LASZ SAMU (Szergény, 1859. december 18. – Budapest, 1930. június 6.)

geográfus


Nagyanyja, a dukai születésű Hochmann Judit, az egyik első magyar költőnőnek, Dukai Takách Juditnak a barátnője; édesapja pedig Erdődy Ferenc gróf bérlője volt. Lasz Samu a középiskola első három osztályát a pápai református főiskolán járta és a soproni állami főreáliskolában fejezte be. Moller Ede bíztatására kezdett írogatni a "Sopron" című lapba és Deák Ferenc halála kapcsán tartott emlékbeszédét az önképzőkör – melynek titkára volt – jutalomdíjban részesítette. A budapesti Kir. Magyar Pázmány Péter Tudományegyetemen 1882-ben szerzett természetrajzi és földrajzi középiskolai tanári végzettséget. Ezután négy éven át a budai főreáliskola gyakorló tanáraként s egyúttal Schenzl Guido irányításával a Meteorológiai Intézet (ma: Országos Meteorológiai Szolgálat) klimatológiai asszisztenseként és egyúttal titkáraként dolgozott. 1886-tól a győri főreáliskola helyettes, majd két évvel később rendes tanára lett. Pályájának első, felfelé ívelő időszakában három jelentős, pályadíjas értekezést jelentett meg: „A vulkanizmusról” (1883) [Magyar Földrajzi Társaság díja]; „Szövőfonó mesterek” (1886) [Magyar Szalon első díjasa] és „Egy átkos kis légyről” (A kolumbácsi légy, 1894) [a Köztelek díjának nyertese]. A millenniumi ünnepségekhez kapcsolódóan írt iskolatörténeti műve: A győri m. kir. főreáliskola monográfiája (Győr 1895).

1898-tól a budapesti I. kerületi állami főgimnázium földrajz – természetrajz szakos vezető pedagógusaként tanított, közben 1906-ban a doktori címet is megszerezte. 1912 tavaszán államsegéllyel vizsgálta Németország iskolarendszerét. Magas színvonalú oktatói tevékenységéért 1916-ban címzetes igazgatói titulussal tüntették ki. 1920-ban vonult nyugalomba és a Pesti Izraelita Hitközség józsefvárosi fiúiskolájának igazgatója lett. Gazdag és sokoldalú ismeretterjesztő tevékenységet fejtett ki: a napilapokban és szakfolyóiratokban gyakran jelentek meg elsősorban földrajzi, természettudományi és tudománytörténeti vonatkozású cikkei. Földrajzi tankönyveit országszerte széles körben használták. A kiváló tollú tudós publicista a felfedező utazások témakörében a magyar lexikográfia (Pallas Nagy Lexikona hagyományaira építő) egyik csúcsteljesítményének, a Révai Nagy Lexikonának a munkatársa volt.

Főbb művei:

A rovarok az iparban és a kereskedelemben. Győr, 1887. 33 p.
Szeretet és szerelem az állatvilágban. Győr, 1888. 44 p.
A győri magyar királyi állami főreáliskola története (1852/3–1888/9). Győr, 1889. 102 p.
Hebel: Kincses szekrény. (Az ifjúság számára átdolgozta Lasz Samu). Győr, 1892. 103 p.
A magmamozgások. Bp., 1906. 46 p.
Az Éjszaki-sark problémája. Bp. 1909. 23 p.
A modern földrajz iránya, célja és a magyar középiskolák földrajzoktatásának reformja. Bp. 1911. 29 p.

N. T.

LÁZÁR JENŐ

(Pozsony, 1903 - Budapest, 1964. december 21.)

mérnök, ókorkutató, régész

A kemenesaljai tájból kiemelkedő Ság hegyen évszázadok óta folyt a kőfejtés: ezt bizonyítják a környék régi épületei. Üzemszerű munka azonban csak 1911-től kezdődött Mittelmann Mór és Lázár Jenő apja, Lázár Ferenc vezetése alatt. A bányaművelés során sorra kerültek elő a régi kultúrák jelenlétére utaló tárgyi emlékek, de feltárás nem zajlott.

A szakszerű leletmentés akkor kezdődött, amikor Lázár Jenő a bécsi műegyetem elvégzése után munkába állt, s előbb mérnöke, majd főmérnöke, később pedig vezetője lett a részvénytársaságnak. Tudatos kutatómunkával, a bányamunkások bőkezű támogatásával többezer leletanyagot mentett meg az egyetemes kultúra számára. Az előkerült és feldolgozott tárgyak 2500 éven át létező fejlett kultúráról adtak hiteles képet a Lázár Jenő által létrehozott nyilvános múzeumban. Pontos dokumentációt adott sághegyi öntőműhely működéséről, ugyanis a bronzművesség eszközeit, öntőformáit is nagy számban tárta fel. Elemezte az anyagok összetételét, formáit, az alapanyagok ideszállításának lehetséges körülményeit. A neolitikum, a réz és bronzkor, továbbá a hallstatt-kori elnevezésű vaskor kutatása során nemcsak az ipar, hanem az állattenyésztés, a mezőgazdaság köréből származó leletanyagot is rendszerezte és számos történelmi-társadalmi vonatkozásra világított rá. Felhívta a figyelmet a sági és velemi őstelep több közös vonására, amit később a velemi ásatások is igazoltak. Kutatta a Ság hegy környékét, de figyelme kiterjedt a Kemenesalja távolabbi vidékeire is. A feltárt halomsírok, tumulusok szintén gazdag leletanyagot szolgáltattak, amelyek révén bizonyította, hogy a hallstatt-kori kultúra elterjedési határa jóval keletebbre van, mint azt korábban hitték. A halomsírok rekonstrukciójából levont következtetése, az Iliászban leírt temetési szertartással való kapcsolat a vallástörténészeknek nyújt értékes információkat. Vallástörténeti érdeklődését mutatja Az Ókori kelet vallásai című kéziratban maradt ismeretterjesztő munkája. Egy másik, jelentős publikációjában bebizonyította, hogy az itáliai kettősarcú istenek hasonmása már a hettitáknál is megtalálható.

Magánéletében tragikus fordulatot jelentett, hogy első felesége és kisleánya a holocaust áldozata lett. Magán alapítású, de nyilvános múzeuma 1948-ban a Nemzeti Múzeumba került. (Gyűjteményének jóval kisebb, nem hazai eredetű anyagot tartalmazó része halála után a Szépművészeti Múzeum antik részlegét gazdagította). A bánya államosítása után Budapestre költözött és előbb a Kőbányaipari Nemzeti Vállalat, később az UVATERV létesítményi mérnökök vezetője lett. Magas szintű mérnöki tudását bizonyítja, hogy megszerezte a műszaki tudományok kandidátusa címet, valamint tanított a Mérnöktovábbképző Intézetben is. Pályája végén a Szilikátipari Vállalat vezető főmérnökeként tevékenykedett szívinfarktusban bekövetkezett elhunytáig. A régészet és az ókortudományok iránti érdeklődését haláláig megőrizte.

Művei:

A sághegyi I. és II. számú bronzleletek ismertetése. In: Dunántúli Szemle, 1941. pp. 371-379.
A sághegyi őskori telep bronzművessége. In: Dunántúli Szemle, 1943. pp. 280-287.
A Sághegy-környéki hallstattkori tumulus sírokról. In: Archeológiai Értesítő, 1951. pp. 36-42.
Hallstatkori tumulusok a Sághegy távolabbi környékéről. In: Archeológiai Értesítő, 1955. pp. 202-211.
A magyarországi korai vaskor történetének kérdései. In: Antik Tanulmányok, 1956. pp. 1-22.
Die Gesetzmässigkeiten der Korngrössenverteilung maschinell zerkleinerter Materialhaufen. In: Acta Technika Academia Scientarum Hungaricae, Tom. XVII. Fasciuli 3-4. 1957. pp. 176-215.
Magyar népi „buchero" kerámia. In: Építőanyag, 1958. pp. 158-164.

Irodalom:

Szilágyi János György: Lázár Jenő (1903-1964). In: Antik tanulmányok, 1965. 1. sz. pp. 117-118.
Szilágyi János György: Lázár Jenő gyűjteménye. In: A Szépművészeti Múzeum Közleményei 29. Bp. 1966. pp.93-98.
Káldos Gyula: A Sághegy leletmentője volt. Emlékezés a 30 éve meghalt Lázár Jenőre. In: Új Kemenesalja, 1995. 1. sz. p. 6.

Levéltári forrás:

Vas Megyei Levéltár. Fondjegyzék. XI. Gazdasági szervek 1. Sághegyi Bazaltbánya Rt. (1908-1948)

K. Gy.

Módosítás: (2011. Június 21. Kedd, 09:04)

LENCZ GÉZA (Celldömölk, 1889. január 8. – Szombathely, 1976. február 5.)

nyomdász, újságíró


Apja szabónak szánta, neki azonban nem tetszett ez a szakma. "Ahányszor csak elvitt az utam a Dinkgreve Nándor nyomdája előtt [...] mindig megálltam az ablaknál, néztem, hogyan dolgoznak benn az üzemben. Igen tetszett a nyomdászok munkája. Órákig is elnézegettem volna, hogy hajtották kézzel a gépet. A tulajdonos egyszer behívott és megkérdezte: nem lenne-e kedvem beállni hozzá inasnak..."

Lencz 1903-1904 között volt nyomdásztanuló a celldömölki Dinkgreve nyomdában. A tizennyolc éves segéd azonban kevesellte a főnöke által felajánlott fizetést, és egy szaklapban olvasott hirdetés alapján Szabadkán vállalt munkát. Anyja hívogatására egy rövid időre ugyan hazatért Cellbe, de hamarosan már Pápán dolgozott. Amint meglett a Nyomdászok Segélyező Egyesületében a tizenhárom havi tagsága, a kor divatja szerint elindult "valcolni". Egy Pécsről Pápára került hasonló korú társával kezdte meg a vándorutat. Az egyesület igazolványával ellátva Győr, Budapest, Balassagyarmat, Nyitra, Pozsony, Bécs, Baden, Bécsújhely, Sopron, Szombathely, Pápa útvonalon meneteltek. A meghatározott pihenőhelyeken szállást, kosztot és napidíjat kaptak. A körút négy hónapig tartott. Ezután Baján, Egerben, és Kolozsvárott is dolgozott, majd 1911-ben, a vándorévek után Szegedre került a Szegedi Friss Újsághoz, ahol gépszedőként állt alkalmazásba.

Szegeden 1918 decemberében, az őszirózsás forradalom után indította el az Igazság című baloldali hangvételű lapot, amelynek első száma karácsonyra jelent meg. Beköszöntőjében így írt: "Mint a haladásnak és a fejlődésnek zászlóvivője, ellensége és ostorozója leszünk mindennek, ami nem az igazságon, a becsületen és a tisztességen alapul." Szegedi tevékenysége 1919 áprilisáig tartott: a várost megszálló franciákkal nem vállalta az együttműködést, ezért menekülni kényszerült.

Az újságírás ízét megtapasztalt nyomdász 1919 tavaszán Celldömölkre visszatérve társszerkesztőként vette át a Kemenesalja (ma: Új Kemenesalja) című lap szerkesztését és az államosított Dinkgreve nyomda vezetését. A Tanácsköztársaság bukását követően, augusztus 10-én letartóztatták és a szombathelyi törvényszék "folytatólagosan elkövetett izgatás vétségében" mondta ki bűnösségét, ezért négy havi fogházra ítélték.

Szabadulása után egy ideig Nagysimonyiban bujkált, majd ismét Pápára ment, ahol 1921-ig dolgozott. 1921-től Szombathelyen a Hír című lap szedője lett, ezt követően 1934-1945 között Budapesten az Egyetemi Nyomda alkalmazásában állt. A második világháború végével visszatért Szombathelyre, és az Új Vasvármegye című lapot szerkesztette. Kritikus hangvételű cikkei miatt azonban 1948-ban leváltották posztjáról. Az Új Vasvármegye április 9-én a pártból kizártak sorát így kezdte: "Lencz Géza felelős szerkesztő, aki a jobboldalt szolgálta és a központi sajtóosztály intencióit nem vette figyelembe." Gépszedő nyomdászként ment nyugdíjba 1951-ben.

Irodalom:

Péter László: Az Igazság története (1918-19). Szeged, 1962.
Kuntár Lajos: Szombathelyi nyomdák és nyomdászok. (Szombathely, 1969.)
Ki a jövőnek vet magot... (Szombathely), 1978. pp. 193-195.
Kuntár Lajos: A nyomdászat és a sajtó Celldömölkön. In: Vasi Szemle, 1980. 3. sz., pp. 397-412.
Kuntár Lajos: Száz éve született Lencz Géza, a nyomdászból lett szerkesztő. In: Vas Népe. 1989. 6. sz. (jan. 7.) p. 5.

G. T. - N. L.