GYÖMÖREY GYÖRGY
Címlap
JENEI JANKÓ SÁNDOR
(Vasvár, 1866. február 28. – Vönöck, 1923. május 14.)
erdőmérnök, főiskolai tanár
Nyugat-Dunántúl egyik legősibb nemzetségéből és az egyik ág révén a XVI. századtól kezdve Vönöckhöz is kötődő földbirtokos családból származott. Édesapja, Jankó József (1831-1896) kálócfai mintagazdaságában híres lótenyészetet működtetett és a reformkorban 2400 forintot adományozott – többek között a Magyar Tudós Társaság és a Magyar Nemzeti Múzeum – támogatására. Édesanyja, Kiss Lídia (1844-1875?) Ostffyasszonyfán született és átlagon felüli műveltségét magániskolai tanulmányainak köszönhette. Három gyermekük közül mindegyik ikerszülöttként látta meg a napvilágot, de gyengébb párjuk valamennyi esetben meghalt. Az elsőszülött Sándor az elemi iskola öt osztályát Vasvárott végezte, majd 1877-től két évig árvaházi növendékként a kőszegi bencés gimnáziumban tanult, s ebben az időszakban viszonylag közepes eredményeket ért el. A középiskola további hat osztályát a soproni főreáliskolában tette le, és egyre javuló tanulmányi előmenetele révén érettségije is fényesre sikerült. 1886-ban iratkozott be a selmeci akadémia erdészeti szakára, ahol négy éven keresztül kitűnő eredményt ért el.
Erdészeti tevékenységét alugosi kerületi erdőigazgatóságnál kezdte, majd a zalaegerszegi erdőhivatalhoz került, de rövid idő múlva már a Földművelésügyi Minisztérium Erdőrendezési Ügyosztályának építészeti referense lett. 1895-ben jelent meg az „Erdészeti Lapok”-ban első publikációja: „Körszelvényes útkanyar kitűzése szögtükörrel”. 1896-ban vette feleségül az anyai ágon kemenesmagasi eredetű Velancsics Gizellát s az ősök után így került közvetlen kapcsolatba Vönöckkel, ugyanis sógora Spissich János pozsonyi postafőigazgató lett, akinek ősi nemesi családi birtokai Vönöck környékén terültek el. 1901-ben főerdésszé nevezték ki, 1906-ban pedig egyidejűleg erdőtanácsosként a selmecbányai akadémia erdészeti földmérés professzora lett. A geodéziai tanszék létrehozása és korszerű kiépítése szinte kizárólag az ő erőfeszítéseinek köszönhető. A századforduló időszaka a földi és légi fotogrammetria kifejlődésének hőskora volt. Jenei Jankó Sándor számos tanulmányt publikált az "Erdészeti Lapok", a "Kataszteri Közlöny", valamint a "Köztelek" hasábjain és tehetséges tanítványai (Lángos Lajos, Szabó Endre) segítségével elmélyült az új tudományos területen. Az első világháború idején a hadvezetés is felfigyelt a gyors tájékoztatást nyújtó lehetőségre, ezért felszólították e tárgykör kézikönyvének elkészítésére. Műve az első magyar nyelvű fotogrammetriai tankönyv lett. Kutatásainak legismertebb területét a háromszögelési hálózat hibaelméletének témaköre alkotta, de az erdészeti szállítóberendezések komplex szemléletű (műszaki-gazdasági-erdészeti) vizsgálata terén is alapművet publikált.
A világégés utáni határváltozások következtében a tanintézet (a mai Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának elődje) Sopronba költözött, ahol az akadémiai tanács Jenei Jankó Sándort választotta rektornak. Két évig töltötte be a felelősségteljes tisztséget, de a túlfeszített, rendszeresen éjszakába nyúló munka következtében 1922 augusztusában agyvérzést kapott, s így hosszabb pihenőre szorult. Állapota javulni látszott, azonban sógorának, Spissich Jánosnak vönöcki kúriáján a második agyvérzést már nem élte túl. Abban a szobában hunyt el, amely egy évszázaddal korábban Kisfaludy Károly állandó hálóhelye volt.
Ősi selmeci szokás szerint fáklyát tartó erdész- és bányászhallgatók sorfala között tanítványai vitték vállukon, majd helyezték a sírba a korszerű magyar földméréstudomány egyik úttörőjének koporsóját. A sors különös fintora, hogy özvegye ugyancsak Vönöckön halt meg, az 1942-es híres vönöcki vasúti szerencsétlenség alkalmával.
Sírját a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság 2007. március 21-i ülésén a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánította.
Főbb művei:
A csúsztató utak. Bp. 1912. 42 p.
Erdészeti szállítási eszközök és berendezések. Selmecbánya, 1913. 264 p.
Vadpatak szabályozás. Selmecbánya, 1916. 235 p.
Fotogrammetria. Pozsony, 1917. 78 p.
Erdészeti szállítóberendezések. I. rész. Mesterséges pályák. Sopron, 1920. 235 p.
Erdészeti földméréstan. II. rész. Gyakorlati mérés. Sopron, 1921. 330 p.
Erdészeti földméréstan. I. rész. Műszertan. Sopron, 1922. 240 p.
Irodalom:
Bendefy László: Jenei Jankó Sándor emlékezete. In : Vasi Szemle, 1973. 1. sz. pp. 147-160.
Mastalirné Zádor Márta: Jankó Sándor. In: Mindnyájan voltunk egyszer az Akadémián. Sopron, 1983.
Kotlár Károly: Jankó Sándor. In: Magyar agrártörténeti életrajzok II. Bp. 1988. pp. 33-35.
Bácsatyai László: Jankó Sándor (1866-1923) élete és munkássága. Sopron, 2003. 43 p.
Barbalics Imre János: Vasváron született 125 éve Jenei Jankó Sándor. In: Vas Népe, 1991. 50. sz. (febr. 28.) p. 5.
N. T.
JÓNÁS MÁRTON
(Kislibercse, 1895. december 11. – Celldömölk, 1987. január 22.)
tanár, tankönyvíró
A Nógrád megyei Kislibercsén született. Uradalmi gazdatiszt édesapja öt gyermeke közül ő volt a harmadik. A szarvasi gimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán folytatta. Közben megjárta az I. világháborút, ahol fejlövést szenvedett, ennek nyomát és a kapott golyót élete végéig hordta.
Már tanulmányai alatt helyettes óraadóként Aszódon tanított, később a kiskunhalasi Református Gimnáziumba került, ahol oklevele megszerzése után 1920. szeptemberétől véglegesítették.
A harmincas években az új tanterv bevezetése körüli szakmai vitában több alkalommal kifejtette véleményét a Protestáns Tanügyi Szemle hasábjain az általa ideálisnak vélt tankönyvről és tanítási módszerről. Véleménye szerint a jó tankönyv egy jól összeállított példatár, a tanítás alapja pedig a példadolgoztatás. Minden más felesleges. Egyszerű nyelven, röviden kell tiszta gondolatokat közölni. A szabályok és a definíciók másodrangúak, a cél a logikus gondolkodásra szoktatás.
Szakmai ismertsége és elismertsége alapján őt bízták meg a református gimnáziumok számára készülő matematika tankönyvek megírásával. Az alsó négy osztály számára az 1938/39-es tanévben jelentek meg az új tantervhez igazodó tankönyvek, majd 1942-ig a többi négy. A tankönyvek megírására rendkívül rövid határidőt szabtak, így – bár a fizikatankönyvekről is kész elképzelései voltak – erre nem ő, hanem a hozzá hasonló elveket valló szeghalmi tanár és igazgató, Nagy Miklós a szegedi Dombi Bélával közösen kapott megbízást.
Pontos és precíz fogalmazás, egyszerű és áttekinthető mondatok és a magyar nyelv igényes használta jellemezte az általa írt tankönyveket. Az egyes témaköröket rövid bevezetővel és rövid elméleti résszel kezdte, majd ezt bőséges feladatanyag követte.
Abszolút tekintély volt tanítványai és kollégái szemében. Egykori tanítványai szigorú de rendkívül igazságos tanárként jellemezték, akinek az udvariaskodás nem tartozott a tulajdonságai közé. Óráin rendkívül nagy gondot fordított a magyar nyelv szabatos használatára. Kristálytiszta logikával, röviden és tagoltan magyarázott. Példáit fizikaórán a mindennapi életből vette, kísérleteihez pedig használati tárgyakat alkalmazott (például fésű, tükör, gyertya).
Diákjai tisztelve szerették és megbíztak ítéletében. 1946 és 1948 között, a diákönkormányzat létezése idején őt választották tanár-elnöknek. A fizikai munkát sem restellte, hiszen az egyháztól fizetés helyett kapott kiskunhalasi illetményföldjét maga művelte. Szívesen kertészkedett, értett a gyümölcsfákhoz, a szőlőműveléshez és ismerte a gombákat.
1949-ben helyezték Celldömölkre az 1947-ben alapított Állami Gimnáziumba (1957-tól Berzsenyi Dániel Gimnázium). Áthelyezésének oka valószínűleg az lehetett, hogy nem törődve sem felettesei, sem a mindenkori politikai elvárásokkal, kizárólag a saját maga által felállított erkölcsi mércének megfelelően viselkedett. Az 1949/50-es tanévet tanárként kezdte, majd 1954-től váratlan nyugdíjazásáig, 1957. március 9-ig igazgatója volt a gimnáziumnak. Ezt követően még tíz évig tanított szerződéses tanárként, majd még egy évet óraadóként. Gyémántdiplomáját 1983-ban vehette át.
Eredményes munkáját bizonyítja, hogy 1952-ben és 1953-ban a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyre - az OKTV elődjére - Vas megyéből csupán az ő diákjai kerültek be. Kiskunhalasi és celldömölki diákjai közül egyaránt szép számmal követték a pályán. A kiskunhalasi gimnázium tanára lett később tanítványai közül Babay Béla, Jeremiás Béla és a kémiatankönyv-író Bacsó Benő. Celldömölki diákjai közül pedig Horváth Jenő, Kósa András és Wiegandt Richárd matematikusokként több elismerést szereztek.
A Kemenesaljai Baráti Kör születésének 100. évfordulója alkalmából, 1995. november 4-én emléktáblát helyezett el hajdani lakásának falán, a Sági út 10. számú házon. A baráti kör két tagja, Szita Jenő és Varga Imre pedig félmillió forintos ösztöndíjat alapított (Jónás Márton Tanulmányi Pályázat) amelyből minden évben három, arra érdemes celldömölki diák egyetemi, főiskolai tanulmányait támogatják.
Művei:
Az ideális mennyiségtan tankönyv. In: Protestáns Tanügyi Szemle. 7. évf. 1933. 7. sz. 31-32. p.
A tanulói gyakorlatok szerepe a fizika tanításában. In: Protestáns Tanügyi Szemle. 8. évf. 1934. 8. sz. 193-197. p.
Irodalom:
Jónás Márton celldömölki "utódai" lehetnek : Alapítvány a tehetséges diákok támogatására. In: Vas Népe. 1995. nov. 17. p. 5.
Zsuffa Lajos: Jónás Márton (1895-1987) In: A Matematika Tanítása. 3. évf. 1995. 1. sz. 20-24. p.
Vinter Krisztina: Egy tanárlegenda : Jónás Márton. In: A celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium jubileumi évkönyve az iskola alapításának 50. évfordulója alkalmából 1947-1997 (szerk. Vinter József) Sárvár : Rába Druck, 1997. 75-86. p.
Így kezdődött… : egykori tanárok és öregdiákok visszaemlékezései a gimnázium kezdeti éveire. (szerk. Ragányi József) Celldömölk : Kemenesaljai Baráti Kör, 1997.
B.R.
KARCZAG ZOLTÁN
(Kiscell, 1881. augusztus 17. – Budapest, 1944. december 10.)
festőművész
Budapesten a Képzőművészeti Főiskolán Székely Bertalan, Ferenczy Károly és Zemplényi Tivadar tanítványa volt. Később a müncheni akadémián és Párizsban tanult. Kiállításon 1909-ben szerepelt a Műcsarnokban Enteriör című pasztelljével. 1918-ban Budapesten telepedett le. A Nemzeti Szalonban 1928-ban gyűjteményes kiállítást rendezett. Eleinte főleg figurális- és tájképeket festett. Az I. világháború után elsősorban arcképeket alkotott. Zöld kapu c. pasztelljét a Nemzeti Galéria grafikai gyűjteményében őrzik.
Gy. G.
Karczag Zoltán: Tóparton című festménye
Módosítás: (2013. Február 19. Kedd, 11:37)
KELEMEN ETELKA
(Csönge, 1925. május 2. – Ostffyasszonyfa, 1992. március 1.)
pedagógus, festő
Csöngén született tehetős, jómódú parasztszülők gyermekeként. A polgári iskolát Szombathelyen végezte el bejáróként. Magánúton érettségizett, de továbbtanulni és elhelyezkedni származása miatt nem tudott. Eleinte szülei gazdaságában, majd Budapesten szövőnőként dolgozott. A gyár képzőművész szakkörében kezdett festeni, tehetségét itt fedezte fel Bencze László, akinek ajánlására felvették a képzőművészeti főiskolára, ahonnan azonban hamarosan – mint osztályidegent – el is távolították. Ezt követően mezőgazdasági munkásként, majd szülei birtokának államosítása után segédmunkásként volt kénytelen dolgozni különböző helyeken. Egy ideig távírászként is dolgozott. Később felvételt nyert a Pécsi Tanárképző Főiskolára, ahol történelem-magyar szakos tanári oklevelet szerzett. Tanulmányait megszakítás nélkül folytatta a szombathelyi főiskolán, ahol Horváth János irányításával rajz szakon diplomázott.
Az ostffyasszonyfai Petőfi Sándor Általános Iskolában több évtizeden át tanította és nevelte a helyi és csöngei diákokat.
Két évtizeden át művésztelepek, nyári alkotótáborok rendszeres résztvevőjeként fejlesztette, tökéletesítette tudását, a hazai táj szinte minden zuga (Duna-kanyar, a Balaton, az Őrség, Kőszeg) felkeltette festői képzeletét. Jó felkészültségű, természetelvű festő volt, aki akvarelljein, olajfestményein elégikus és romantikus hangulattal ábrázolta legkedveltebb témáit, a Kemenesalja és Kemeneshát festői lankáit, kisvárosait, falvainak utcarészleteit. Számos illusztrációja jelent meg folyóiratokban, újságokban. Tagja volt a Kemenesaljai Alkotók Körének is, melynek sok kiállításán részt vett.
Egyéni kiállításai:
Kemenesaljai Művelődési Központ, Celldömölk, 1982
Nádasdy-vár, Sárvár, 1984
Videoton Kultúrotthon (Dénes L. Szilveszterrel és Katonáné Erdély Györgyivel), Székesfehérvár, 1985
Vas Megyei Pedagógiai Intézet, Szombathely (Dénes L. Szilveszterrel, Katonáné Erdély Györgyivel és Nagy Istvánnal), 1989
Ádám Jenő Zeneiskola, Celldömölk, 1989
Jurisics-vár, Kőszeg, 1992
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ. Szombathely, 1992
Irodalom:
Hargitai József: In memoriam Kelemen Etelka. In: Emberközelben. Szombathely, 1997. pp. 517-518.
M. G.