BAKONYI KÁROLY
(Csopak, 1921. dec. 22.–Zalaegerszeg, 2010. máj. 26.)

kertészmérnök, szőlőnemesítő

Édesapja Bakonyi István, egy híres szőlőbirtok vincellérje volt. Kilencéves korában apját kinevezték a keszthelyi Georgikon cserszegtomaji szőlészetének vezetőjévé. 1941-ben a Balatonarácsi Szőlészeti és Borászati Szakiskolában, majd egy esztendővel később a Budafoki Borászati Szakiskolában végzett. Frontszolgálata után 1942-ben hadifogságba került és csak közel 5 esztendő múlva szabadult. Hazatérve átvette apjától a cserszegtomaji telep szakmai irányítását és levelező tagozaton a budapestii Kertészeti Főiskolán 1959-ben kertészmérnöki diplomát szerzett, 1964-ben pedig már doktori oklevelet kapott. 1947 és 1981 között technikusként és tudományos főmunkatársként dolgozott a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékénél, majd 2000-ig szaktanácsadó volt. Több mint 20 évig oktatott szőlőtermesztést és borászatot. 1960-tól a TIT, 1992-től a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, 1996-tól pedig a Kertészeti Tudományos Társaság tagja. 1985-től a Balatonvin–Csopak Borrend, 1997-től a Bogácsi Szent Márton Borrend tiszteletbeli tagja. 1982-től a Keszthelyi Választási Bizottság, 1991-től a Zalai Borosgazdák Egyesületének elnöke. Borversenyek sokaságának elnöke és bírálóbizottsági tagja volt. Előadásokat tartott, részt vett borfesztiválok, tudományos napok rendezésében. 2000. május 25-én az általa nemesített Cserszegi Fűszeres és a Nemes Olaszrizling szőlőfajtáiról bélyeg jelent meg. A cserszegi fűszeres napjainkra a harmadik legelterjedtebb magyar szőlőfajtává vált.

A hetvenes évek közepén Dala József és Káldos Gyula meghívását elfogadva jutott el a Ság hegyre. Korábban érő szőlőfajták telepítését javasolta: a személyes kapcsolat mellett a Kertészet és Szőlészet 1975. évi 24. számában tudományos szakcikket publikált „Szőlő a Ság hegyen” címmel. 1994-ben fiával, dr. Bakonyi Lászlóval együtt lelkesen támogatta a Ság hegyi fajtakísérleti telep létrehozását, melyben nyolc, általa keresztezéses nemesítéssel előállított új szőlőfajta kísérletbe állítását segítette elő azáltal, hogy e fajták oltványait Fehér Tamás szőlősgazda rendelkezésére bocsátotta. A kísérleti szőlők fejlődését nagy figyelemmel kísérte és ellátta termelőket hasznos gyakorlati tanácsokkal. 1997-től kezdve 12 éven át tartott érés előtti fajtabemutatókra mindig eljött és határtalan lelkesedéssel beszélt az új fajtákról 60-80 főt is elérő érdeklődőknek. Boldog volt, hogy hogy 2001 decemberében a 80. születésnapja alkalmával rendezett országos borversenyen egy Ság hegyen termett szőlőből készült cserszegi fűszeres bor kapta a legmagasabb pontszámot, s nyerte el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa különdíját.

Díjaiból és kitüntetéseiből: Miniszteri Dicséret (1960), Munka Érdemrend bronz fokozata (1972, 1982), Rácz Sándor Emlékplakett (1976), Kocsis Pál Emlékplakett (1984), Mathiász János Emlékplakett (1984, 1988), Keszthely Város Díszpolgára (1994), Magyar Gyula Nemesítő Nagydíj (1994, 1995), TIT Aranykoszorús jelvény (1996), Fleischmann Rudolf-díj (1996, 1997), Csopak Községért Érdemérem, (1999), Zala Megye Alkotó Díja (2000). Több mint félszáz tudományos- és népszerűsítő cikke, valamint értekezése jelent meg kertészeti és szőlészeti szakfolyóiratokban. Süttői mészkőből készült mellszobra, Orr Lajos szobrászművész alkotása 2012 óta Keszthelyen látható.

A keszthelyi Szent Miklós-temetőben nyugszik. Gyászszertartására zászlóik alatt vonultak fel 13 hazai és határon túli borlovagrend tagjai, hogy eleget téve végakaratának három legkedvesebb szőlőfajtájából, a Cserszegi fűszeresből, a Nektárból és Pátriából készített és házasított borral meglocsolják koporsóját.

Művei:

Olasz rizling szőlőfajta klónszelektálása és klónjainak értékelése. Keszthely, 1968. 43 p.
A korszerű szőlőtermesztés alapjai. (Társszerző.) Bp., 1975. 329, XXIV p.
A szőlőalany nemesítés és eredményei hazánkban. (Társszerző). In: Kertgazdaság, 2006. 3. sz. pp. 25-32.

Irodalom:

Kiss Veronika: Fajtabemutató a Ság hegyen. IN: VN, 1998. 229. sz. (szeptember 30.) p. 12.
Bakonyi Károly szőlőnemesítő élete és munkássága. Keszthely, 1999. 59 p. (Georgikon Kiskönyvtár 9.)

Dala József: Dr. Bakonyi Károly ünnepei. In: ÚK, 2001. 26. sz. (július 5.) p. 5. 
Fehér Tamás: Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőre emlékezünk. In: ÚK, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 6.
Bozzai Zsófia: Akinek a cserszegi fűszerest köszönhetjük : Dr. Bakonyi Károly. In: Bor és Piac, 2010. 3-4. sz. pp. 8-11.

F. T.

BEDY ZOLTÁN 
(Szombathely, 1925. április 15. - Celldömölk, 2003. október 5.)

erdőmérnök, helytörténész

Bedy Kálmán pórládonyi kisbirtokos és Horváth Terézia fia az elemi iskola után 1937 és 1945 között a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum hallgatója volt. Alig tette le az érettségit, 1945. május 8. és szeptember 9. között a bevonuló szovjetek kényszermunkára hurcolták el. 1946 szeptemberében kezdte el soproni erdőmérnöki egyetemi tanulmányait, amit 1950 szeptemberében fejezett be. Számos diplomás társához hasonlóan nem szűken vett szakmájában, hanem a MÁV alakulóban lévő építőiparában keresett munkahelyet. Egy 3 hónapos szakmai tanfolyam elvégzése után Celldömölkre helyezték, ahol egy ideig az egész Dunántúlra kiterjedő tevékenység folyt. 1952. május 10-én tompaládonyi lakosként kötött házasságot a nagygeresdi Dénes Etelkával, amelyből két fiú (Csaba és Zsolt) született.

A család Celldömölkre költözött, mert idővel egyre több feladat hárult a fiatal mérnökre, aki biztos egzisztenciális hátteret alakított ki. Tevékenysége kiterjedt a szombathelyi MÁV Igazgatóság és a GYSEV hálózatára is. Feladataihoz tartozott a csomópontok és a köztes állomások kontúrjainak megtervezése, valamint a vonalak tengelynyomás és sebesség emeléssel történő átbocsátó képességének növelése. E komplex fejlesztés évente 30-40 km felépítménycserét és 60-80 csoport kitérő építését jelentette. Munkahelyi előmenetelét folyamatos előrelépés jellemezte: előbb kitűző mérnök, majd építésvezető, utóbb főépítésvezető, 1968-tól 1971-ig pedig műszaki főcsoportvezető vezető beosztást kapott. 35 esztendei aktív munkájából az utolsó 15 évet 1971. július 1-től főmérnökként teljesítette. Nyugdíjazását követően még 5 évet töltött a Betonútépítő Vállalatnál. Munkásságát a nyolc ízben is kiérdemelt „Kiváló dolgozó”, a „Miniszteri elismerés”, a „Kiváló vasutas” illetve a „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetésekkel ismerték el. 2000-ben egyetemi oklevelének fél évszázados évfordulóján a képző intézmény jogutódja „Aranyoklevél tiszteletdiplomá”-ban részesítette.

Felelősségteljes munkája mellett családfa-kutatással is foglalkozott, az 1600-as évekig visszamenőleg sikerült a család történetét feldolgoznia. 5 unokáját a lelkiismeretes munkára, az irodalom és a zene szeretetére nevelte. Gyakran idézett magyar költők verseiből, gyűjtötte és továbbadta az ókori filozófusok latin mondásait, bölcsességeit. 

A Vasi Evangélikus Egyházmegye ügyeinek intézésében több éven keresztül - egyházmegyei felügyelőként - aktív szerepet vállalt. Szívügyének tekintette a celldömölki evangélikus templom felújítását amelynek munkálatait tervezte, szervezte és irányította. Nyugdíjasként bekapcsolódott a celldömölki Honismereti Munkaközösség tevékenységébe és  kutatta a celldömölki evangélikus gyülekezet történetét. A nemesdömölki templom 250 éves jubileumára az Apáczai Kiadó gondozásában összefoglalta a helyi evangélikusság históriáját. A Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Honismereti Munkaközösség Magyar Millennium tiszteletére kiírt helytörténeti pályázatára 7 évi munkával, példamutató alapossággal feldolgozta 32 kemenesaljai település 14 ezer születési, keresztelési és temetési adatát az 1731 utáni 50 esztendő alapján. A tőle megszokott mérnöki precizitással az első kötetben közölte az összegyűjtött adatokat, a másodikban pedig elemző értékelést adott róluk.

Művei:

Befejeződött a balatonedericsi vonalkorrekció. In: Vasút, 1973. 1. sz. pp. 30-31.

A celldömölki evangélikus gyülekezet története. Celld., 1994. 47 p.

A nemesdömölki artikuláris gyülekezetben végzett keresztelések és esketések 1731-1781. 1-2. köt.  Kézirat. Celld., 2000.

Irodalom:

Németh Ibolya: Elismerés a Honismereti Kör pályázatán. In: ÚK, 2001. 17. sz. (május 3.) p. 4.

N. T.

MESTERHÁZY GÁBOR 
(Székesfehérvár, 1937. április 24. – Ostffyasszonyfa, 2010. június 12.)

orvos

Szüleivel szülőhelyéről rövidesen Budapestre költözött és gyermekkorát a fővárosban illetve Szabadszálláson élő nagyszüleinél töltötte. Büszkeséggel szokta emlegetni, hogy negyedrészben kun származású. A II. világháború alatt mozgalmasan teltek ifjú évei: Budapest után Ausztriába került, ahol a szovjetek elől menekülő katonatiszt édesapja Klagenfurtban egy 5000 fős magyar tábornak lett a parancsnoka. Hazatérve a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. Két ízben is felvételizett az orvosi egyetemre (Budapestre és Pécsre), de – bár alig maradt el a maximális felvételi pontszámtól – hely hiányában elutasították. 1957-ben a disszidált hallgatók helyére azonban már be tudott iratkozni Pécsre és 1962-ben szerezte meg a diplomát. 

Pár évig a vasi megyeszékhelyen praktizált: dolgozott belgyógyászként, Oladon körzeti orvosként és a megyei kórház hematológusaként is. Az átpolitizált környezetből vidékre vágyott. 1968-ben került Kemenesaljára: Nagysimonyi körzeti orvosa lett, majd 6 évvel később került utolsó állomáshelyére, Ostffyasszonyfára. 35 esztendeig szolgált nem csak székhelyén és a csöngei társközségben, hanem ügyeletes orvosként vagy helyettesítőként Kemenesalja szinte minden településén. A test és a lélek gyógyítását a szeretet jegyében egységként kezelte. Négy és fél évtizedes áldozatos gyógyító tevékenységéért 2008-ban „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetésben részesült. A díj átvételekor Shakespeare 66. szonettjének néhány sora lapult a zsebében: „Fáradt vagyok, ringass el, ó , halál:/ Az érdem itt koldusnak született/ És hitvány Semmiségre pompa vár...” Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy a napnyugtával órára, percre azonos időben ment el...

A szenvedélyesen végzett gyógyító munkája mellett szeretett főzni és barkácsolni. A történelem iránti érdeklődése és lelkesedése kiapadhatatlan volt. Ennek egyik közösségi eredménye, hogy ő tervezte Ostffyasszonyfa 1995 júniusában felavatott címerét. A következő évben Csönge címerét is elkészítette. Életének utolsó évtizedeit meghatározták régészeti és művészettörténeti kutatásai, amelyek a falu határában talált különleges kövekhez kapcsolódtak. Az évezredes kavicsok hite szerint olyan többrétegű, mikroszintű ábrázolásokat és anyagokat (pl. a mai űrtechnikában használatos miobium) tartalmaznak, amelyek egyedinek számítanak a ránk maradt régészeti leletek sorában. Kutatási eredményeit számos kiállításon (Kőszeg, Zalaegerszeg, Répcelak) mutatta be az érdeklődőknek.

Műve:

Homo hungarosapiens... csengeensis...: a csöngei paleolit leletek. Ostffyasszonyfa, 2001. CD-ROM

Irodalom:

Németh Tibor: A világ legérdekesebb köve? In: Új Kemenesalja, 1991. 2. sz. p. 6.

Rozmán László: Dr. Mesterházy Gábor – a polihisztor orvos. In: Új Kemenesalja, 2008. 7. sz. (április 4.) p. 7.

Gecse József: In memoriam – Dr. Mesterházy Gábor (1937-2010). In: Offai Hírmondó, 2010. 1. sz. (június 26.) p. 3.

Rozmán László: „Az orvosi munka … levegője a szeretet.” In memoriam Mesterházy Gábor. In: Új Kemenesalja, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 7.

Magyar Melinda – Magyar Balázs Márk: hazatérek Csöngére. Csönge, 2011. pp. 103-104.   

N. T.