Mesterházy Gábor

MESTERHÁZY GÁBOR 
(Székesfehérvár, 1937. április 24. – Ostffyasszonyfa, 2010. június 12.)

orvos

Szüleivel szülőhelyéről rövidesen Budapestre költözött és gyermekkorát a fővárosban illetve Szabadszálláson élő nagyszüleinél töltötte. Büszkeséggel szokta emlegetni, hogy negyedrészben kun származású. A II. világháború alatt mozgalmasan teltek ifjú évei: Budapest után Ausztriába került, ahol a szovjetek elől menekülő katonatiszt édesapja Klagenfurtban egy 5000 fős magyar tábornak lett a parancsnoka. Hazatérve a Vörösmarty Gimnáziumban érettségizett. Két ízben is felvételizett az orvosi egyetemre (Budapestre és Pécsre), de – bár alig maradt el a maximális felvételi pontszámtól – hely hiányában elutasították. 1957-ben a disszidált hallgatók helyére azonban már be tudott iratkozni Pécsre és 1962-ben szerezte meg a diplomát. 

Pár évig a vasi megyeszékhelyen praktizált: dolgozott belgyógyászként, Oladon körzeti orvosként és a megyei kórház hematológusaként is. Az átpolitizált környezetből vidékre vágyott. 1968-ben került Kemenesaljára: Nagysimonyi körzeti orvosa lett, majd 6 évvel később került utolsó állomáshelyére, Ostffyasszonyfára. 35 esztendeig szolgált nem csak székhelyén és a csöngei társközségben, hanem ügyeletes orvosként vagy helyettesítőként Kemenesalja szinte minden településén. A test és a lélek gyógyítását a szeretet jegyében egységként kezelte. Négy és fél évtizedes áldozatos gyógyító tevékenységéért 2008-ban „Vas Megye Szolgálatáért Egészségügyi Tagozata” kitüntetésben részesült. A díj átvételekor Shakespeare 66. szonettjének néhány sora lapult a zsebében: „Fáradt vagyok, ringass el, ó , halál:/ Az érdem itt koldusnak született/ És hitvány Semmiségre pompa vár...” Szinte szimbolikus jelentőségű, hogy a napnyugtával órára, percre azonos időben ment el...

A szenvedélyesen végzett gyógyító munkája mellett szeretett főzni és barkácsolni. A történelem iránti érdeklődése és lelkesedése kiapadhatatlan volt. Ennek egyik közösségi eredménye, hogy ő tervezte Ostffyasszonyfa 1995 júniusában felavatott címerét. A következő évben Csönge címerét is elkészítette. Életének utolsó évtizedeit meghatározták régészeti és művészettörténeti kutatásai, amelyek a falu határában talált különleges kövekhez kapcsolódtak. Az évezredes kavicsok hite szerint olyan többrétegű, mikroszintű ábrázolásokat és anyagokat (pl. a mai űrtechnikában használatos miobium) tartalmaznak, amelyek egyedinek számítanak a ránk maradt régészeti leletek sorában. Kutatási eredményeit számos kiállításon (Kőszeg, Zalaegerszeg, Répcelak) mutatta be az érdeklődőknek.

Műve:

Homo hungarosapiens... csengeensis...: a csöngei paleolit leletek. Ostffyasszonyfa, 2001. CD-ROM

Irodalom:

Németh Tibor: A világ legérdekesebb köve? In: Új Kemenesalja, 1991. 2. sz. p. 6.

Rozmán László: Dr. Mesterházy Gábor – a polihisztor orvos. In: Új Kemenesalja, 2008. 7. sz. (április 4.) p. 7.

Gecse József: In memoriam – Dr. Mesterházy Gábor (1937-2010). In: Offai Hírmondó, 2010. 1. sz. (június 26.) p. 3.

Rozmán László: „Az orvosi munka … levegője a szeretet.” In memoriam Mesterházy Gábor. In: Új Kemenesalja, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 7.

Magyar Melinda – Magyar Balázs Márk: hazatérek Csöngére. Csönge, 2011. pp. 103-104.   

N. T.

Bedy Zoltán

BEDY ZOLTÁN 
(Szombathely, 1925. április 15. - Celldömölk, 2003. október 5.)

erdőmérnök, helytörténész

Bedy Kálmán pórládonyi kisbirtokos és Horváth Terézia fia az elemi iskola után 1937 és 1945 között a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum hallgatója volt. Alig tette le az érettségit, 1945. május 8. és szeptember 9. között a bevonuló szovjetek kényszermunkára hurcolták el. 1946 szeptemberében kezdte el soproni erdőmérnöki egyetemi tanulmányait, amit 1950 szeptemberében fejezett be. Számos diplomás társához hasonlóan nem szűken vett szakmájában, hanem a MÁV alakulóban lévő építőiparában keresett munkahelyet. Egy 3 hónapos szakmai tanfolyam elvégzése után Celldömölkre helyezték, ahol egy ideig az egész Dunántúlra kiterjedő tevékenység folyt. 1952. május 10-én tompaládonyi lakosként kötött házasságot a nagygeresdi Dénes Etelkával, amelyből két fiú (Csaba és Zsolt) született.

A család Celldömölkre költözött, mert idővel egyre több feladat hárult a fiatal mérnökre, aki biztos egzisztenciális hátteret alakított ki. Tevékenysége kiterjedt a szombathelyi MÁV Igazgatóság és a GYSEV hálózatára is. Feladataihoz tartozott a csomópontok és a köztes állomások kontúrjainak megtervezése, valamint a vonalak tengelynyomás és sebesség emeléssel történő átbocsátó képességének növelése. E komplex fejlesztés évente 30-40 km felépítménycserét és 60-80 csoport kitérő építését jelentette. Munkahelyi előmenetelét folyamatos előrelépés jellemezte: előbb kitűző mérnök, majd építésvezető, utóbb főépítésvezető, 1968-tól 1971-ig pedig műszaki főcsoportvezető vezető beosztást kapott. 35 esztendei aktív munkájából az utolsó 15 évet 1971. július 1-től főmérnökként teljesítette. Nyugdíjazását követően még 5 évet töltött a Betonútépítő Vállalatnál. Munkásságát a nyolc ízben is kiérdemelt „Kiváló dolgozó”, a „Miniszteri elismerés”, a „Kiváló vasutas” illetve a „Munka Érdemrend” ezüst fokozata kitüntetésekkel ismerték el. 2000-ben egyetemi oklevelének fél évszázados évfordulóján a képző intézmény jogutódja „Aranyoklevél tiszteletdiplomá”-ban részesítette.

Felelősségteljes munkája mellett családfa-kutatással is foglalkozott, az 1600-as évekig visszamenőleg sikerült a család történetét feldolgoznia. 5 unokáját a lelkiismeretes munkára, az irodalom és a zene szeretetére nevelte. Gyakran idézett magyar költők verseiből, gyűjtötte és továbbadta az ókori filozófusok latin mondásait, bölcsességeit. 

A Vasi Evangélikus Egyházmegye ügyeinek intézésében több éven keresztül - egyházmegyei felügyelőként - aktív szerepet vállalt. Szívügyének tekintette a celldömölki evangélikus templom felújítását amelynek munkálatait tervezte, szervezte és irányította. Nyugdíjasként bekapcsolódott a celldömölki Honismereti Munkaközösség tevékenységébe és  kutatta a celldömölki evangélikus gyülekezet történetét. A nemesdömölki templom 250 éves jubileumára az Apáczai Kiadó gondozásában összefoglalta a helyi evangélikusság históriáját. A Kresznerics Ferenc Könyvtár és a Honismereti Munkaközösség Magyar Millennium tiszteletére kiírt helytörténeti pályázatára 7 évi munkával, példamutató alapossággal feldolgozta 32 kemenesaljai település 14 ezer születési, keresztelési és temetési adatát az 1731 utáni 50 esztendő alapján. A tőle megszokott mérnöki precizitással az első kötetben közölte az összegyűjtött adatokat, a másodikban pedig elemző értékelést adott róluk.

Művei:

Befejeződött a balatonedericsi vonalkorrekció. In: Vasút, 1973. 1. sz. pp. 30-31.

A celldömölki evangélikus gyülekezet története. Celld., 1994. 47 p.

A nemesdömölki artikuláris gyülekezetben végzett keresztelések és esketések 1731-1781. 1-2. köt.  Kézirat. Celld., 2000.

Irodalom:

Németh Ibolya: Elismerés a Honismereti Kör pályázatán. In: ÚK, 2001. 17. sz. (május 3.) p. 4.

N. T.

Bakonyi Károly

BAKONYI KÁROLY
(Csopak, 1921. dec. 22.–Zalaegerszeg, 2010. máj. 26.)

kertészmérnök, szőlőnemesítő

Édesapja Bakonyi István, egy híres szőlőbirtok vincellérje volt. Kilencéves korában apját kinevezték a keszthelyi Georgikon cserszegtomaji szőlészetének vezetőjévé. 1941-ben a Balatonarácsi Szőlészeti és Borászati Szakiskolában, majd egy esztendővel később a Budafoki Borászati Szakiskolában végzett. Frontszolgálata után 1942-ben hadifogságba került és csak közel 5 esztendő múlva szabadult. Hazatérve átvette apjától a cserszegtomaji telep szakmai irányítását és levelező tagozaton a budapestii Kertészeti Főiskolán 1959-ben kertészmérnöki diplomát szerzett, 1964-ben pedig már doktori oklevelet kapott. 1947 és 1981 között technikusként és tudományos főmunkatársként dolgozott a keszthelyi Agrártudományi Egyetem Kertészeti Tanszékénél, majd 2000-ig szaktanácsadó volt. Több mint 20 évig oktatott szőlőtermesztést és borászatot. 1960-tól a TIT, 1992-től a Magyar Növénynemesítők Egyesülete, 1996-tól pedig a Kertészeti Tudományos Társaság tagja. 1985-től a Balatonvin–Csopak Borrend, 1997-től a Bogácsi Szent Márton Borrend tiszteletbeli tagja. 1982-től a Keszthelyi Választási Bizottság, 1991-től a Zalai Borosgazdák Egyesületének elnöke. Borversenyek sokaságának elnöke és bírálóbizottsági tagja volt. Előadásokat tartott, részt vett borfesztiválok, tudományos napok rendezésében. 2000. május 25-én az általa nemesített Cserszegi Fűszeres és a Nemes Olaszrizling szőlőfajtáiról bélyeg jelent meg. A cserszegi fűszeres napjainkra a harmadik legelterjedtebb magyar szőlőfajtává vált.

A hetvenes évek közepén Dala József és Káldos Gyula meghívását elfogadva jutott el a Ság hegyre. Korábban érő szőlőfajták telepítését javasolta: a személyes kapcsolat mellett a Kertészet és Szőlészet 1975. évi 24. számában tudományos szakcikket publikált „Szőlő a Ság hegyen” címmel. 1994-ben fiával, dr. Bakonyi Lászlóval együtt lelkesen támogatta a Ság hegyi fajtakísérleti telep létrehozását, melyben nyolc, általa keresztezéses nemesítéssel előállított új szőlőfajta kísérletbe állítását segítette elő azáltal, hogy e fajták oltványait Fehér Tamás szőlősgazda rendelkezésére bocsátotta. A kísérleti szőlők fejlődését nagy figyelemmel kísérte és ellátta termelőket hasznos gyakorlati tanácsokkal. 1997-től kezdve 12 éven át tartott érés előtti fajtabemutatókra mindig eljött és határtalan lelkesedéssel beszélt az új fajtákról 60-80 főt is elérő érdeklődőknek. Boldog volt, hogy hogy 2001 decemberében a 80. születésnapja alkalmával rendezett országos borversenyen egy Ság hegyen termett szőlőből készült cserszegi fűszeres bor kapta a legmagasabb pontszámot, s nyerte el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa különdíját.

Díjaiból és kitüntetéseiből: Miniszteri Dicséret (1960), Munka Érdemrend bronz fokozata (1972, 1982), Rácz Sándor Emlékplakett (1976), Kocsis Pál Emlékplakett (1984), Mathiász János Emlékplakett (1984, 1988), Keszthely Város Díszpolgára (1994), Magyar Gyula Nemesítő Nagydíj (1994, 1995), TIT Aranykoszorús jelvény (1996), Fleischmann Rudolf-díj (1996, 1997), Csopak Községért Érdemérem, (1999), Zala Megye Alkotó Díja (2000). Több mint félszáz tudományos- és népszerűsítő cikke, valamint értekezése jelent meg kertészeti és szőlészeti szakfolyóiratokban. Süttői mészkőből készült mellszobra, Orr Lajos szobrászművész alkotása 2012 óta Keszthelyen látható.

A keszthelyi Szent Miklós-temetőben nyugszik. Gyászszertartására zászlóik alatt vonultak fel 13 hazai és határon túli borlovagrend tagjai, hogy eleget téve végakaratának három legkedvesebb szőlőfajtájából, a Cserszegi fűszeresből, a Nektárból és Pátriából készített és házasított borral meglocsolják koporsóját.

Művei:

Olasz rizling szőlőfajta klónszelektálása és klónjainak értékelése. Keszthely, 1968. 43 p.
A korszerű szőlőtermesztés alapjai. (Társszerző.) Bp., 1975. 329, XXIV p.
A szőlőalany nemesítés és eredményei hazánkban. (Társszerző). In: Kertgazdaság, 2006. 3. sz. pp. 25-32.

Irodalom:

Kiss Veronika: Fajtabemutató a Ság hegyen. IN: VN, 1998. 229. sz. (szeptember 30.) p. 12.
Bakonyi Károly szőlőnemesítő élete és munkássága. Keszthely, 1999. 59 p. (Georgikon Kiskönyvtár 9.)

Dala József: Dr. Bakonyi Károly ünnepei. In: ÚK, 2001. 26. sz. (július 5.) p. 5. 
Fehér Tamás: Dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítőre emlékezünk. In: ÚK, 2010. 13. sz. (július 2.) p. 6.
Bozzai Zsófia: Akinek a cserszegi fűszerest köszönhetjük : Dr. Bakonyi Károly. In: Bor és Piac, 2010. 3-4. sz. pp. 8-11.

F. T.

Ács Mihály

ÁCS MIHÁLY
(Kemenesszentmárton, 1672. február 28. - Kassa, 1710. április 28.)

ev. lelkész, teológus

A győri rektoriából vallása miatt elűzött apa, id. Ács Mihály evangélikus lelkész családjával valószínűleg a kis kemenesaljai faluban húzta meg magát bujdosása idején. [A névazonosság miatt a szakirodalom gyakran összekeveri a két Ács Mihály személyét]. A fiú Győrött tanult, s itteni tanulmányait 1695-ben elvégezve, a magasabb tudományok megszerzése érdekében külföldre ment. Strassburgba iratkozott be 1699-ben, majd Wittenbergben folytatta tanulmányait 1700 júniusától. Fél év elteltével Tübingenbe megy és ott tölt el egy évet. Itt tamulótársa az a Czvittinger Dávid, aki a magyar irodalomtörténet-írás megalapítója lett. Ezt követően 1702-ben újra Strassburgban hallgatta a tudományokat. Amikor peregrinációjából hazatért - akárcsak apja -, Győrött lett az evangélikus latiniskola rektora majd ugyanitt a gyülekezet másodlelkésze 1703-ban. Vélhetően az is közrejátszott győri állomáshelyének választásában, hogy az ottani evangélikus gyülekezetnek nagyobb összeggel tartozott, melyet tanulmányainak folytatásához kölcsön kapott azzal a feltétellel, hogy majd ledolgozza.

Több forrás bizonyítja, hogy 1703 nyarától 1704 tavaszáig szülőfalujában működött. Ezután Vadosfára távozott, ahol megnősült. 1705 tavaszán II. Rákóczi Ferenc udvarában az evangélikusok udvari káplánja lett. Rozsnyón diakónus 1707 tavaszától, de már 1708 őszén Bártfán rektori állásban működött 1709-ben. Újjászervezte a gimnázium irányítását és kinyomtatta a bártfai iskola tantervét. A helyi nyomda révén élénk irodalmi és kiadói tevékenységet fejtett ki. Vallásos műveiben korának pietista felfogása érvényesült. Rövidesen, 1710 tavaszán Kassára hívták rendes lelkésznek, de a pestis következtében 1710 elején elhunyt.

Irodalom:

Sólyom Jenő: A két Ács Mihály életrajzához. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 1963. 1. sz. pp. 55-58.
Jakus Lajos: Két 17. századi prédikátor : a Vas megyei születésű idősb és ifjabb Ács Mihály. In: vasi Szemle, 1990. 2. sz. pp. 225-245.
Kriedemann, Theresa: Ifjabb Ács Mihály Bártfán. In: Magyar Könyvszemle, 1993. 3. sz. pp. 333-337.
Csepregi Zoltán: A magyar pietizmus 1700-1756. Bp. 2000. 320 p.

N. L.

Varga László Csaba

VARGA LÁSZLÓ CSABA
(Celldömölk, 1957. július 3. - Celldömölk, 2007. június 7.)

gépészmérnök, Celldömölk alpolgármestere (1990/94)

A Savaria Szakközépiskolában érettségizett Szombathelyen, majd Miskolcon a Nehézipari Egyetemen tanult tovább. Gépészmérnöki diplomájának kézhezvételét követően a Tatabányai Szénbányáknál helyezkedett el. 1983 októberében a celldömölki gázprogram indulásakor tért vissza Kemenesaljára és az ÉGÁZ munkatársa lett. A kirendeltség vezetőjeként koordinálta és szívügyének tekintette Celldömölk és Jánosháza gázművesítésének fejlesztését. 1987-ben kötött házasságot Kovács Marietta gimnáziumi testnevelő tanárral és három gyermekük (Csaba, Réka és Marietta) született. A rendszerváltást követő első önkormányzati választáson független jelöltként a legmagasabb, 62.67%-os támogatottsággal lett a celldömölki helyhatóság tagja. A testület megválasztotta alpolgármesternek és egyúttal Alsóság részönkormányzat-vezetői feladatait is ellátta.

Személyesen is sokat tett a Sághegy lábánál fekvő városrész érdekében és büszke volt az elért eredményekre. A ciklus során épült meg a tornacsarnok, átadták az iskola konyháját és a ravatalozó épületét és elkészült a II. világháború áldozatainak emlékműve. Szívügyének tekintette a hegyen a Bányász Emlékmű felállítását és fontos érdemeket szerzett a geológiai tanösvény megvalósításában. Ebben az időszakban indult el az Alsósági Tavaszi Napok máig tartó rendezvény-sorozata. Közreműködött az olaszországi Pagnaccoval való testvérvárosi kapcsolat kialakításában.

1993-tól négy évig egyéni vállalkozóként működött: 1995-ben újraindította a felesége révén családi vállalkozásnak számító egykori Csoma Sütödét, majd megvásárolta a Jánosházi Sütőipari Kft.-t. A pékség fénykorában celldömölki, jánosházi és sárvári üzemekben is készült a Nyugat-Dunántúlon márkanévvé emelkedett „jánosházi kenyér”. Filozófiája szerint a hagyományos technológiájú, adalékmentes és minőségi alapanyagokat felhasználó gyártási folyamat jelentette a siker kulcsát. Tevékenységének elismeréseként a Vállalkozók Országos Szövetsége a „2006. év vállalkozója” elismerésben részesítette.

Az 1990-es években a Kemenesaljai Ipartestület elnöki feladatait is lelkiismeretesen végezte. 1997-től haláláig a Celldömölk határában épült stratégiai olajtárolót működtető IPR Rt. munkatársa volt. Fiatalon, korunk gyógyíthatatlan betegségében hunyt el.

Irodalom:

Burkon László: Bemutatjuk Celldömölk új vezetőit – Varga László Csaba alpolgármester. In: ÚK, 1990. 12. (november) p. 3.
Rozmán László: A 2006. év vállalkozója – Varga László Csaba. In. ÚK, 2007. 1. sz. (január 12.) p. 10.
Uő.: Varga László Csabára emlékezünk. In: ÚK, 2007. 13. (június 29.) p. 5.

N. T.

Szomraky Zoltán

Szomraky Zoltán
(Szombathely, 1889 - Celldömölk, 1938. január 18.)

sebész

Névváltozat: Szumrák Zoltán

1913-ban a szombathelyi Fehér Kereszt Egyesület gyermekkórházában dolgozott. Az I. világháború alatt sorhajóorvos volt. Sebészi szakképesítését a debreceni egyetemen szerezte. A világégést követően Vasmegye és Szombathely Város Közkórházában 4 esztendeig alorvosként praktizált. 1923-ban került Celldömölkre, ahol haláláig igazgató-főorvosként dolgozott.

Valóságos virtuóza volt az ún. kis sebészetnek és a baleseti sebészetnek, de műtéti repertoárja elsősorban a féregnyúlvány eltávolításra és a sérvműtétekre korlátozódott.

Egészségügyi menedzserként is jól működött, hiszen a harmincas évek gazdasági válsága ellenére anyagilag és szakmailag is stabilizálta az intézményt, majd fejlődési pályára állította. Az intézet 1930-ban 12000 pengő értékű röntgen készüléket kapott és a harmincas évek közepén évi átlagban 400-500 műtétet is végeztek. A kórház kertjében 1935 folyamán új pavilont húztak fel, amelyben hullakamra, fertőtlenítő helyiség, elmebeteg-megfigyelő és kötszerraktár is kialakításra került. Az ennek révén felszabadult részbe → Maráczi Jenő alorvos belosztálya került elhelyezésre, ahol már rövidhullám, kvarc és EKG is szolgálta a gyógyítást. A laboratóriumban évente 1200 röntgen, 1500 laboratóriumi vizsgálat, 500 quarz és 270 rövidhullám kezelés történt. A sebészet átalakítása során új mozaikpadlót fektettek le, a villanyvezetékeket a falba süllyesztették és a régi röntgen helyén szülőszobát alakítottak ki. Agilis kórházépítő tevékenységének és sikeres sebészi munkásságának is köszönhető, hogy 1935-ben választott tagja lett a celldömölkii képviselő-testületnek.

Végakaratának megfelelően Maráczi Jenő a szívét kioperálta és a kórház számára szent ereklyeként megőrizte. Az ezt őrző urna feliratát is ő fogalmazta meg búcsúbeszédében: ez a szív „mindig ezért a házért dobogott” - „Pro hac domo palpi tabat”. Celldömölkön egy kórház közelében fekvő utca elnevezése is őrzi emlékét.

Irodalom:

Széll Kálmán: Celldömölk és környéke egészségügyének története. Kézirat. Szombathely. 1987. 226 lev.
Az egészségügy története. Celldömölk, 1996. 170 p.

N. T.

Szabó Lajos

SZABÓ LAJOS
(Ukk, 1929. augusztus 27. - Celldömölk, 1999. május 2.)

belgyógyász

Szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányai után a sümegi 8 osztályos gimnáziumban tanult tovább, ahol 1949-ben érettségizett. A budapesti orvostudományi egyetem elvégzése után 1955. szeptember 16-án kezdte szakmai pályafutását a celldömölki kórházban. 1959. október 25-én szerzett belgyógyász szakorvosi képesítést. 1960. február 21-én kötött házasságot Kristóf Margit gyógyszerésszel, aki hű társa és biztos támasza volt élete során. 1964 októberében nyert belgyógyász főorvosi kinevezést a nagyközség rendelőintézetében. Szakmáját magas szinten művelő és szerető, példamutatóan kollegiális orvos volt. Munkatársai és betegei a gyógyító szakember tudása mellett mindig érezhették a karizmatikus, hívő ember erejét is. Közel négy és fél évtizedes szolgálat után 1989. december 1-jén vonult nyugdíjba. Utolsó kórházi ügyelete során imádsággal adott hálát a Mindenhatónak, hogy felelősséggel járó ügyeleteiben megsegítette.

Ezt követően sem szakadt el a gyógyító intézményektől és gyakran meglátogatta egykori kollégáit. A rendszerváltást követően 1990-től 1994-ig a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben vett részt a celldömölki önkormányzat munkájában. Az egészségügyi és szociális bizottság elnökeként is igyekezett szakmai tapasztalatait és emberi értékeit ezen az új terepen is a közösség javára kamatoztatni. A ciklus során valamennyi tiszteletdíját a celldömölki kórház támogatására létrehozott alapítvány számára ajánlotta fel.

1998 júliusában olyan betegség érte el, amely után a külvilág elveszett számára. Hosszú hónapokig a lét és nemlét határán időzve a lélek csatornáin keresztül bizonyára érezte házastársának és rokonainak reménykedését, valamint az érte aggódók fohászait...

Irodalom:
In memoriam dr. Szabó Lajos. [Dr. Marek József gyászbeszéde]. In: ÚK, 1999. 10. sz. (május 20.) p. 3.

N. T.

Maráczi Jenő

MARÁCZI JENŐ
(Miske, 1901. szeptember 29. - Celldömölk, 1948. november 8.)

belgyógyász

Régi kemenesaljai kisbirtokos családban született. Az elemi népiskola 1-5. osztályát szülőfalujában, a gimnázium 8 osztályát pedig a felsőlövői Evangélikus Főgimnáziumban végezte. Az utolsó magyar évfolyam tagjaként 1921-ben érettségizett. Orvosegyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, Debrecenben folytatta, végül Budapesten fejezte be. Közben 1924 szeptember 1-től 1927. október 4-ig tanulmányai folytatása mellett a II. sz. Kórbonctani és Kórszövettani Intézetben gyakornokoskodott. Az egyetemen olyan kitűnő és híres tanárai voltak, mint pl. dr. Lenhossék Mihály és dr. Krompecher Ödön. 1928. január 13-án avatták orvosdoktorrá. Közép és felsőfokú tanulmányai alatt szülei szegény helyzete miatt lakásért és ellátásért gyermekeket tanított.

1928. február 1-jén állt a celldömölki kórház szolgálatába, mint helyettesítő segédorvos. A →Szumrák (Szomraky) Zoltán vezette kórház az igazgató-főorvoson kívül mindössze egy, „nem véglegesített”, 2-2 esztendőnként újra kinevezett segédorvost tudott alkalmazni. A szabályzat szerint köteles volt a kórházban lakni. Feladatai közé tartozott egyebek mellett, hogy a kórházban fekvő betegeket vasár- és ünnepnapokon is a reggeli és a délutáni órákban meglátogassa, a műtéteknél asszisztáljon, a szüléseknél és abortuszoknál jelen legyen. Vezette a kórlapokat, végezte az összes laboratóriumi és röntgenvizsgálatokat, a boncolásokat és mindezek adminisztrációját. Egy idő után bensőséges kapcsolat alakult ki a segédorvos és a főorvos között.

1933. február 15-től kétévi fizetés nélküli tanulmányi szabadságot kapott a vármegye alispánjától, hogy szakmailag továbbképezhesse magát. Másfél esztendőt töltött el díjtalan gyakornokként a budapesti II. sz. belklinikán, közben egy hónapig a budakeszi tüdőszanatóriumban tüdőgyógyászati továbbképzésben is részesült, majd báró dr. Kétly László egyetemi tanár ajánlásával fél esztendőn át Berlinben Gustav von Bergmann professzor belklinikáján gyakornokoskodott.

Új ismeretekkel felvértezve, kitűnő ajánlólevelekkel és számos szakkönyvvel tért vissza 1935 februárjában Celldömölkre továbbra is nem véglegesített segédorvosnak. Élete nagy álmához, a belgyógyászati osztály felállításához egyre közelebb érezte magát. Főnöke, akit egyre elhatalmasodó betegsége miatt többször is helyettesítenie kellett, mindenben mellette állt és támogatta. Barátai kapcsolata és összeköttetései révén sikerült kiutaltatnia a belügyminisztériumtól a kórház számára egy nagyobb pénzösszeget. Tevékenységének elismeréseként 1935 szeptemberében tiszteletbeli főorvosi címmel ruházták fel. Bár a belgyógyászati osztály a gyakorlatban már 1935 őszétől működött, a hivatalos engedélyeztetés csak hosszas huzavona után történt meg és Maráczi Jenőt 1937. március 27-én nevezték ki az osztály élére végleges osztályvezető alorvossá. Közben 1935 decemberétől rábízták a celldömölki tüdőgondozó intézet vezetését is: a gondozási munkát gyökeresen átszervezte és a tuberkulózist látványosan visszaszorította.

1938 januárjában elhunyt dr. Szomraky Zoltán. Utóda, dr. Jósa László a kiírt pályázat alapján Maráczi Jenőt nevezte ki belgyógyász főorvossá 1939. június 3-án.

Színvonalas tevékenysége Kemenesalja elismert és megbecsült orvosává vált. Elegáns és igényesen berendezett lakást bérelt és magánrendelőt is nyitott. A Sághegyen létrehozott gazdasága a hegy szőlő- és borkultúrájának élvonalához tartozott. Tudományos dolgozatai jelentek meg szakfolyóiratokban és ő lett a csendőrség és az Állami Méntelep orvosa, majd a GySEV pályaorvosa és a MÁV-betegek belgyógyász szakorvosa is. 1943. január 3-án vette feleségül Tasch Edit soproni tanítónőt, akivel egy tragikus vasúti baleset kapcsán ismerkedett meg. Házasságukból három leány született.

1944 decemberében kinevezték a celldömölki kórház élére, amit – munkájának elismeréseként – 1945 nyarán az új hatalom is megerősített. Személyes áldozatvállalásával és éjt nappallá tevő munkával emberek és betegek százait mentette az ellátási hiányoktól, ukrán inváziótól és tífuszjárványtól szenvedő kórházban, amely egy ideig a celldömölki hadifogoly kórház munkáját is segítette. A nehéz időszak közepette is kereste a fejlesztés lehetőségeit. Terveket készített a kórház harmadik osztályaként a szülészet-nőgyógyászat illetve negyedikként az ideg- és elmeosztály létrehozására. Ez utóbbi céljára az intapusztai kastély épületét tartotta alkalmasnak, amely ápolási bevételeivel és gazdasági tevékenységével a kórház gazdasági alapját is megteremthetné. Ezzel egy olyan korszerű modell működési elveit dolgozta ki, amely napjainkban is meghatározó a Kemenesaljai Egyesített Kórház tevékenységében.

Fiatalon, 47 éves korában távozott az élők sorából: az 1959-ben elhunyt hitvese földi maradványait is őrző családi sírbolt márványtábláján az alábbi felirat szerepel: „Laborantes sunt extincti” - „A munka volt az életük”.

Művei:

A világrahozott szívbajok kórjelzési lehetőségei. Bp. 1935. 5 p.
Van-e szükség gyógysavóra a járványos agy- és gerincvelőburok-gyulladás kezelésében?. Bp. 1941. 8 p.

Irodalom:

Fehér Tamás: A celldömölki hadifogolykórház története. 1-4. rész. In: VN, 1989. 306-308. (december 28-30.) pp. 2-3.; 1990. 1. sz. (január 2.) pp. 2-3.
Fehér Tamás: A munka volt az élete. Ötven éve halt meg dr. Maráczi Jenő. 1-2. rész. In: ÚK, 1998. 21. sz. (november 5.) p. 11.; 22. sz. (november 19.) p. 11.

F. T.

Kustos Lajos

KUSTOS LAJOS
(Kemenesmagasi, 1929. március 14. - Zalaegerszeg, 2009. november 24.)

Zalaegerszeg tanácselnöke (1965-1990)

Édesapja Kustos György ipari dolgozó, édesanyja Szényi Jolán kiskereskedő volt. Alapiskoláit szülőfalujában illetve 1940 és 1944 között a celldömölki Polgári Fiúiskolában végezte. 1948-ban a Pápai Református Kollégiumban érettségizett. 1949-től a Zala Megyei Állami Építőipari Vállalat főelőadója volt, majd 1952-től a Zalaegerszegi Ruhagyárban dolgozott, 1956-tól közel egy évtizeden át számviteli osztályvezetőjeként. Fiatalon, 36 évesen lett a zalai megyeszékhely tanácselnöke és negyedszázadon keresztül töltötte be ezt a tisztséget. 1979-ben az Államigazgatási Főiskola állam-vezetéstan szakán szerzett felsőfokú diplomát és 1982-ben ugyanitt doktorált. Első felesége Kiss Piroska volt, akivel 1949-ben kötött házasságot és három gyermeket: Lajost (1950), Katalint (1951) és Lászlót (1953) neveltek fel. Nejének halála után 1986-ban házasodott újra Simonffy Zsuzsanna pedagógussal.

Kiemelkedő szerepet játszott Zalaegerszeg egészségügyi, kulturális, oktatási és szociális intézményrendszerének létrehozásában, az ipartelepítéshez szükséges ösztönző környezet megteremtésében. Az 1960-as és 70-es években lebonyolított városközpont rehabilitáció meghatározta a város arculatának kialakítását. Abban, hogy tízezres nagyságrendből hatvanezres várossá nőtte ki magát, de megmaradt élhető településnek Kustos Lajosnak elévülhetetlen érdemei voltak. A város falain kívüli tekintélyét bizonyítja, hogy 1980 és 1990 között a Hazafias Népfront Országos Tanácsa Településpolitikai Bizottságának illetve 1988-ban a Minisztertanács Tanácsi Kollégiumának tagjaként tevékenykedett. Nyugdíjba vonulása után is évekig aktívan részt vett a város közéletében, egyesületek és alapítványok munkáját segítve. Városépítő tevékenységének elismeréseként számos kitüntetésben részesült: Hild József Emlékérem (1975), Pro Urbe Zalaegerszeg Díj (1985), Zala Megyei Díszpolgára (2000).

Művei:

Zalaegerszeg fejlődése 1945-1960 között. In: Fejezetek Zalaegerszeg történetéből. Zalaegerszeg, 1970. pp. 111-118.
Zalaegerszeg közlekedési helyzete és közlekedés-fejlesztési terv. In: Városi Közlekedés. 1975. 6. sz. pp. 464-470.

Irodalom:

Halassy Gábor: A megye díszpolgára : Kustos Lajos. In: Zala Megyei Vasárnap, 2001. 4. sz. (január 28.) p. 1.

N. T.

Hollán Sándor

HOLLÁN SÁNDOR
(Kiscell, 1846. március 15. - Budapest, 1919. április 23.)

államtitkár, a vörösterror áldozata

Édesapja Hollán Adolf orvos, édesanyja Pingitzer Jozefa, testvére Hollán Viktor országgyűlési képviselő. 1868-ban lépett a közmunka és közlekedésügyi minisztérium szolgálatába. Szalay Rózával 1872. augusztus 12-én kötött házasságot Budapesten. A következő esztendőben született fiuk, ifjabb Hollán Sándor. 1887. március 26-án a Postatakarékpénztár igazgatójává nevezték ki, 1890-ben lett miniszteri tanácsos. 1907-ben vonult nyugdíjba államtitkárként. A Magyar Királyi Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság 1911. június 28-án tartott rendes évi közgyűlésén igazgatósági tagjává választotta.

A Tanácsköztársaság idején a vörösterror egyik első áldozata lett. Cserny József sötétedés után indította Budapesten a letartóztatásokat végző teherautós terrorosztagokat. Egy-egy különítmény összetétele: egy Cserny-féle leninfiú, egy politikai nyomozó, négy vörösőr, valamint a teherautó vezetője. Eligazításkor 6-8 nevet és címet tartalmazó papírt adott át minden csoportbizalminak Cserny. Ilyen bizalmasa volt Lázár Andor Endre is, aki a legelszántabb különítményesek közé tartozott. Mellé Sáska Jakabot rendelték politikai nyomozónak. Budára mentek a hideg széltől, esőtől zord estében. Lázár Andor Endre eleve harciasán viselkedett, s attól, hogy a névsorban szereplő első három személyt nem találták, egyre fenyegetőbbé vált. A Pauler utca következett, ahol a két Hollán Sándor, apa és fia lakott. Előbbi a belügyi nyugalmazott államtitkára volt, - utóbbi szintén belügyi államtitkár volt a Károlyi-forradalomig. Rá különösen haragudott Lázár:

„Ennek most befűtök. Amikor behívtak katonának, elutasította a felmentési kérelmemet“ - mondta a többieknek. Mindkettőt letartóztatták és feldobálták őket a teherautóra. Hason kellett feküdniük a vizes platón, hogy a vörösök kényelmesebben vigyázhassanak rájuk. Budáról visszatérőben a Lánchíd budai hídfője előtt Lázár Andor Endre ráparancsolt Berdon Rudolf gépkocsivezetőre, hogy álljon meg. Leszállította a teherautóról a két Hollánt. Maga mellé rendelte Sáska Jakab detektívet, miközben Mészáros Sándor szólítás nélkül is mellette termett. Lázár Andor Endre utasította a sofőrt, hogy menjen tovább és a pesti hídfőnél várakozzon. Majd megparancsolta szótlan foglyainak, hogy haladjanak előtte le a Duna-partra s odalent álljanak a mederszéli partfal peremére. De nem juthattak le, mert eltorlaszolta a rakpartra vezető lépcsőt a rengeteg deszka, léc és gerenda, amit már a május elsejei dekorációhoz halmoztak fel. Emiatt Lázár visszafordította apát és fiút, kényszerítve őket, hogy haladjanak az első pillérig s ott álljanak meg, szorosan a vaskorlát mellett, arccal a Duna felé. Közölte velük, hogy elérkezett kivégzésük pillanata. Mindez az Erzsébet híd felőli oldalon történt. Idős Hollán Sándor jobbról állt, mögötte pisztollyal Mészáros Sándor. Ifjú Hollán Sándor tarkójánál Lázár Andor Endre tartotta csőre töltött Steyer forgópisztolyát. A tarkólövéstől azonnal meghalt mindkét áldozat. Lerogyó testük hátra hanyatlott és a gyalogjáró aszfaltjára vágódott. Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor korlátra emelte és a Dunába lökte a tetemeket.

1920-ban emléktáblával tisztelegtek előttük, amit azonban 1946-ban felszámoltak. A Hollán család kezdeményezésére 2009. március 21-én felavatott táblát pár hónappal később ismeretlenek vörös festékkel összemázolták, majd kalapáccsal összetörték. 2011. április 22-én, kivégzésük évfordulóján harmadszor is felállították a Lánchídon budai, déli pillérénél az eredetivel megegyező emléktáblájukat. Werner Gábor alkotását Hollán Sándor dédunokája, Pauline Hollan is megkoszorúzta.

Irodalom:

Váry Albert: A vörös uralom áldozatai Magyarországon. Reprint kiad. Szeged – Bp., 1993. pp. 16-17.

A lánchídi Hollán-emléktábla újraavatása, 2011. április 22.YouTube: https://www.youtube.com/watch?v=iReoev5C3mI  

 Idős és ifjú Hollán Sándor meggyilkolása. Internet: http://www.valtozast.hu/web/index.php?option=com_content&task=view&id=250&Itemid=36 [Letöltés ideje: 2014. november 26.]

N. T.

Győrffy László

Győrffy László
(Boba, 1943. június 27. – Szombathely, 2009. november 16.)

agrármérnök, országgyűlési képviselő, tsz-elnök

Paraszt családban született és már ifjúkorában kitűnt határozott jellemével. A felnőtt kor küszöbét átlépve a celldömölki Béke Tsz főállattenyésztője lett. Ezután az egyházashetyei Berzsenyi Tsz-ben dolgozott. 1972-ben Keszthelyen szerzett agrármérnöki diplomát. Ennek birtokában a celldömölki Sághegyalja Szövetkezet főagronómusa lett. 1976-ban kérték fel az ostffyasszonyfai Petőfi Tsz elnökének. Irányítása alatt az átgondolt és dinamikus fejlesztések eredményeként másfél évtized alatt a szövetkezet a megye legjobb gazdaságává vált. Az offai szövetkezet 1986-ban elnyerte a Termelési Nagydíjat. A szakmai sikerek mellett tevékenységének társadalmi elismerését jelentette, hogy 1985. június 8-án az első többes jelölésű parlamenti választáson a szintén agrárszakember Karáth Rezsővel szemben elnyerte a mandátumot. Vas megye 10 képviselője közül a második legnagyobb győzelmet aratta 60,2%-os szavazati aránnyal. Büszke volt rá, hogy Kemenesalja képviseletében Gosztonyi János utóda lehetett a T. Házban. 1985-től 1990-ig a rendszerváltó országgyűlés tagjaként egyik kezdeményezője volt a parlament agrártagozata létrehozásának. Erre az időszakra esett a Vas Megyei Mezőgazdasági Kamara elnökévé történt megválasztása. 1994-ben fő szervezője volt a köztestületté alakult Vas Megyei Agrárkamarának, amelynek 2000-ig ügyvezető alelnöki tisztségét is ellátta. 1996-ban hozta létre a VAS-ÉSZ Beszerző és Értékesítő Szövetkezetet, amelynek nyugdíjazása után is elnöke maradt.

Munkája elismeréseként a „Szövetkezetek Kiváló Dolgozója” címet (1980), a Munka Érdemrend ezüst fokozatát (1985), valamint a Vas Megye Gazdaságáért Díjat (1998) kapta meg.

48 éven át szolgálta Vas megye agrárgazdaságát különböző színtereken, de ugyanazzal a szakmai hitelességgel és mindenütt innovatív lelkesedéssel.

Irodalom:

Sorsdöntő öt év előtt ál a mezőgazdaság. Interjú Győrffy Lászlóval, a Vas Megyei Agrárkamara ügyvezetőjével. In: VN, 1998. március 5. p. 8.
In memoriam. In: VN, 2009. november 24. p. 4.

N. T.

Dénes Lajos Szilveszter

DÉNES LAJOS SZILVESZTER
(Celldömölk, 1924. május 11. - Celldömölk, 2013. június 8.)

festőművész, pedagógus

Alapiskoláit szülőhelyén végezte, majd a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban maturált. A középiskolában Radnai Rezső rajztanár már felfigyelt a tehetségére. Nagy hatással volt rá nagybátyja, Rács Reich Imre festőművész munkássága is. 1939-től a pápai Ref. Kollégium felső-kereskedelmi iskolájában képezte magát tovább. Az intézményben A. Tóth Sándor festőművész nem csupán rajztanára volt, hanem egyben mesterévé is vált. Itt kötött barátságot Móritz Sándor festőművésszel és Nagy László költővel is. Tanulmányai után 1943-tól a celldömölki és a herényi malomban dolgozott, majd 1944-től kinevezték Enyingen állampénztári tisztviselőnek. 1946-ban került vissza Kemenesalja fővárosába, ahol a helyi adócsoport pénzügyi előadójaként alkalmazták. 1947-ben kötött házasságából egy fiú és egy leány született.

1963-ban előbb tanítói diplomát, majd 1965-ban Pécsett rajztanári oklevelet szerzett. Mesterei Horváth János és Kelle Sándor voltak. A Képzőművészeti Főiskola egy éves tanfolyamát is elvégezte. Rövid ideig művelődési-otthon vezető volt, majd a celldömölki Eötvös Loránd Általános Iskola rajztanára és két évtizeden át Vas megyei rajz szakfelügyelő lett. Az utóbbi minőségében színvonalas alkotó táborok és művésztelepek sokaságát szervezte. A művészetek teljessége iránti fogékonysága és tehetsége jegyében a celldömölki zeneiskolában hegedűt tanított. Nagy István kérésére indította el és 1960-tól 36 éven át vezette a művelődési központ képzőművész szakkörét. A műhelymunka sikerességét bizonyítja, hogy a szakkör tagjaiból közel félszázan választották a képzőművészetet hivatásukként. Jó néhány tanéven át tanított rajzot az ipari iskolában és a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban is.

Több ízben szerepelt országos pedagógus kiállításon (1982, 1986). Bemutatta alkotásait az ausztriai Güssingben [Németújvár] (1986) is. Közös és egyéni kiállítások sokaságán (Csepel, Pápa, Pécs, Székesfehérvár, Szombathely, Zirc) mutathatta be gazdag tematikájú művészetét az érdeklődőknek. Leginkább az akvarell technikát alkalmazta: képeiről süt a táj szeretete, emberábrázolásait pedig áthatja a karakterkeresés igényessége. Nemzedékek szeretett Szilvi bácsija Kemenesalja és Celldömölk művész-tanáraival számos emlékezetes kiállítást szervezett szülővárosában is. Első önálló tárlatára 1993 novemberében került sor az Ádám Jenő Zeneiskolában.

Irodalom:

Káldos Gyula: Dénes L. Szilveszter műhelye. In: ÚK, 1990. 13. sz. (december) p. 6.
Rozmán László: Művészportré Dénes Lajos Szilveszter első önálló celldömölki tárlata nyomán. In: ÚK, 1993. 13. sz. (december ) p. 4.
Molnár Gábor: Dénes Lajos Szilveszter (1924-2013). In: ÚK, 2013. 12. sz. (augusztus 30.) p. 14.

N. T.

Dala József

DALA JÓZSEF
(Köcsk, 1930. november 9. – Celldömölk, 2001. július 30.)

helytörténész, Celldömölk tanácselnöke (1979/80)

Az elemi iskolát szülőfalujában, a polgárit Celldömölkön végezte. Közigazgatási munkásságát Jánosházán kezdte, ahol a Nagyközségi Tanács elnökhelyettese volt. Innen került Celldömölkre a Járási Tanácsra, ahol elnökhelyettesként tevékenykedett, majd a Járási Hivatal elnöke lett az 1970-es évtizedben. A megyei vezetés akarata ellenére Szekér Gyula miniszterelnök-helyettes és Gosztonyi János országgyűlési képviselő hatékony támogatásának köszönhetően nagy szerepet vállalt Celldömölk városi rangra emelésében. 1979-ben Celldömölk várossá avatását követően ő lett a megalakult új Városi Tanács első elnöke. 1980 decemberében került Szombathelyre, ahol a Vas Megyei Tanács V.B. Művelődésügyi Osztályának közművelődési csoportvezetője lett. Innen vonult nyugállományba 1988-ban.

Közigazgatási munkássága során is mindig a kultúra, a közművelődés ügyeivel foglalkozott szívesen. Helytörténeti, néprajzi kutatással és gyűjtemény kialakítással szolgálta Kemenesalja és Celldömölk kulturális életét. Fontos szerepet vállalt Gonda Györggyel abban, hogy 1972-ben felépült a Kemenesaljai Művelődési Központ épülete. Elévülhetetlen érdemei voltak a Sághegy 1975-ös tájvédelmi körzetté nyilvánításában és a Sághegyi Múzeum, valamint a tanösvény létrejöttében. Jellemző értékrendjére, hogy egy más orientációjú korban is fontosnak tartotta a Trianoni Emlékkereszt megóvását. A Kemenesaljához kapcsolódó művek kiadását mecénásként is segítette a járási hivatal elnökeként, szervezte és koordinálta a helytörténeti vonatkozású írások megjelentetését.

Kiterjedt levelezést folytatott kora jeles íróival és költőivel. (pl. Ágh István, Bertha Bulcsú, Gyurkovics Tibor, Kósa Csaba, Weöres Sándor). Ez a levelezés is jelentős irodalmi értékkel bír. Alkotó módon tárolta magában a megszerzett információkat és amikor úgy érezte, hogy közlésre érett, akkor tanulmány, cikk, kiadvány, tudományos ülés és kiállítás keretei között a nyilvánosság elé tárta. Fontosnak tartotta a tájegység irodalomtörténeti emlékhelyeinek ápolását és bővítését. 1973-ban Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából emlékünnepséget szervezett Ostffyasszonyfán, amelynek keretében emlékszobát és szobrot is avattak a költő tiszteletére.

Köztéri szobrok, emlékházak, emléktáblák őrzik sokrétű tevékenységének emlékét. Honismereti és gyűjtőmunkája példamutató, jelentős mértékben gyarapította Celldömölk és Kemenesalja kultúráját. Ösztönzésére készült el valamennyi kemenesaljai község országos visszhangot keltő krónikája a hetvenes évek elején illetve 1966-ban elindult a Kemenesaljai Napok negyedszázadon át közönséget vonzó rendezvénysorozata. Szívügyének tekintette a helyi sajtó újraindítását és több mint egy évtizeden át lelkesen vett részt az „Új Kemenesalja” szerkesztőbizottságának munkájában. Olyan gazdag, ezres nagyságrendű publicisztikai örökséget hagyományozott az utókorra, amelynek csupán számbavétele sem egyszerű feladat.

Utolsó éveiben szülőfalujában, Köcskön vállalt oroszlánrészt a falumúzeum létrehozásában. Nem véletlenül nevezték a „Kemenesalja mindenesé”-nek és a „Sághegy polihisztorá”-nak. Szimbolikus jelentőségű, hogy utolsó munkájaként fél évi előkészítést követően magángyűjteményéből nyílt egy páratlanul gazdag kiállítás az ezerarcú Sághegyről.

Értékes gyűjteményének egy részét Csöngére, a kezdeményezésére létrejött Weöres Sándor Emlékháznak, más részét a celldömölki önkormányzatnak adta át családja.

1999-ben Celldömölk Városért Érdemérem kitüntetést kapott. Tisztelői emlékére a Sághegyen a Dala-pince szomszédságában haranglábat és emlékharangot állítottak. Születésének 72. évfordulóján, 2002 novemberében barátai emlékülésen idézték fel életútját és tevékenységét. 2009-ben, a várossá avatás 30. évfordulóján Celldömölk posztumusz díszpolgári címben részesítette.

Műveiből:

"Az utolsó menetben" Berzsenyi Lénárd ezredes, a 48-as szabadságharc kiváló katonája. In: VSz, 1974. 1. sz. pp. 111-118.
Közművelődés - a nagyközségi tanácselnökök fórumán. In: Állam és igazgatás, 1976. 11. sz. pp. 1007-1015.
A honismereti mozgalom gazdag évei. In: VHHK, 1980. 2. sz. pp. 33-38.
A közigazgatás főbb területi változásai a Kemenesalján Celldömölk várossá válásáig : különös tekintettel a felszabadulás utáni időkre. In: VSz, 1980. 3. sz. pp. 419-430.

Irodalom:

Völgyi László: Ezerarcú hegyünk, a Ság. In: ÚK, 2001. 24. sz. (június 21.) p. 3.
Kovács Ferenc: Elhunyt a Sághegy polihisztora. In: VN, 2001. 182. sz. (augusztus 5.) p. 4.
Kozma Gábor: A Tündérvölgy gazdája volt. In: VN, 2002. 262. sz. (november 11.) p. 7.
Fonyó Roberta: Kemenesalja éltette. In: ÚK, 2002. 44. sz. (november 28.) p. 4.
A Tündérvölgy gazdája volt. Dala Józsefre emlékeztünk. Sághegy, 2002. november 8. [Videodok.] Szhely, 2002. (150 min.)
Káldos Gyula: Dala József emlékére (1930-2001). In: Honismeret, 2004. 1. sz. pp. 92-93.
Kozma Gábor: Akiért a harang szólt. In: VN, 2004. 114. sz. (május 17.) p. 3.

N. T.

Csoma János

CSOMA JÁNOS
(Celldömölk, 1947. már. 26.–Balatonalmádi, 1996. jún. 9.)

katolikus plébános

Csoma Ferenc pékmester fia a celldömölki általános iskolai tanulmányok után 1965-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. 1971-ben a Budapesti Római Katolikus Hittudományi Akadémián szerzett oklevelet. Pappá szentelését követően 1971 és 1983 között Zalaszentgróton volt káplán. 1982-től kezdve önálló gyülekezeteknek lett lelkipásztora: 1982-ben Zalakoppányban, 1983-tól 1987-ig Zalaudvarnokon, 1987 és 1996 között pedig Balatonalmádiban plébános. Itt néhány év alatt virágzó közösséget épített fel. Intelligens, karizmatikus és legfőképpen hiteles személye sokakat vezetett el Jézushoz. 1-2 év alatt az üresen álló templomot gyermekek, fiatalok töltötték meg, akiket vonzott vidám, lendületes stílusa, tartalmas hittanórái és hangulatos, gitárral kísért énekei.

Közben egyre inkább számítottak munkájára a veszprémi püspökségen is, hiszen 1987-től 1990-ig főszámvevőnek nevezték ki, 1990-től haláláig pedig gazdasági helynökként tevékenykedett. Főszámvevőségétől kezdve kapcsolódott be intenzíven a veszprémi egyházmegye központi szolgálatába. Komoly szerepet vállalt a lassan meginduló társadalmi változások rendezésében az egyházakat érintő ügyek és az egyházi kárpótlás területén. Részt vett az egyházmegye katolikus oktatási intézményhálózatának újraszervezésében és kiemelten támogatta 1994-ben a Veszprémi Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet újraindítását. 1993-ban előkészítette az ezeréves püspöki székhely, Veszprém érseki rangra emelését. 1996-ban szervező munkájának is köszönhetően került a veszprémi Székesegyházba Boldog Gizella karcsont ereklyéje Passauból. Aktív előkészítője volt a Veszprémi Főegyházmegyei Zsinatnak, amelyet azonban már nem érhetett meg... Néhány nappal a zsinat megnyitása előtt a Balaton áldozata lett: máig tisztázatlan körülmények között, vélhetően úszás közben kapott szívinfarktust.

1991-től c. kaposfői prépost titulust viselt. 1994. december 21-i keltezéssel apostoli protonotárius lett: ez a legmagasabb kitüntetés, amit a pápa papnak adományoz. Az ezt tanúsító okiratot a veszprémi érsek 1995. március 18-án szentmise keretében adta át részére. Sírja szülőföldjén, Celldömölkön a Kiscelli temetőben található. Tragikus halálának első évfordulója alkalmából szentelte fel Szendi József érsek az 1944-ben elvitt és Csoma Ferenc által újraöntetett, közel 1 tonnás Szent Benedek-harangot.

Irodalom:

Völgyi László: Csoma János vatikáni elismerése. In: ÚK, 1995. 4. sz. (március 2.) p. 8.
Völgyi László: Felszentelték az új harangot. In: ÚK, 1997. 12. sz. (június 19.) p. 3.
Szabó Kalliopé: Emlékezés Csoma atyára. In: Új Almádi Újság, 2006. 7. sz. p. 8.

N. T.

Cziráky József

CZIRÁKY JÓZSEF
(Celldömölk, 1921. augusztus 4. - Szombathely, 2009. január 31.)

balneotechnikus, hidrogeológus mérnök

Édesapja a MÁV Fűtőházban dolgozott, de csak pár évig nevelhette őket három testvérével, mert 1927-ben fiatalon elhunyt. A család fenntartásának és az épülő családi ház tető alá hozásának gondja is édesanyjukra maradt. Az ifjú Cziráky József a körülmények miatt öt elemit és négy polgárit végzett Celldömölkön, majd különbözeti vizsga letételét követően a pápai Szent Mór Bencés Gimnázium bejáró tanulójaként érettségizett 1941-ben. Ezután Budapesten végezte felsőfokú tanulmányait: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen állam- és jogtudományi doktorátust (1945-1951), a Műszaki Egyetemen pedig „summa cum laude” minősítésű mérnöki oklevelet szerzett.

Egyetemi hallgatóként már 1942-ben bekapcsolódott az Ásvány- és Földtani Tanszék Forráskutató Csoportjába, ahol méréseket végzett egyes budapesti ásvány- és gyógyvizű forrásoknál. Doktori disszertációját erre alapozva készítette el 1951-ben „Korreláció számítások a Duna vízállása és a Szent Imre (ma Rácfürdő) gyógyfürdő forrásaink hozama között” címmel. 1952-től az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézetben működő Országos Balneotechnikai Kutató Intézetben dolgozott, a Hidrogeológiai Osztály tudományos munkatársaként. Az Intézet megszűnése után 1966-tól az Egészségügyi Minisztérium Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságának főelőadója, majd 1970-től szakértője és szaktanácsadója volt. Négy évtizeden keresztül 1988-ig végezte a gyógyvizek és fürdők balneotechnikai vizsgálatait. A hazai ásvány- és gyógyvizeket fáradhatatlan munkabírással közel 100 tanulmányban, valamint 10 összefoglaló jelentésben ismertette itthon és külföldön. Balneotechnikai előadásokat tartott Olaszországban, Lengyelországban, Belgiumban franciául, az NDK-ban és az NSZK-ban németül, a Szovjetunióban pedig angolul.

Már gimnazistaként megszállottan gyűjtötte az egyes repülőgép-típusok képeit, leírásait és műszaki dokumentációját. 1939-ben tagja lett a Celldömölki Vasutas Sport Egyesület Repülő Szakosztályának és az idők folyamán később A-B-C, majd a segédmotoros D minősítést is megszerezte. A gyűjtés és a repülés végigkísérte az életét. 26 kötetre rúgó típusgyűjteményében 8500 gép adatait dokumentálta. Több ízben előadásokat tartott Budapesten a repülési világkiállításokról: pl. 1981-ben a Paris-Le Bourget-i és 1986-ban a London-Farnborough-i seregszemlékről. Rubik Ernő repülőgép-tervező mellett betöltötte a Gépipari Tudományos Egyesület Repülés Emlékek Bizottságának titkári funkcióját is.

A Magyar Hidrológiai Társaság Balneotechnikai Szakosztályának titkára, majd 1968 és 1971 között elnöke volt. Külföldi kapcsolatainak beágyazottságát jelzi, hogy alapító tagjaként jegyezte a Nemzetközi Balneotechnikai Társaság. Tevékenységének elismeréseként Vásárhelyi Pál emléklap (1951), Dr. Dalmandy Zoltán emléklap (1974) és Pro Aqua emlékérem (1987) kitüntetésekben részesült és a Magyar Hidrológiai Társaság tiszteleti tagja (1991) lett.

1992 őszén kezdődtek a gyógyvízzel kapcsolatos kutatások Celldömölkön. A "Vas megye termál-gyógyvíz hasznosítási koncepciója" című munkája ekkor jelent meg. Kiemelt figyelemmel kísérte a celldömölki tervek megvalósulását.

Tagja lett az újjáalakult Bencés Diákszövetség Szombathelyi Szervezetének és a Kemenesalja Baráti Körnek. Amíg egészségi állapota engedte rendszeres látogatója volt a rendezvényeknek és eseményeknek. Az utolsó 10 évben feleségével, Tamás Gizellával Szombathelyen élt. A Herényi temetőben családtagjain, Veronika lányán és Zsigmond fián kívül a szakmai és társadalmi szervezetek képviselői kísérték utolsó útjára. A családi kriptába felesége mellé helyezték örök nyugalomra.

Műveiből:

Vas megye közfürdőinek hévízkútjai és Kemenesalja két melegvízű közfürdője. In: Balneológia, Rehabilitáció, Gyógyfürdőügy. 1984. 5. sz. pp. 295-308.
Visszaemlékezés az Országos Balneológiai Kutatóintézetben, az Országos Gyógyfürdőügyi Igazgatóságnál és a Középdunavölgyi Vízügyi Igazgatóságnál végzett fürdőügyi munkámra. In: Hidrológiai Tájékoztató, 2001. pp. 14-17.

Irodalom:

Zsiray Ferenc: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: KBKH, 2009. 1. sz. p. 10.
Pup Vilmos: Dr. Cziráky József 1921-2009. In: Hidrológiai Közlöny, 2009. 4. sz. p. 9.

P. V.