SOLTIS LAJOS
Címlap
MARÁCZI JENŐ
(Miske, 1901. szeptember 29. - Celldömölk, 1948. november 8.)
belgyógyász
Régi kemenesaljai kisbirtokos családban született. Az elemi népiskola 1-5. osztályát szülőfalujában, a gimnázium 8 osztályát pedig a felsőlövői Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Az utolsó magyar évfolyam tagjaként 1921-ben érettségizett. Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, Debrecenben folytatta, végül Budapesten fejezte be. Közben 1924 szeptember 1-től 1927. október 4-ig tanulmányai folytatása mellett a II. sz. Kórbonctani és Kórszövettani Intézetben gyakornokoskodott. Az egyetemen olyan kitűnő és híres tanárai voltak, mint pl. dr. Lenhossék Mihály és dr. Krompecher Ödön. 1928. január 13-án avatták orvosdoktorrá. Közép és felsőfokú tanulmányai alatt szülei szegény helyzete miatt lakásért és ellátásért gyermekeket tanított.
1928. február 1-jén állt a celldömölki kórház szolgálatába, mint helyettesítő segédorvos. A →Szumrák (Szomraky) Zoltán vezette kórház az igazgató-főorvoson kívül mindössze egy, „nem véglegesített”, 2-2 esztendőnként újra kinevezett segédorvost tudott alkalmazni. A szabályzat szerint köteles volt a kórházban lakni. Feladatai közé tartozott egyebek mellett, hogy a kórházban fekvő betegeket vasár- és ünnepnapokon is a reggeli és a délutáni órákban meglátogassa, a műtéteknél asszisztáljon, a szüléseknél és abortuszoknál jelen legyen. Vezette a kórlapokat, végezte az összes laboratóriumi és röntgenvizsgálatokat, a boncolásokat és mindezek adminisztrációját. Egy idő után bensőséges kapcsolat alakult ki a segédorvos és a főorvos között.
1933. február 15-től kétévi fizetés nélküli tanulmányi szabadságot kapott a vármegye alispánjától, hogy szakmailag továbbképezhesse magát. Másfél esztendőt töltött el díjtalan gyakornokként a budapesti II. sz. belklinikán, közben egy hónapig a budakeszi tüdőszanatóriumban tüdőgyógyászati továbbképzésben is részesült, majd báró dr. Kétly László egyetemi tanár ajánlásával fél esztendőn át Berlinben Gustav von Bergmann professzor belklinikáján gyakornokoskodott.
Új ismeretekkel felvértezve, kitűnő ajánlólevelekkel és számos szakkönyvvel tért vissza 1935 februárjában Celldömölkre továbbra is nem véglegesített segédorvosnak. Élete nagy álmához, a belgyógyászati osztály felállításához egyre közelebb érezte magát. Főnöke, akit egyre elhatalmasodó betegsége miatt többször is helyettesítenie kellett, mindenben mellette állt és támogatta. Barátai kapcsolata és összeköttetései révén sikerült kiutaltatnia a belügyminisztériumtól a kórház számára egy nagyobb pénzösszeget. Tevékenységének elismeréseként 1935 szeptemberében tiszteletbeli főorvosi címmel ruházták fel. Bár a belgyógyászati osztály a gyakorlatban már 1935 őszétől működött, a hivatalos engedélyeztetés csak hosszas huzavona után történt meg és Maráczi Jenőt 1937. március 27-én nevezték ki az osztály élére végleges osztályvezető alorvossá. Közben 1935 decemberétől rábízták a celldömölki tüdőgondozó intézet vezetését is: a gondozási munkát gyökeresen átszervezte és a tuberkulózist látványosan visszaszorította.
1938 januárjában elhunyt dr. Szomraky Zoltán. Utóda, dr. Jósa László a kiírt pályázat alapján Maráczi Jenőt nevezte ki belgyógyász főorvossá 1939. június 3-án.
Színvonalas tevékenysége Kemenesalja elismert és megbecsült orvosává vált. Elegáns és igényesen berendezett lakást bérelt és magánrendelőt is nyitott. A Sághegyen létrehozott gazdasága a hegy szőlő- és borkultúrájának élvonalához tartozott. Tudományos dolgozatai jelentek meg szakfolyóiratokban és ő lett a csendőrség és az Állami Méntelep orvosa, majd a GySEV pályaorvosa és a MÁV-betegek belgyógyász szakorvosa is. 1943. január 3-án vette feleségül Tasch Edit soproni tanítónőt, akivel egy tragikus vasúti baleset kapcsán ismerkedett meg. Házasságukból három leány született.
1944 decemberében kinevezték a celldömölki kórház élére, amit – munkájának elismeréseként – 1945 nyarán az új hatalom is megerősített. Személyes áldozatvállalásával és éjt nappallá tevő munkával emberek és betegek százait mentette az ellátási hiányoktól, ukrán inváziótól és tífuszjárványtól szenvedő kórházban, amely egy ideig a celldömölki hadifogoly kórház munkáját is segítette. A nehéz időszak közepette is kereste a fejlesztés lehetőségeit. Terveket készített a kórház harmadik osztályaként a szülészet-nőgyógyászat illetve negyedikként az ideg- és elmeosztály létrehozására. Ez utóbbi céljára az intapusztai kastély épületét tartotta alkalmasnak, amely ápolási bevételeivel és gazdasági tevékenységével a kórház gazdasági alapját is megteremthetné. Ezzel egy olyan korszerű modell működési elveit dolgozta ki, amely napjainkban is meghatározó a Kemenesaljai Egyesített Kórház tevékenységében.
Fiatalon, 47 éves korában távozott az élők sorából: az 1959-ben elhunyt hitvese földi maradványait is őrző családi sírbolt márványtábláján az alábbi felirat szerepel: „Laborantes sunt extincti” - „A munka volt az életük”.
Művei:
A világrahozott szívbajok kórjelzési lehetőségei. Bp. 1935. 5 p.
Van-e szükség gyógysavóra a járványos agy- és gerincvelőburok-gyulladás kezelésében?. Bp. 1941. 8 p.
Irodalom:
Fehér Tamás: A celldömölki hadifogolykórház története. 1-4. rész. In: VN, 1989. 306-308. (december 28-30.) pp. 2-3.; 1990. 1. sz. (január 2.) pp. 2-3.
Fehér Tamás: A munka volt az élete. Ötven éve halt meg dr. Maráczi Jenő. 1-2. rész. In: ÚK, 1998. 21. sz. (november 5.) p. 11.; 22. sz. (november 19.) p. 11.
F. T.
SZABÓ LAJOS
(Ukk, 1929. augusztus 27. - Celldömölk, 1999. május 2.)
belgyógyász
Szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányai után a sümegi 8 osztályos gimnáziumban tanult tovább, ahol 1949-ben érettségizett. A budapesti orvostudományi egyetem elvégzése után 1955. szeptember 16-án kezdte szakmai pályafutását a celldömölki kórházban. 1959. október 25-én szerzett belgyógyász szakorvosi képesítést. 1960. február 21-én kötött házasságot Kristóf Margit gyógyszerésszel, aki hű társa és biztos támasza volt élete során. 1964 októberében nyert belgyógyász főorvosi kinevezést a nagyközség rendelőintézetében. Szakmáját magas szinten művelő és szerető, példamutatóan kollegiális orvos volt. Munkatársai és betegei a gyógyító szakember tudása mellett mindig érezhették a karizmatikus, hívő ember erejét is. Közel négy és fél évtizedes szolgálat után 1989. december 1-jén vonult nyugdíjba. Utolsó kórházi ügyelete során imádsággal adott hálát a Mindenhatónak, hogy felelősséggel járó ügyeleteiben megsegítette.
Ezt követően sem szakadt el a gyógyító intézményektől és gyakran meglátogatta egykori kollégáit. A rendszerváltást követően 1990-től 1994-ig a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben vett részt a celldömölki önkormányzat munkájában. Az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként is igyekezett szakmai tapasztalatait és emberi értékeit ezen az új terepen is a közösség javára kamatoztatni. A ciklus során valamennyi tiszteletdíját a celldömölki kórház támogatására létrehozott alapítvány számára ajánlotta fel.
1998 júliusában olyan betegség érte el, amely után a külvilág elveszett számára. Hosszú hónapokig a lét és nemlét határán időzve a lélek csatornáin keresztül bizonyára érezte házastársának és rokonainak reménykedését, valamint az érte aggódók fohászait...
Irodalom:
In memoriam dr. Szabó Lajos. [Dr. Marek József gyászbeszéde]. In: ÚK, 1999. 10. sz. (május 20.) p. 3.
N. T.
Szomraky Zoltán
(Szombathely, 1889 - Celldömölk, 1938. január 18.)
sebész
Névváltozat: Szumrák Zoltán
1913-ban a szombathelyi Fehér Kereszt Egyesület gyermekkórházában dolgozott. Az I. világháború alatt sorhajóorvos volt. Sebészi szakképesítését a debreceni egyetemen szerezte. A világégést követően Vasmegye és Szombathely Város Közkórházában 4 esztendeig alorvosként praktizált. 1923-ban került Celldömölkre, ahol haláláig igazgató-főorvosként dolgozott.
Valóságos virtuóza volt az ún. kis sebészetnek és a baleseti sebészetnek, de műtéti repertoárja elsősorban a féregnyúlvány eltávolításra és a sérvműtétekre korlátozódott.
Egészségügyi menedzserként is jól működött, hiszen a harmincas évek gazdasági válsága ellenére anyagilag és szakmailag is stabilizálta az intézményt, majd fejlődési pályára állította. Az intézet 1930-ban 12000 pengő értékű röntgen készüléket kapott és a harmincas évek közepén évi átlagban 400-500 műtétet is végeztek. A kórház kertjében 1935 folyamán új pavilont húztak fel, amelyben hullakamra, fertőtlenítő helyiség, elmebeteg-megfigyelő és kötszerraktár is kialakításra került. Az ennek révén felszabadult részbe → Maráczi Jenő alorvos belosztálya került elhelyezésre, ahol már rövidhullám, kvarc és EKG is szolgálta a gyógyítást. A laboratóriumban évente 1200 röntgen, 1500 laboratóriumi vizsgálat, 500 quarz és 270 rövidhullám kezelés történt. A sebészet átalakítása során új mozaikpadlót fektettek le, a villanyvezetékeket a falba süllyesztették és a régi röntgen helyén szülőszobát alakítottak ki. Agilis kórházépítő tevékenységének és sikeres sebészi munkásságának is köszönhető, hogy 1935-ben választott tagja lett a celldömölkii képviselő-testületnek.
Végakaratának megfelelően Maráczi Jenő a szívét kioperálta és a kórház számára szent ereklyeként megőrizte. Az ezt őrző urna feliratát is ő fogalmazta meg búcsúbeszédében: ez a szív „mindig ezért a házért dobogott” - „Pro hac domo palpi tabat”. Celldömölkön egy kórház közelében fekvő utca elnevezése is őrzi emlékét.
Irodalom:
Széll Kálmán: Celldömölk és környéke egészségügyének története. Kézirat. Szombathely. 1987. 226 lev.
Az egészségügy története. Celldömölk, 1996. 170 p.
N. T.
VARGA LÁSZLÓ CSABA
(Celldömölk, 1957. július 3. - Celldömölk, 2007. június 7.)
gépészmérnök, Celldömölk alpolgármestere (1990/94)
A Savaria Szakközépiskolában érettségizett Szombathelyen, majd Miskolcon a Nehézipari Egyetemen tanult tovább. Gépészmérnöki diplomájának kézhezvételét követően a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. 1983 októberében a celldömölki gázprogram indulásakor tért vissza Kemenesaljára és az ÉGÁZ munkatársa lett. A kirendeltség vezetőjeként koordinálta és szívügyének tekintette Celldömölk és Jánosháza gázművesítésének fejlesztését. 1987-ben kötött házasságot Kovács Marietta gimnáziumi testnevelő tanárral és három gyermekük (Csaba, Réka és Marietta) született. A rendszerváltást követő első önkormányzati választáson független jelöltként a legmagasabb, 62.67%-os támogatottsággal lett a celldömölki helyhatóság tagja. A testület megválasztotta alpolgármesternek és egyúttal Alsóság részönkormányzat-vezetői feladatait is ellátta.
Személyesen is sokat tett a Sághegy lábánál fekvő városrész érdekében és büszke volt az elért eredményekre. A ciklus során épült meg a tornacsarnok, átadták az iskola konyháját és a ravatalozó épületét és elkészült a II. világháború áldozatainak emlékműve. Szívügyének tekintette a hegyen a Bányász Emlékmű felállítását és fontos érdemeket szerzett a geológiai tanösvény megvalósításában. Ebben az időszakban indult el az Alsósági Tavaszi Napok máig tartó rendezvény-sorozata. Közreműködött az olaszországi Pagnaccoval való testvérvárosi kapcsolat kialakításában.
1993-tól négy évig egyéni vállalkozóként működött: 1995-ben újraindította a felesége révén családi vállalkozásnak számító egykori Csoma Sütödét, majd megvásárolta a Jánosházi Sütőipari Kft.-t. A pékség fénykorában celldömölki, jánosházi és sárvári üzemekben is készült a Nyugat-Dunántúlon márkanévvé emelkedett „jánosházi kenyér”. Filozófiája szerint a hagyományos technológiájú, adalékmentes és minőségi alapanyagokat felhasználó gyártási folyamat jelentette a siker kulcsát. Tevékenységének elismeréseként a Vállalkozók Országos Szövetsége a „2006. év vállalkozója” elismerésben részesítette.
Az 1990-es években a Kemenesaljai Ipartestület elnöki feladatait is lelkiismeretesen végezte. 1997-től haláláig a Celldömölk határában épült stratégiai olajtárolót működtető IPR Rt. munkatársa volt. Fiatalon, korunk gyógyíthatatlan betegségében hunyt el.
Irodalom:
Burkon László: Bemutatjuk Celldömölk új vezetőit – Varga László Csaba alpolgármester. In: ÚK, 1990. 12. (november) p. 3.
Rozmán László: A 2006. év vállalkozója – Varga László Csaba. In. ÚK, 2007. 1. sz. (január 12.) p. 10.
Uő.: Varga László Csabára emlékezünk. In: ÚK, 2007. 13. (június 29.) p. 5.
N. T.