottak munkájára a veszprémi püspökségen is, hiszen 1987-től 1990-ig főszámvevőnek nevezték ki, 1990-től haláláig pedig gazdasági helynökként tevékenykedett. Főszámvevőségétől kezdve kapcsolódott be intenzíven a veszprémi egyházmegye központi szolgálatába. Komoly szerepet vállalt a lassan meginduló társadalmi változások rendezésében az egyházakat érintő ügyek és az egyházi kárpótlás területén. Részt vett az egyházmegye katolikus oktatási intézményhálózatának újraszervezésében és kiemelten támogatta 1994-ben a Veszprémi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet újraindítását. 1993-ban előkészítette az ezeréves püspöki székhely, Veszprém érseki rangra emelését. 1996-ban szervező munkájának is köszönhetően került a veszprémi Székesegyházba Boldog Gizella karcsont ereklyéje Passauból. Aktív előkészítője volt a Veszprémi Főegyházmegyei Zsinatnak, amelyet azonban már nem érhetett meg... Néhány nappal a zsinat megnyitása előtt a Balaton áldozata lett: máig tisztázatlan körülmények között, vélhetően úszás közben kapott szívinfarktust.

1991-től c. kaposfői prépost titulust viselt. 1994. december 21-i keltezéssel apostoli protonotárius lett: ez a legmagasabb kitüntetés, amit a pápa papnak adományoz. Az ezt tanúsító okiratot a veszprémi érsek 1995. március 18-án szentmise keretében adta át részére. Sírja szülőföldjén, Celldömölkön a Kiscelli temetőben található. Tragikus halálának első évfordulója alkalmából szentelte fel Szendi József érsek az 1944-ben elvitt és Csoma Ferenc által újraöntetett, közel 1 tonnás Szent Benedek-harangot.

Irodalom:

Völgyi László: Csoma János vatikáni elismerése. In: ÚK, 1995. 4. sz. (március 2.) p. 8.
Völgyi László: Felszentelték az új harangot. In: ÚK, 1997. 12. sz. (június 19.) p. 3.
Szabó Kalliopé: Emlékezés Csoma atyára. In: Új Almádi Újság, 2006. 7. sz. p. 8.

N. T.

DALA JÓZSEF
(Köcsk, 1930. november 9. – Celldömölk, 2001. július 30.)

helytörténész, Celldömölk tanácselnöke (1979/80)

Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Celldömölkön végezte. Közigazgatási munkásságát Jánosházán kezdte, ahol a Nagyközségi Tanács elnökhelyettese volt. Innen került Celldömölkre a Járási Tanácsra, ahol elnökhelyettesként tevékenykedett, majd a Járási Hivatal elnöke lett az 1970-es évtizedben. A megyei vezetés akarata ellenére Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes és Gosztonyi János országgyűlési képviselő hatékony támogatásának köszönhetően nagy szerepet vállalt Celldömölk városi rangra emelésében. 1979-ben Celldömölk várossá avatását követően ő lett a megalakult új Városi Tanács első elnöke. 1980 decemberében került Szombathelyre, ahol a Vas Megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztályának közművelődési csoportvezetője lett. Innen vonult nyugállományba 1988-ban.

Közigazgatási munkássága során is mindig a kultúra, a közművelődés ügyeivel foglalkozott szívesen. Helytörténeti, néprajzi kutatással és gyűjtemény kialakítással szolgálta Kemenesalja és Celldömölk kulturális életét. Fontos szerepet vállalt Gonda Györggyel abban, hogy 1972-ben felépült a Kemenesaljai Művelődési Központ épülete. Elévülhetetlen érdemei voltak a Sághegy 1975-ös tájvédelmi körzetté nyilvánításában és a Sághegyi Múzeum, valamint a tanösvény létrejöttében. Jellemző értékrendjére, hogy egy más orientációjú korban is fontosnak tartotta a Trianoni Emlékkereszt megóvását. A Kemenesaljához kapcsolódó művek kiadását mecénásként is segítette a járási hivatal elnökeként, szervezte és koordinálta a helytörténeti vonatkozású írások megjelentetését.

Kiterjedt levelezést folytatott kora jeles íróival és költőivel. (pl. Ágh István, Bertha Bulcsú, Gyurkovics Tibor, Kósa Csaba, Weöres Sándor). Ez a levelezés is jelentős irodalmi értékkel bír. Alkotó módon tárolta magában a megszerzett információkat és amikor úgy érezte, hogy közlésre érett, akkor tanulmány, cikk, kiadvány, tudományos ülés és kiállítás keretei között a nyilvánosság elé tárta. Fontosnak tartotta a tájegység irodalomtörténeti emlékhelyeinek ápolását és bővítését. 1973-ban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervezett Ostffyasszonyfán, amelynek keretében emlékszobát és szobrot is avattak a költő tiszteletére.

Köztéri szobrok, emlékházak, emléktáblák őrzik sokrétű tevékenységének emlékét. Honismereti és gyűjtőmunkája példamutató, jelentős mértékben gyarapította Celldömölk és Kemenesalja kultúráját. Ösztönzésére készült el valamennyi kemenesaljai község országos visszhangot keltő krónikája a hetvenes évek elején illetve 1966-ban elindult a Kemenesaljai Napok negyedszázadon át közönséget vonzó rendezvénysorozata. Szívügyének tekintette a helyi sajtó újraindítását és több mint egy évtizeden át lelkesen vett részt az „Új Kemenesalja” szerkesztőbizottságának munkájában. Olyan gazdag, ezres nagyságrendű publicisztikai örökséget hagyományozott az utókorra, amelynek csupán számbavétele sem egyszerű feladat.

Utolsó éveiben szülőfalujában, Köcskön vállalt oroszlánrészt a falumúzeum létrehozásában. Nem véletlenül nevezték a „Kemenesalja mindenesé”-nek és a „Sághegy polihisztorá”-nak. Szimbolikus jelentőségű, hogy utolsó munkájaként fél évi előkészítést követően magángyűjteményéből nyílt egy páratlanul gazdag kiállítás az ezerarcú Sághegyről.

Értékes gyűjteményének egy részét Csöngére, a kezdeményezésére létrejött Weöres Sándor Emlékháznak, más részét a celldömölki önkormányzatnak adta át családja.

1999-ben Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetést kapott. Tisztelői emlékére a Sághegyen a Dala-pince szomszédságában haranglábat és emlékharangot állítottak. Születésének 72. évfordulóján, 2002 novemberében barátai emlékülésen idézték fel életútját és tevékenységét. 2009-ben, a várossá avatás 30. évfordulóján Celldömölk posztumusz díszpolgári címben részesítette.

Műveiből:

"Az utolsó menetben" Berzsenyi Lénárd ezredes, a 48-as szabadságharc kiváló katonája. In: VSz, 1974. 1. sz. pp. 111-118.
Közművelődés - a nagyközségi tanácselnökök fórumán. In: Állam és igazgatás, 1976. 11. sz. pp. 1007-1015.
A honismereti mozgalom gazdag évei. In: VHHK, 1980. 2. sz. pp. 33-38.
A közigazgatás főbb területi változásai a Kemenesalján Celldömölk várossá válásáig : különös tekintettel a felszabadulás utáni időkre. In: VSz, 1980. 3. sz. pp. 419-430.

Irodalom:

Völgyi László: Ezerarcú hegyünk, a Ság. In: ÚK, 2001. 24. sz. (június 21.) p. 3.
Kovács Ferenc: Elhunyt a Sághegy polihisztora. In: VN, 2001. 182. sz. (augusztus 5.) p. 4.
Kozma Gábor: A Tündérvölgy gazdája volt. In: VN, 2002. 262. sz. (november 11.) p. 7.
Fonyó Roberta: Kemenesalja éltette. In: ÚK, 2002. 44. sz. (november 28.) p. 4.
A Tündérvölgy gazdája volt. Dala Józsefre emlékeztünk. Sághegy, 2002. november 8. [Videodok.] Szhely, 2002. (150 min.)
Káldos Gyula: Dala József emlékére (1930-2001). In: Honismeret, 2004. 1. sz. pp. 92-93.
Kozma Gábor: Akiért a harang szólt. In: VN, 2004. 114. sz. (május 17.) p. 3.

N. T.